| II. JÁNOS vagy IVÁNKA. 1318–1329. | TARTALOM | MESZESI DEMETER. 135–1372. |
{171.} BÁTHORI I. ANDRÁS.
1329–1345.
A GUTKELED NEMZETSÉG BÁTHORI ÁGA. – ANDRÁS TESTVÉREI S POLITIKAI PÁRTVÁLASZTÁSUK. – AZ UTOLSÓ VÁLASZTOTT VÁRADI PÜSPÖK. – AZ EGYHÁZIAK ELÉGÜLETLENSÉGE A KIRÁLYLYAL. – A PÁPAI TIZEDEK. – A VÁRAD-VELENCZEI APÁCZAZÁRDA ALAPITÁSA S A SZÉKESEGYHÁZ UJRAÉPITÉSE. – ANDRÁS PÜSPÖK SIRJA, JOGÉRZETE, PECSÉTJE.
Ivánka püspök utódja, András a Gutkeled nemzetség azon ágának volt sarjadéka, mely már e században egyik szabolcsmegyei birtokáról Báthori-nak irta magát, s mely nem egy főpapot, nádort, országbirót stb. adott a hazának, Lengyelországnak egy királyt s Erdélynek több fejedelmet.*
E nemzetség egyik kiváló tagjának, Bereczknek négy fia volt, kiknek másodikát nagyatyjok nevére Andrásnak keresztelteté, a többiek nevei valának: János, Lőkös és Miklós.2)* János és Lőkös a politikai s hadi pályára adák magukat, Miklós távol maradt a nyilvános szerepléstől, András pap lett.
Ifju koruk éveiben hazánk, mint láttuk, nagy párttusák szinhelye volt; a négyszer koronázott király, Róbert-Károly küzdött életre-halálra Szent-István koronájáért nemcsak két vetélytársával, {172.} hanem a magyar birodalom olygarcháival is. A négy Báthori-testvér Róbert-Károly pártjára állt, és választásuk szerencsésnek bizonyult, mert e választással észt, állhatatosságot, hősiességet párositva, hirt, vagyont, befolyást szereztek, és utat nyitottak családjoknak a magas emelkedésre.*
Az első nagyobb kitüntetés 1329-ben érte őket, midőn András, ki 1321-ben váradi kanonok,* négy évvel később pedig budai prépost s királyi alkorlátnok;*– ismét négy év mulva, 1329-ben már mint váradi felszentelt püspök szerepel.*
Ivánka halála után a váradi káptalan ismét gyakorolta püspökválasztó jogát, de utoljára. Báthori András, kit ez uttal a szavazatok többsége felemelt, bezárja a káptalan választotta püspöktök sorát.
Ez időtől kezdve András, kit még prépost korában is az oklevelek testvérei sorában a második helyen, születésök rendje szerént emlitenek, – mint püspök már legelül, elsőszülött testvérét is megelőzve, fordul elő.*
András püspök a királyi udvar elhagyása után is őszinte hive {173.} maradt Róbert-Károlynak, kire a király a legnehezebb körülmények között is számolhatott. 1333. év nyarán Thelegdi Csanád esztergomi érsekkel s több más egyházi s világi urakkal együtt követte a királyt Nápolyba, hol Endre királyfit nápolyi Johannával ama végzetes házasságra el is jegyzék.* Ugyanez évben a király egyenes kérelmére XXII. János pápa András püspököt bizta meg, hogy ha az esztergomi érsek, vagy ennek nem létében a kalocsai érsek Károly fiát, Lajost megkoronázni vonakodnék, – ő tehesse annak fejére Szent-István koronáját.* Szokatlan, de a hazai körülmények által indokolt intézkedés. Károly király még mindig nem tartá elég szilárdnak trónját. A világi rendek között kivált az 1330-iki Zách-féle események, óta ismét felüté fejét a régi idegenkedés, sőt most. már az egyházi rend, még az alpapság is a sokféle zsarolás s a jogain ejtett sérelmek miatt annyira elégedetlen vala, hogy később kétszer is panaszt emelt a király ellen a pápánál.*
Az elégedetlenségnek nem csekély forrását képezék az ugynevezett pápai tizedek is. Az egyháziak köreiben keresztes hadak, vagy a pápa költségeinek fedezésére máskor is gyüjtöttek segélypénzeket,* de a viennei zsinat (1311–2.) végzése óta az ily gyüjtések mondhatni napirenden és sulyosak valának. Az üresedésben levő egyházi javadalmak megadóztatása, mely 1316-ban vette kezdetét, még véget sem ért;* már 1332-ben ismét uj fizetést, az egyházi jövedelmek tizedének beszedését rendelék el, még pedig egymásután hat évre.*
Ez tehát a régi adózásoknál sokkalta terhesebb vala még azért is, mert mig a máskori tizedek, huszadok stb. alól történtek egyes kivételek, igy például 1216-ban a premontreiek és cisterciták fizetés-mentesek valának, hasonlóképen 1316-ban az érseki, püspöki, {174.} valamint azon javadalmak is, melyeknek évi jövedelme a hat márkán alul maradt; de 1332-ben már csak az ugynevezett kolduló szerzetesek képeztek kivételt, s a tized kirovaték a magyar egyházi rend minden rangfokozatára a primástól kezdve az utolsó falusi lelkészig vagy egyszerü áldozárig, ki szegénységében nem fizethetett többet két garasnál.
