| SZAKÁL. (SACAL. SAKAL. ZACAL. ZAKAL.) | TARTALOM | SZALÁRD. (ZALARD. ZALAR. ZARAD. SALARD.) |
Történetének szálai messze felnyulnak az ős hajdankorba, s azon német telepekhez vezetnek, melyek már a XI-ik században jövének {301.} hazát keresni országunk vendégszerető határain. Annyi bizonyos, hogy Szatmár-Németi polgárai 1230-iki szabadalom-levelökben német vendégeknek nevezik magokat, kiket még Szent-István nejének Gizellának pártfogása vezetett hozzánk,* s hogy e város és Szalacs között nemcsak területi szomszédosság létezett, hanem szokás, életmód s nemzetiségre nézve is közelállottak egymáshoz: annak a megritkult történeti emlékek mellett is nem egy nyomával találkozunk. Igy midőn IV. Béla 1236-ban a deesvári királyi vendégeknek kiváltságokat ad, vagy midőn 1261-ben ez adományát megerősiti, mindig hangsulyozza, hogy a szalacsi és szatmári vendégek kiváltságaihoz hasonlókat ért.*
Szalacs még a következő században, 1374-ben is királyi község; lakosai polgárok, királyi vendégek s kereskedők, mint Szatmár-Németi s Nagy-Bánya lakosai, kikkel együtt járnak üzleti dolgokban, különösen Váradra.* S hogy Szalacson csakugyan német gyarmat nyomaira találunk még a helynevekben is, azt legközelebb látni fogjuk.
Azért semmi kétség benne, hogy Szalacs – bár eddig történetiróink figyelmén kivül maradt – egyike Árpádkori, még pedig a tatárjárás előtti szabad királyi városainknak, s bár nem oly szerencsés, mint Szatmár-Németi, hogy szabadalom-levelét felmutathatná, de minthogy kiváltságaik ismételten és párhuzamosan említtetnek: tehát {302.} ugyanazok is valának. Szabadon választhaták birájokat,* akin kivül csak maga a király vagy a királyi tárnokmester láthata törvényt felettök. Hasonlóképen maguk választák lelkészöket, akit a tizedek negyede is illetett. E jogokkal szemben birájok fegyveresen s négy ijjászszal tartozott résztvenni a király hadjárataiban, s ha a király Szalacson megfordult, tartoztak neki ebédet s vacsorát adni. És királyaink «vendégeik»-től a vendégszeretetet gyakran igénybe is vevék.* Sőt, mint Szatmár-Németi, némely földesuri jogokban is részesülhettek, valószinüleg birták a helybeli vámot, mely utóbb, a szent-jobbi apátság, majd a váradszékeskáptalan birtokába ment át;* de mindenesetre birtak némi fekvőséget Paczal helység közelében, melynek védelmére a város birája s esküdt polgárai 1359-ben szavokat emelték.*
Meddig állott fenn Szalacs, mint Biharmegyének az Árpádkorban egyetlen szabad királyi városa? adatunk rája nincs. 1261-ben, tehát még a tatárjárás után is, mint láttuk, maga a király hivatkozik kiváltságaira; de azután nincs többé szabadalmairól emlékezet.
Egy bizonyos, hogy Szalacs még a XIV-ik század letünte előtt megszünt szabad királyi birtok lenni s földesuri hatóság alá került. 1374-ben még említtetik ugyan, mint királyi város,* s de pár év mulva már Mária királyné cserében adta Gerebenchi Zemere szörényi bán özvegyének s Mihály és Miklós fiainak;* Zsigmond király pedig 1396–97-ben a nevezetteket Szalacs birtokába, melynek lakói még ekkor is «vendégek»-nek neveztetnek, a leleszi konvent által be is iktatá.*
{303.} Azonban Szalacs mihamar ismét urat cserélt. Zemere bán özvegyének kisebbik fia, Miklós még 1397. tehát a beiktatás előtt elhalt, s ezt követte a halálba pár év mulva a másik fiu, Mihály is: Szalacs, mint magvaszakadt jószág ismét a koronára szállt, és Zsigmond király azt tartozékaival együtt 1407-ben a váradi egyháznak, illetőleg ez egyház székeskáptalanának adományozá.*
És ezután meg is maradt uj birtokosánál tovább, mint másfél századig, egész 1557-ig. Szalacsnak e fővonásokban adott kültörténete után lássuk beléletét, nevezetesen terjedelmét, egyházi viszonyait, nemzetiségét.
