SÁNDOR. 1219–1230. | TARTALOM | VINCZE. 1244–1258. |
PÜSPÖKVÁLASZTÁSI VISZÁLYOK. – BENEDEK S ELLENFELÉNEK PÁRTFOGÓI. – A HARMADIK KIRÁLYI HALOTT. – A TATÁROK VÁRAD ALATT. – AZ UTOLSÓ MENHELY. – VÁRAD S AZ EGYHÁZMEGYE KÖZÖS SORSA. – BENEDEK GYŐRI PÜSPÖKSÉGE.
Sándor püspök halálával setét fellegek kezdtek tornyosulni Várad felett. Már az üres püspöki szék betöltésének kérdése baljóslatu bonyodalmakat szült.
A káptalanok e korban, mint láttuk, maguk választák püspökeiket szavazás utján. A váradi székeskáptalan tagjai is szavaztak leendő püspökükre, de a szavazatok megoszlának. Egy részök a dunántúli, előkelő Osl nemzetség tagját, Benedek esztergomi olvasó-kanonokot kivánta püspökül,* a másik rész pedig Primogenitust, a pápának alszerpapját.*
Tetézte a bajt, hogy a káptalani két párt mindegyike makacsul ragaszkodott a maga választottjához, s mindkét választott hatalmas pártfogókra talált. Primogenitus IX. Gergely pápában, Benedek pedig testvére Herbort, a királynak gyermekkora óta kegyencze által magában IV. Bélában.*
Ez utóbbi körülménynek tulajdonitható, hogy Benedek IX. {100.} Gergelynek haláláig (1241.) tartó ellenzése mellett is ura maradt a helyzetnek; metropolitája, a kalocsai érsek jóváhagyását kinyerte s Várad püspöki székébe beiktatá magát.*
1231-től kezdve ő kormányozta a megyét,* részt vett az országos ügyek rendezésében, neve a királyi leveleken mindig olvasható;* mégsem volt egészen püspök. Szent-Péter utódja megtagadta tőle áldását, az – atyai áldást....
Káptalanának némely tagjai, nevezetesen Sándor, János, Márton és Izsák kanonokok még évek múlva, 1236-ban is Rómába járnak, hogy elmozdittatását sürgessék; a pápa szemeiben csak Primogenitus a törvényes püspök, kinek meg is engedi, hogy a váradi püspökség javainak terhére száz ötven ezüst márka kölcsönt vehessen fel.*
Ily körülmények kétségkivül bénitólag hatottak Benedek püspök legnemesebb szándékainak megvalósitására is. Püspöksége alatt egyik szomorú esemény a másikat érte.
1235. őszén temetésre szóltak a harangok Váradon. Szent-László városába a harmadik királyi halottat hozák: II. Endre Szent-László lábaihoz kivánt temetkezni.*
Hoztak azután még szomorubb hirt is.
Nemzetünk ma, ezer év után is gyakran álmodik ázsiai hazájáról, mely bölcseje volt. Ezelőtt hétszáz évvel még élénkebben foglalkozott vele; akkor még a hagyomány is sokat tudott beszélni az elhagyott Nagy-Magyarországról, s a benne maradt atyafiakról. Hogy vannak ott? élnek-e még?
Szegény szerzetesek vállalkoztak arra, hogy hirt hoznak nemzetünknek {101.} az elhagyott testvérekről. És elindultak keresésökre, fel is találták őket.* Egyikök, Julián szerzetes visszajött, tudósítást hozva rólok, de hozott egy megdöbbentő hirt is, melyet a gyermekdal még ma is busongva emleget: „jönnek a tatárok!”
A következő események ismeretesek. Benedek püspök is igyekezett zászlóaljával a király sajói táborába, de útjában tatár csapatokkal találkozott. Ezek egyikét megveré, de a másika, ügyes csellel élve, őt kényszerité visszavonulni Váradra.*
A sajói ütközet elvesztével jött az általános rémülés s futás. Benedek püspök, összeszedve az egyház féltőbb kincseit, kevés kiséretével az ország déli részei felé menekült. Magával vitte-e Szent-László ereklyéit is? arról nincs határozott tudósításunk, de a következmények azt igazolják, hogy a váradi egyház, sőt nemzetünk e drága kincsét ép ugy siettek megmenteni, mint a szomszéd Szent-Jobbról Szent-István kezét, melyről tudjuk, hogy ugyanez alkalommal Raguzába vitetett.
