| A VÁRADI PÜSPÖKSÉG S KÖNYVES-KÁLMÁN. | TARTALOM | VALTHER. 1124–1138. |
NEMZETISÉGE S TÖRTÉNETI NYOMAI. – SZENT-LÁSZLÓ TEMETŐ PAPJA. – AZ ORSZÁGOS GYÁSZ S ENNEK EREDMÉNYEI.
Okleveleinkben Váradnak első püspöke Sixtus nevet visel. A körülmények azonban arra utalnak, hogy az idegen hangzásu név alatt magyar embert keressünk.
Őseinknek kardjoknál még élesebbek valának szemeik, és számuk korlátoltságát bölcsességgel pótolták. Ezt kétségkivül akkor sem mulaszták el, midőn hazájok legerősebb támaszának, a kereszténységnek megszilárditásáról vala szó. E munkában legsikeresebben honfiui kezek müködhettek, ezeknek alkalmazását tehát semmi esetre sem mellőzheték, kivált az oly fontos állomások betöltésénél, mint egy-egy püspökség.* Az első váradi püspök kineveztetésének korában pedig már nem hiányoztak született magyar papjaink, köztök legtekintélyesebb nemzetségeink sarjadékai.
A Kálmán király püspökségéről szóló hagyomány bizonyit annyit, hogy e korban a püspöki pásztor-botot már nemzetünk is méltónak tartá arra, hogy akár királyfiak vegyék kezökbe.
Sixtus püspök származásáról s tetteiről, szóval életéről nincsenek {51.} közelebbi tudósitásaink: csak puszta nevét olvassuk néhány oklevelen, melyek szerént hol az esztergomi érsek, hol a király kiséretében s tanácsában tünik fel, de minden fontosabb cselekmény nélkül.*
E csendes szerepe is hangosan hirdeti azonban, hogy részt vőn mind az egyház, mind az ország ügyeinek rendezésében s ha ezektől nem maradt távol, annál kevésbbé zárkózhaték el egyházmegyéje dolgaitól.
Itt az alapítás korszaka még nem ére véget. Szent-László felépité s megnépesitette a váradi monostort, de az egyházmegye megalakitásának és szervezésének nagy munkája Várad első püspökeinek osztályrészeül maradt.
Sixtust 1103-tól 1112-ig látjuk Várad püspöki székén, de ülhetett abban tovább, valamint jóval előbb is, már Szent-László korában, melytől okleveleink szerént is csak évek választják el. Ez utóbbi esetben Sixtus lenne Váradnak első püspökje, és e körülmény a legkedvezőbb világitásba helyezné alakját. Mindenesetre rendkivüli adományokkal kellett birnia a férfiunak, ki annyira meg tudá nyerni a szent király bizalmát, hogy reája merte bizni szemefényét, annyi szent, egyházi s nemzeti érdek bizományosát: az ifju váradi egyházat.
Ennyi bizonytalanság között az sem határozható meg, hogy midőn 1095-ben az alapitó szent király visszaadta lelkét teremtőjének, ő Sixtus vagy más főpap helyezte-e el a drága hamvakat a váradi monostorban? Csak az bizonyos, hogy – mint a legenda mondja – „nagy siralom és bánat támada ilyen kegyes királynak halálán, és három esztendeig ez országban szép öltözet, tánczjárás és semmi vigasságtétel sem láttaték, sem hallattaték.”*
De az országos gyászból drága gyöngyök fakadtak, az uj hitet és Szent-László uj egyházát, a váradit, egyaránt ékesitők.
Ha volt még ellenzék, mely – mint atyáink oly jellemzőleg {52.} mondták – „a szent királyok” vallásával makacsan daczolt, ez ellenzék Szent-László hamvainál, a nemzet gyászának közepette erejét megtörni érezé.
A szent király halálának hirével megdöbbentő tudósitások futották be az országot, és jártak szájról-szájra.
Mikoron – mondák – másfelé akarták vinni ő testét, és nem Bihar-Váraddá, amint „ő életében meghagyta vala.......... hát minden emberi segödelem nélkül Várad felé megyén az szent test mind szekerestül.” „Annak felette a szent király testének ellőtte nagy sok vakok, sánták, csonkák és poklosok gyógyulnak meg a szent király érdeme miatt.”*
A váradi egyház megtelt hivőkkel, a betegek fohászaival, s a meggyógyultak hálaéneke s örömkönyeivel, melyekre megindultak a nem hivők is.
Az ut, melyen a királyi testet Váraddá hozták, bucsujárás szent utja lőn, zászlók lobogtak, egyházi énekek zengtek rajta mindenütt, de különösen azon a helyen, honnan – mint mondák – a szent test elindult „emberi segödelem nélkül mind szekerestül.”
E hely szent maradt nemzetünk előtt azután századokon át és csakhamar nagyszerü, apátsági monostort emele ott nem valami főuri nemzetség, hanem maga a nemzet.*
S nemzetünk kegyelete felkarolta Szent-László sirjának őrét, a váradi egyházat, is, és nem volt egy királya, nem egy polgára e hazának, ki Váradot életében legalább egyszer látni, s ajándékát, mint hite, reménye s szeretete zálogát Szent-László sirjára letenni ne ohajtotta volna.
| A VÁRADI PÜSPÖKSÉG S KÖNYVES-KÁLMÁN. | TARTALOM | VALTHER. 1124–1138. |