Zsigmond királynak utóbb idézett adománylevele két Szalacsot emlit, egyiket Szolnok-, másikat Biharmegyében. Ez utóbbi kétségkivül a mai Szalacs, de hogy a másikat, a szolnokmegyeit is megtaláljuk, nem szükség a mai Szalacsról eltávoznunk. Egész a legujabb korig nem egy példa volt reá, régente annál több, hogy egy város vagy falu két, néha három vármegyéhez is tartozott, ha tudniillik oly helyen állt, hol két vagy több megye határai szögellének össze. Igy Gyula városa is a középkorban egy részével Zaránd- a másikkal Békésmegyéhez számíttaték. Ez történt Szalacsnál is, mely Biharmegyének jelenleg is a legszélén áll, de amelynél egykoron, a nevezett megyének későbbi alakulása előtt Szatmár-, Szolnok- és Biharmegyék határai találkozának. Igy lőn, hogy mig a Szalacs tőszomszédságában, ettől éjszakra álló Kupócz és Gálos-Petri Szatmármegyéhez tartozék, Szalacsnak azon része, hol a mai egyházak emelkednek Bihar-, tulsó, keleti része pedig, a ma ugynevezett «Szent-György-utcza» Közép-Szolnokmegyének képezte álladékát. Fényesen igazolja ezt Zsigmond királynak többször idézett adománylevele, mely a szolnokmegyei Szalacsról azt jegyzi meg, hogy annak is van egyháza, és az Szent-György vértanu tiszteletére áll.* A Szent-György-utcza kétségkivül ez egyháztól vette nevét.
A két Szalacs tehát a mai egynek állt helyén, s csak később, a a káptalan birtoklása idejében olvadt egygyé. És ez egygyé olvadásnak {304.} tulajdonitható, hogy midőn a XVI-ik század második felében Szalacsnak, magának a községnek, terjedelméről tudósitást nyerünk, az «város» s nem kevesebb, mint 199 ház van benne.* Ez meghaladja Bihar városa terjedelmét is, s akkori vidéki városainknál általában feltünőleg nagy szám.
Szalacs első gyarmatosai, ha mingyárt a XI-ik század első felében érkezének is hozzánk, kétségkivül már magokkal hozák a kereszténységet, talán hazai lelkészöket is, és itt első gondjuk volt Istennek házat épiteni: mindemellett Szalacs egyházi multjának első két századát homály takarja, melyen keresztülcsillámlani csak a XIII-ik század második felében kezd egy-egy történelmi adat-sugár.
1277-ben feltünik Vida szalacsi lelkész, ki mint a váradi székeskáptalannak kiküldött bizonysága megjelent a még egészségben levő Gothard urnál (comes), hogy annak végrendeletét meghallgassa s azután tolmácsolása szerént a nevezett káptalan irásba tehesse. Az igy készült érdekes végrendelet megvan ma is.* Ugyancsak a nevezett káptalannak egy másik 1282-iki kiadványa emliti Vitus (?) szalacsi papot, ki szintén, mint káptalani kiküldött a király emberével felhatárolja Péter erdélyi püspöknek Tasnád- s File (Fülöp) bán fiának, Istvánnak Gyovd (?) birtokait.* Itt azonban a különben is hasonló név alatt aligha nem az előbbeni lelkész, Vida lappang, s a kétféle név csak a másoló pontatlanságának eredménye.
Még e század letünte előtt mélyebben is bepillanthatunk Szalacs beléletébe, midőn értesülünk, hogy püspöki tizede egy évben tizennyolcz, más évben pedig harmincz kepe volt s papjának szeretetadománya csak egy uncia. Mindez oly felette csekély összeg, mely Szalacsot a legigénytelenebb községek sorába szállítja le, de valamely nagyobb csapásban lelheti magyarázatát, mely a községet sujtotta, s amelyből szerencsésen ki is emelkedett. A következő században 1332–1337. évek közt lelkésze Vincze már husz garas tizedet fizetett évenként s ez összeg Szalacsot ismét a tekintélyesebb községek {305.} szinvonalára emeli. Ezekenkivül Szalacs több papjával nem találkozunk az egész középkoron át. Lássuk tehát még egyházait, illetőleg azoknak már csak puszta emlékét.
