| SIXTUS. 1103–1112. | TARTALOM | MIHÁLY. 1156. |
A PÜSPÖK ÉS KÁPTALAN MONOSTORI ÉLETE. – VÁRADON HOGYAN LEHETETT? – HOL ÁLLT A PÜSPÖKI PALOTA? – VALTHER PÜSPÖK. – KORA ÉS ITÉLETE. – A VÁRAD-ELŐHEGYI PRÉPOSTSÁG. – VÁRADI ZSINAT. – Az ARADI ORSZÁGGYÜLÉS.
A „monostor” tulajdonképen a szerzetesek lakhelyét jelenté, de a középkorban monostornak nevezék, mint láttuk, püspökeink székhelyét is, mert ott a püspök káptalana tagjaival mintegy szerzetesi életet élt. Igy Szent-Gellért csanádi püspök és kanonokjai még együtt laktanak,* de egy század múlva már a püspököket külön válva látjuk káptalanaiktól s csak a káptalanbeliek folytattak még egy ideig monostori életet.*
Hogy Váradon mindjárt a püspökség kezdetekor hogyan volt, együtt lakott-e a püspök s a káptalan? arról tudósitásunk nincs. A Váradra is alkalmazott „monostor” szót biztos irányadóul venni nem lehet, mert az vonatkozhatott csupán magára a káptalanra, vagy épen csak régi megszokott értelemben használtaték. Valószinü azonban, hogy a többi székesegyházak példájától Várad sem maradt el, s a különválás püspök és káptalan között a XII-ik században már itt is megtörtént.*
{54.} A ház, vagy középkori nevén „palota,” melyben Várad püspökei székeltek, a mai várban, annak déli oldalán emelkedett. Helyéről csak későbbi századokból értesülünk ugyan, de alig lehet kétség benne, hogy ha időnként átalakiták, átépiték is, de kezdettől fogva ugyanazon a helyen állt.*
E palotában laktak Sixtus püspök közelebbi vagy távolabbi utódai.
Első ismeretes utódja: Valther.
Némelyek szerént már 1119-ben váradi püspök, de püspöksége csak 1124-ből igazolható.* Életéből csupán egy ítélete ismeretes, mely isten-ítéletekben hivő korát tükrözi vissza.
Vala egy nemes vitéz – mondja a legenda – kit a szükség kényszeritvén, egy kis ezüst paizst, melyet atyjának a kegyes király (Szent-László) ajándékozott vala, egy ispánnak áruba bocsáta.* – Azonban az ispán azt hazudá, hogy azt tőle lopták. István király Kálmán fija tehát az ügyet Valther váradi püspökre bizta, hogy törvényt lásson felette. A püspök azt itélte, hogy a paizst tegyék Szent-László sirjára: ott majd kiviláglik, kié a paizs? „A szent király teljes életében védte az igazságot; mennybéli székében sem fogja türni, hogy győzelmeskedjék a hamisság.” Az ispán tehát, {55.} nagyon bizakodva magában, a sirhoz járula, hogy a paizst elvegye, de félholtan rogyott össze, és sem a paizst, nem volt képes elvenni, sem a földről felkelni; „a szegény, nemes jámbor pedig nagy alázatossággal hozzája járulván, nagy hálaadással elvevé és házához méne.*
A fentebbi esemény kétségkivül nem állott egymagában, s mig egyrészt tanuskodik a tiszteletről, melylyel nemzetünk királya, Szent-László iránt még hamvaiban is viselteték, másrészt igazolja, hogy Várad püspöke és káptalana az isten-itéletek által már e korban nevezetes befolyást gyakorolt országos törvénykezésünkre, s annak általa magának tekintélyt, az ifju Váradnak pedig forgalmat s gyors emelkedést szerze.
De jó csillag lebegett Szent-László váradi alapitása felett más tekintetben is.
II. István király örökölte ősének, Szent-Lászlónak Várad iránti kegyes hajlamait, s lehet, hogy épen Várad akkori püspöke, Valther személyes tulajdonai fejleszték ki benne ama hajlamokat. Annyi bizonyos, hogy II. István örömest időzött Szent-László városában, itt választotta temetőjét is, s koporsója helyéül itt épité fel az uj premontrei kanonok rend első monostorát hazánkban védszentje, Szent-István vértanu tiszteletére.
Az uj monostor a városon kivül, de annak közvetlen közelében, a Körös jobb partján emelkedő hegy tetejére épült, melynek neve azután „Szent-István-hegye” lőn.”*
Ez uj alkotással ismét Várad nyert legtöbbet: általa nevekedett a város, s emellett mind a kereszténység, mind a közmüvelődés egy ujabb, hatalmas tényezővel szaporodott.
De az uj monostor falai talán még fel sem épültek egészen, midőn alapítójok, II. István élete legjavában már megszünt élni.
Várad ismét látott királyi temetést. Nem egészen negyven év alatt Árpádházi királyainknak már másodika lelte temetőjét Szent-László {56.} városában. És II. István koporsajával ujból szaporodott azon történeti s művészeti nevezetességek száma, melyek ugy a hazafiak mint az idegenek érdeklődését Várad felé irányzák.*
II. István temetése után, alig három évre ismét fényes és komoly, de nem gyászos gyülekezetnek volt tanuja Várad. 1134-ben Feliczián esztergomi érsek-prímás hazánk főpapjaival itt országos zsinatot tarta,* Várad e kitüntetést már megérdemelte.
A zsinat atyáit kétségkivül Szent-László nagyhirü sirja is vonzotta ide, de az itteni viszonyok s állapotok közelebbi megismerése is. És Várad már ekkor rendezett egyházi s polgári viszonyokat tudott felmutatni, különben alig lehetne csak feltételezni is, hogy hazai főpapságunk testületileg jelent volna meg falai között.
Szent-István és Szent-László törekvéseinek örökösei örömmel adhaták áldásukat a félszázados munka gazdag eredményeire.
Különben ne feledjük, hogy a váradi püspökség ekkor még hazánk egyetlen érsekének, az esztergominak joghatósági körébe tartozott, mert későbbi metropolitai széke, a kalocsai, illetőleg a bácsi érsekség még ezután (1142. táján) alakult meg.
De e zsinat más tekintetben is érdekel bennünket. A váradi káptalan, melyről prépostságának püspökségre emelése óta a történeti emlékek mintegy elfeledkeznek, a közel félszázados homályból ismét előtérbe lép: kanonokjai a zsinat atyáinak oldalánál állanak, a zsinat előtt perlő feleket a székesegyházban ők esketik meg, az ügyiratokat alájegyzik. Igy a zágrábi egyház ügyében hozott itéletet, mint tanuk, aláirták Benedek őr-kanonok, Opus dékán és Sebestyén. Ezek Váradnak első ismeretes kanonokjai.
A zsinat után két év mulva, tehát még Valther püspök {57.} életében történt meg az 1136-iki véresemlékü aradi országgyülés. Az itt legyilkoltak birtokait a gyülés határozata, mint tudjuk, a hazai székesegyházak között osztotta szét; de hogy részesült-e a váradi egyház is ily adományban, adatok hiányában ki nem mutatható.*
Valther váradi püspökségének utolsó nyomát 1138-ban találjuk;* hogy Erdély püspöki székére ment volna át,* az még megerősitésre vár.
| SIXTUS. 1103–1112. | TARTALOM | MIHÁLY. 1156. |