De a kanonokok nagy része, köztök Rogerius, a tatárjárás történetének irója, Váradon maradt s a vár erődítményeinek kijavitásához fogott, eltökélve azt halálig védeni.*
A tatárok Várad városa alatt termettek, mely valószinüleg már ekkor is, mint később, csak palánkok s árkokkal volt megerősitve.* A város azonban a túlnyomó s győzelmi mámorában merész ellennek hamar hatalmába került, ki azt felgyujtá, kirabolta, s lakosait {102.} kik el nem menekültek, leölte vagy rabul vivé. Ez volt az első csapás, de a siralomnak csak kezdete.
A vár még sértetlenül állt, mert Rogerius szerént „nagy árkokkal, s a falakon fatornyokkal volt erősitve, és sok pánczélos vitéz vala benne,” a tatároknak pedig ez alkalommal még ostrom szereik nem valának, azért elvonultak alóla.
A lakosok, kik a várba, vagy a szomszéd erdőkbe menekültek, látva, hogy az ellenség több napig sem mutatja magát, azt hivék, hogy egészen elvonult, s visszatérének a városba.
A tatárok azonban részint csak cselből, részint ostromszerek előteremtése végett valának távol, s czéljokat érvén, ismét a városra törtek, és miután azokat, kik a várba hirtelen be nem menekülhettek, leölték, a vár ostromához fogtak.
Az ostrom lefolyásáról csupán annyi tudósitásunk van, hogy a tatárok „az uj kőfallal szemben hét gépet állitának, s azokból éjjel-nappal szünet nélkül hajigálták a köveket, mig az uj fal egészen össze dőlt.”* Az „éjjel-nappal” kifejezés kétségtelenül mutatja, hogy az ostrom több napig tartott, s a várbeliek még azután is, hogy a falon rés töretett, tovább, utolsó emberig védték magukat.
A vár bevétele után a kevés életben maradottaknak még egy menedékök volt: a székesegyház, mely zömök, szilárd falai s tornyaival épen alkalmas hely vala az utolsó reménytelen küzdelemre.
Rogerius csak annyit mond, hogy a tatárok „a székesegyházba röktön be nem mehettek,”* de kétségkivül nem a bezárt ajtók miatt, melyeket sokkal könnyebben betörhettek, mint a vár falait; hanem mert az ostromlottak a tornyok, s az egyház ablakaiból védték magukat, segitve a már előbb oda menekült nők által.*
A székesegyház főkapuzatának alapfalait 1881. év nyarán feltalálták. E falak tövében, a küszöb szinvonalánál valamivel alantabb fekete-piros réteg volt látható. Közelebbről szemlélve, {103.} kitünt, hogy a piros réteg: tüzégette fold s a fekete: szén, vegyest emberi csontokkal. E jelenség maga elmondaná, hogy mi vége lőn a székesegyházba menekültek küzdelmének? mint elmondja Rogerius kanonok is ama jelenséggel öszhangzólag, hogy a tatárok „tüzet vetének a székesegyház alá, s az egyházat, urnőket s mindent, mi benne volt, megégetének.”*
Várad néptelen, puszta rom lőn ismét, mint volt Szent-László előtt. Másfél század munkája s alkotása néhány nap alatt megsemmisült. Lakosai közől is csak azok maradtak életben, kik, mint az olasz Rogerius, nem biztak a vár falaiban, s azokon kivül kerestek menedéket. – És Várad sorsában osztozott a püspökség egész területe: a jámbor hivek, a munkás lelkészek elbujdosva, leőlve, vagy mi még roszabb, az ellenség rabszijján; a békés falvak, az egyházak leégve, kirabolva.
Benedek püspök azonban nehezen látta viszont elpusztult megyéjét, székhelye romjait. A nagy szerencsétlenség, mely különben is mindig engesztelőleg hat, kiengesztelé ővele is az emberi életet intéző hatalmat: az 1243. év elején a győri káptalan püspökévé választá őt* ezuttal – egyhangulag, s uj püspökségében IX. Gergely pápa utódja, IV. Incze ugyanazon év julius 11-én élénk dicséretek között meg is erősité.*
SÁNDOR. 1219–1230. | TARTALOM | VINCZE. 1244–1258. |