Amint Szalacs eredetileg két részből állt, egyháza is kettő volt, de hogy két lelkészséget is képezett volna, arra legalább eddig nincs adat. Az iker községnek Biharmegyébe esett, nyugati részében az egyház kétségkivül a mai helv. vall. templom helyén állt. Ma már egy követ sem tudnak felmutatni belőle, csak homályosan emlékeznek rája, hogy talán sirbolt lenne alatta. Lehet, hogy a Varkocs nemzetségnek, mely a káptalan nyomában lépett Szalacs birtokába,* vagy Szalacs régesrégi biráinak, tanácsbelieinek hamvai nyugosznak ott, mert tudjuk hazai szász városaink egyházaiból, hogy mennyire megbecsülék ezek még holtok után is elüljáróikat. Ez egyházról ma már határozottan csak annyit tudunk, hogy az a Bold. Szűznek, hazánk védasszonyának tiszteletére volt szentelve.*
A másik egyház, mint már emlitém, Szent-György tiszteletére a város napkeleti részén emelkedett, a ma is ugynevezett Szent-György-utczán, a Burga, hajdani várhegy oldalában.* Ez téglaépület volt, helyét György Sándor udvarán s kertjében magasabb halom jelöli, melyet «templomhely»-nek neveznek ma is. E helyről kiszedett téglákból épültek a szomszéd házak kéményei, s öreg emberek beszélik, hogy a templomhely éjszaki részén szekérszámra vannak rakáson emberi csontok. És csakugyan középkori egyházainknak rendesen éjszaki oldalán szoktak állni az ugynevezett csontházak (ossaria), hová az uj sirok ásatásánál előkerült csontokat tisztességesen elhelyezék. A templomhelytől alig néhány lépésre {306.} gazdag forrás ömleszti ma is üditő vizét, s annak neve a papkutja».
Miféle egyház állhatott itt? A mult században, 1721-ben Biharmegye tisztviselőinek meghagyatván, hogy az egyházi állapotokról jelentést tegyenek, Beliczay László szolgabiró s Fejér Péter esküdt azon év julius 8-án «eskü alatt» jelentik egyebek közt, hogy Szalacson «kéttornyu, monostorszerü egyház van».* Ez világos, csupán az kétséges, hogy ez egyházat, Szalacs régi városi állapotának szintén egy emlékét, itt keressük-e a Szent-György-utczán, vagy a mai helv. vall. egyház helyén vagy a Szent-György-utcza felett emelkedő Burgán? Burga kétségkivül nem egyéb, mint a német Burg, magyarul vár, és Szalacs történetének még első korszakából származik. További tanulmány vagy valamely szerencsés véletlen talán még e kétséget is földeriti; most csak annyi bizonyos, hogy Szalacsnak is, mint Nagy-Bányának, volt vára s emlékszerü, talán épen csúcsives egyháza, de amely, sajnos, nem jutott el korunkig, mint a nagy-bányai. De van Szalacsnak egy felette érdekes része vagy utczája is, melynek neve nem kevesebb, mint – Bécs. Váradnál láttuk, hogy első olasz gyarmatosai az általuk megült városrészekre eredeti hazájok büszkeségeinek, legszebb városainak neveit ruházák; vajjon nem hasonló tüneménynyel állunk-e itt szemben? Szalacs első német lakosai Bécs városának nevével szintén felékesithették uj lakhelyöket. De legyen bármikép, az bizonyos, hogy Szalacs lakosai a XVI-ik században már magyarok nemcsak nevökre nézve,* hanem szivvel-lélekkel is, nem egyszer ontván véröket a magyar hazáért a váradi egyház zászlai alatt. Hiszen «Lélek és bor két atyafi gyermekek» és Szalacs határának, de az egész Érmelléknek is büszkesége a «bakator» eredetileg idegen (olasz), de mióta magyar földön terem, annyira magyar az, hogy tűzre, erőre nézve tultesz nekünk {307.} idegen eredetijén.* Különben Szalacsnak falai közől a fensőbb tudományok művelői sem hiányozának s fiai közől Szalacsi Györgyöt 1455-ben a bécsi egyetem bölcsészeti karának hallgatói közt találjuk.*
| SZAKÁL. (SACAL. SAKAL. ZACAL. ZAKAL.) | TARTALOM | SZALÁRD. (ZALARD. ZALAR. ZARAD. SALARD.) |