A tizedek szedésére XXII. János pápa két követet külde hazánkba, hatalmat adván nekik, hogy egyházmegyékként al-tizedszedőket nevezhessenek ki, s a netalán fizetni vonakodókat kizárhassák az egyházból.* E tizedszedők a váradi egyházmegye számára is neveztek ki al-tizedszedőket,* de csak egyet ismerünk közőlők névszerént, t. i. Demeter mester váradi s egyszersmind ó-budai kanonokot.
A tizedszedés módozatáról nincsenek részletes tudósitásaink, csupán annyit tudunk, hogy a fizetésre a pápai rendelet évenként két határidőt tüzött ki: Mindszent s Krisztus mennybemenetelének ünnepét,* s hogy a tizedfizetőknek esküt is kellett tenniök,* miből következik, hogy a tized-kirovás jövedelmi bevallások szerént történt s az eskü a bevallás igazolására vonatkozott. A váradi egyházmegyében azonban sem a fizetések kettős határidejének, sem az eskütételnek semmi nyoma.
Sajátlag az évi jövedelem tizedrészét kellett volna fizetni; de a kirovásban inkább engedékenyek voltak, mint szigoruak. Erre mutat mingyárt az a körülmény; hogy a váradi püspök évenként száz márkát fizetett, vagyis hogy megadóztatásánál a már emlitett 1184-iki jelentést vették alapul, mely szerént akkor évi jövedelme ezer márka volt; de e jövedelem azóta királyaink és egyesek adományai, valamint a földmivelés fejlődése által sokkalta magasabbra emelkedett. Ami pedig a vidéki papságot illeti, annak több, mint fele kilencz garastól lefelé egész két garasig fizetett évenként, eszerént tehát évi jövedelme 20–90 garas között ingadozott volna, ennyiből azonban megélni, még ama, különben olcsó korban sem {175.} lehetett, mert egy Váradon iskolába járt gyermek tartásáért akkor is kellett fizetni iskolai évenként három márkát.*
Mindamellett a fizetett tized-összegek, mai szemmel nézve, bármily csekélynek látszassanak is, korántsem kicsinylendők. Az áruczikkek olcsósága, s a vert pénznek nagy ritkasága miatt akkoron a kisebb összegeknek is nagy becsök vala. Egy márkáért akkor egy jobbágytelket lehetett venni jobbágyostól; két márkáért egy nemesi kuriát épületestül; tiz márkáért egy alulcsapó, télen-nyáron forgó malmot; száz márkáért meg egy egész várat adtak.* Magának Rufinus pápai követnek pedig midőn 1317-ben hazánkban járt, napi dijja egy fél márka volt, melyből még utiköltségeit is fedeznie kellett,* de fedezheté is.
Eszerént az a nyolczszáz márka, melyet a váradi püspök és papsága a hat évi tizedek fejében fizetett, oly nagy összeg vala, hogy abban a püspök és káptalan várak s uradalmak árával adóztak s a szegényebb plébános is egy tehenének árát hozta áldozatul.
De a nagy áldozatokkal befizetett tizedek nem jutottak el egészen a kereszténység atyjának kezébe. Károly király ugyanis azoknak egyharmadát kincstára számára alkudta ki,* sőt annyira érdeklődött általok, hogy kiküldött emberei által külön is zaklatta e tizedekért a papságot.* El is idenenité magától.
