{H-181.} A nyersanyag megszerzése a növény- és állatvilágból

FEJEZETEK

A parasztgazdaság hosszú évszázadokon keresztül önellátásra kényszerült, vagyis az élelmezéshez, ruházkodáshoz, házépítéshez szolgáló nyersanyagot magának kellett előállítania. Éppen ezért alig termelt többet, mint amennyit fel tudott használni. Ilyen irányba hatott a jobbágyrendszer is, mert több termény után a szolgáltatások is növekedtek, ezért nem volt érdeke a parasztságnak, hogy újabb eszközökkel, nagyobb terület bekapcsolásával növelje földje hozamát, így vált a feudalizmus egyre inkább érezhetően a termelés növekedésének kerékkötőjévé.

Mindez a paraszti gazdálkodás egészére érvényes ugyan, mégis korán megindult a specializálódás, részben a településen belül, részben egyes vidékek természeti adottságai, különleges ismeretei, hagyományai révén falvanként, esetleg tájanként. Egy településen belül bizonyos iparágakat szakemberek végeztek, ilyenek többek között már a középkortól kezdve a kovácsok, a kerékgyártók, a bodnárok stb. Éppen így a bőr feldolgozása, a gyapjú megmunkálása jelentős részben kisiparosok feladatává vált. A falusi iparosok nem különültek el élesen a parasztságtól, rendszerint maguk is részt vettek a földművesmunkában, ipari tevékenységüket elsősorban annak szünetében végezték (l. 82–5. l.).

A szakosodást bizonyos természeti adottságok is elősegítették, így többek közt a sót messze földre szállították, éppen úgy, miként a vas előállításának, feldolgozásának már a kora középkorban ismert központjai alakultak ki, és ezek félig kész vagy kész termékeit a kereskedők messze földre fuvarozták, cserélték és árusították. A fában bővelkedő vidékek lakosai mezőgazdasági eszközöket, szekereket, bútorokat faragtak. A hegyvidékről szállították az alföldi tájakra a meszet, a faszenet. A fazekasközpontokból nagy távolságra szekereztek a tálakkal, tányérokkal, korsókkal. Mindez nemcsak bizonyos áruk kicserélődését, terjedését jelentette, hanem állandó kapcsolatot biztosított egymástól távol elterülő országrészek, nem egy esetben más etnikumok között.

A nyersanyag sokoldalú megszerzése erőteljesen összefüggött a település formájával, alakította az udvar, a gazdasági épületek külső és belső rendjét. A természeti, gazdasági, társadalmi meghatározók között jelentős hely illeti meg a hagyományokat, az etnikai jellegzetességeket. Mindezek összessége olyan állandóan változó, formálódó képet mutat, amit nagyon nehéz áttekinteni, és ezért csak néhány jellegzetességére lehet rámutatni.