A váradi püspökség jövedelmi forrásai e korban már megbirták a nagyobb terheket is, s főpapi székén oly férfiu ült, ki Károly király nagyratörő iskolájában nevekedve, a nehezebb körülmények között is érvényesiteni tudta szellemi alkotó erejét.
Mit végeztek András püspök kezei kinn az egyházmegyében, nevezetesen a kegyurasága alá tartozó püspöki birtokokon? arról nincsenek tudósitásaink; váradi alkotásait azonban ma, századok multával is hirdetik történeti emlékeink.
{176.} A XIII-ik századtól kezdve, mikor már nemzetünk a kereszténység templomaiba s a müvelődés városfalai közé be vala vezetve, szintén keletkeztek uj monostorok, de nem többé, mint annak előtte, puszta, lakatlan helyeken, hanem, kivéve a remete életü pálosokat, benn a városokban; és nem gazdag földbirtokra támaszkodva s a néptől függetlenül, mint a régi apát- és prépostságok, hanem többnyire a nép keresztényi érzületére s jótékonyságára utalva. Ezeknek lakói az ugynevezett kolduló-szerzetesek, kik a hivek alamizsnáiból élnek, de ezekért a keresztény nép szemeiben a legbecsesebbet: áldásukat, önmegtagadó életök érdemeit adják cserébe s ezenfelül mellette állanak a haldoklóknak, nevelik az árvákat, tanitják a kisdedeket. Lakhelyüket is nem többé a nagy jelentőségü monostor, hanem az igénytelen klastrom névvel jelölik meg.
Ily klastromok a váradi egyházmegyében is keletkeztek: Debreczenben, Keresszegen a Szent-Domokos-, Gyulán, Szalárdon, Telegden a Szent-Ferencz- és Fudi-Vásárhelyen a Szent-Pál-rendüek számára Váradon is van már e korban a Szent-Ágoston, a Szent-Ferencz-rendüeknek klastromuk; és egy apácza-zárda is. Mikor, ki alapitá ezeket? annak nincs nyoma; csak az bizonyos, hogy az apácza-klastrom 1318-ban,* a másik kettő pedig 1339-ben már állt.* Számuk azonban Várad e korbeli népességéhez s vallásosságához képest még csekély vala, de András püspök áldozatkészsége annál nagyobb.
Az emlitett apáczazárda ugy látszik, hogy a káptalan birtokán, a belvárosban, de mindenesetre Várad nyugoti részében állt;* András püspök tehát elhatározá, hogy a város keleti részében, saját birtokán alapit egy másikat. A megtört szivek gyógyitásán s a szegény beteg nők ápolásán kivül a nőnevelés előmozditása lebegett szemei előtt.
{177.} Ebbeli szándékának megvalósitásához 1338. nyarán fogott, midőn Várad-Velenczén a klastrom helye számára telkeket kezde vásárolni. Két év mulva a kolostor készen állt s abban Szent-Klára apáczáinak, a hajdan ugynevezett „magyar apáczák”-nak nehány tagját, kiket pozsonyi házokból nyert, bevezetteté. A kolostor fentartásáról is gondoskodott, e célra adván Szeben ősi, és Somogy pénzen szerzett biharmegyei falvait. Feltételül csupán azt köté ki, hogy családjából egy vagy két leányt avagy özvegyet, ha jelentkezik, tartozzanak az apáczák felvenni, tanitani és ápolni.*
Igy keletkeztek ama klastromok is, melyekről fentebb emlitők, hogy alapitóik ismeretlenek. Csak a neveket takarja a feledés vagy a szerénység fátyola: az alapitók mindenesetre Várad püspökei vagy kanonokjai között állanak. Lodomér, Imre és a többi püspökök Báthori Andrásnak elődei valának, de nemcsak a püspöki széken, hanem az e székhez kötött kötelességek s erényekben is. És kétségkivül Csanád prépost sem áll alapitói nagylelküségével társ nélkül a káptalan tagjai között, kiknek sorában oly férfiakat találunk e korban is, mint Miklós prépost, az Osl nemzetség tagja s a királyné kápolnájának főnöke, továbbá László, a történeti nevü Lóránt erdélyi vajda fia, vagy Kálmán herczeg, később győri- s Meszesi Demeter, utóbb váradi püspök stb.
De Báthori András alig fejezte be a velenczei apáczazárda alapitását, már 1342-ben egy más, még költségesebb s egyszersmind jelentékenyebb alkotásba fogott.
Tapasztalta, hogy az ujabban ismét nagyobbodott Váradhoz, s a meg-megujuló királyi látogatások, temetések közönségéhez képest nincs elég nagy székesegyháza, azért azt megnagyobbitá, kétségkivül a szentélynek napkelet felé való meghosszabitása által. De a székesegyház e toldással aligha nyert akár szépségben, akár elengedő terjedelemben.
Károly király fia s utódja I. Lajos, kit a történelem Nagy-nak {178.} nevez, 1342-ben, koronáztatása után, szintén elzarándokolt Szent-László sirjához. Követték országa nagyjai s nem maradt el tőle fejedelmi bőkezüsége sem. Látogatása emlékére valóban fejedelmi adományban részesité a váradi székesegyházat.
Már a régi királyok, mint láttuk, ez egyháznak adományozák Bihar, Zaránd és Békésvármegyék vámjának két harmadát, de ez adományt idők folytában az egyház elveszité. Lajos király tehát most nemcsak őseinek adományát szolgáltatta vissza, hanem még ama vámok utolsó harmadát is Szent-László egyházának ajándékozá.*
Báthori András pedig, ki a királynak. e fényes látogatása alkalmával ismét tapasztalhatá, hogy székesegyháza még mindig nem elég nagy, sem elég szép, – a fejedelmi adományt arra használta, hogy azon évben uj székesegyházat kezdett épiteni.*
Három évig folytatá az épitést, de mennél magasabbra emelkedtek a falak, annál alább hanyatlott az ő életének napja, s mielőtt az uj hajók boltivei bezáródtak volna, András püspök bezárta szemeit, mint Mózes Nebó hegyén, hogy amit látni annyira vágyott, a székesegyház teljes felépülését. ne lássa meg soha.
1345. év első felében vehetett bucsut az élettől, mert julius 15-én már utódja is ki vala nevezve. Eltemettetett az uj székesegyház {179.} egyik kápolnájában, melyet saját és nagyatyja védszentjének, Szent-András apostolnak tiszteletére épittetett s hol fiui kegyelete jeléül atyja védszentjének, Szent-Bereczknek is emeltete egy oltárt s melléje igazgatót is rendelt külön javadalommal.*
De hogy bőkezüségét kellőkép méltányolhassuk, tekintetbe kell vennünk, hogy épitkezéseit, alapitványait oly korban tevé, midőn többféle szokatlan adók, mint pl. ujévi ajándék czimén a királynak ötven ezüst márka,* a pápának tized fejében, mint láttuk, évenként száz márka, – jövedelmeit különben is nagyon igénybe vevék. Azonban, ha messzeható tervei valósitására püspöki jövedelmei nem voltak elégségesek, nem habozott, mint láttuk, magán, sőt ősi vagyonát is segitségül hini.
Áldozatkészségén kivül nemesen domborodik ki jellemének egy másik vonása is: a jogérzet. Közelebbi tudósitásunk nincs a dologról, csak annyit tudhatunk, hogy már-már megsérté a káptalannak valamely birtokjogát; de mihelyt a kellő felvilágositást megnyeré, nemcsak őrizkedett a sérelemtől, hanem még kiadott levelével is igyekezett megnyugtatni káptalanát.*
Nevének századokra szóló emlékeit: a monostort, a székesegyházat rég eltemette az idő; csak néhány szép, hártyára irt levele az, mi tőle reánk maradt, bár ezek is magukon viselik az enyészet hatalmának nyomait. E leveleken függ zöld-veres, majd csak veres selyemzsinóron az ide mellékelt két pecsét; csonka mind a kettő, egyrészök elolvadt, mert az oklevelek, épen a Báthori alapitotta velenczei zárda birtokaira vonatkozók, tüzveszély következtében égettek, csonkák maguk is.*
{180.} A pecsét, mezejében csúcsives mennyezet alatt s trónon Szent-László, a püspökség alapitója s védszentje ül, fején koronával, palástosan, jobbjában a történeti nevezetességü csatabárdot, baljában pedig országalmát tartva; alatta főpapi ornatusában Báthori püspök térdelő alakja látható. Körirata a kettőből kiegészitve:
| II. JÁNOS vagy IVÁNKA. 1318–1329. | TARTALOM | MESZESI DEMETER. 135–1372. |