{269.} VITÉZ VII. JÁNOS.
1445–1465.

I.

HUNYADY JÁNOS ELSŐ TEENDŐJE. – VITÉZ JÁNOS SZÁRMAZÁSA S IFJU ÉVEI. – KIRÁLYI FŐJEGYZŐ. – ZÁGRÁBI ŐRKANONOK, MAJD VÁRADI PRÉPOST. – HUNYADY S BIHARMEGYE RENDEI VITÉZ VÁRADI PÜSPÖKSÉGE MELLETT. – HUNYADY ÉS VITÉZ POLITIKAI MÜKÖDÉSE. – VITÉZ KORLÁTNOKKÁ NEVEZTETÉSE. – ELFOGATÁSA, MAJD SZABADON BOCSÁTÁSA. – TÖREKVÉSEI MÁTYÁS KIRÁLYLYÁ VÁLASZTÁSA S MEGKORONÁZÁSA ÉRDEKÉBEN. – A KIRÁLY HÁLÁJA.

Főuraink hitök s buzgóságuk jeléül emeltek szebbnél-szebb egyházakat, s birtokaik gyöngyeivel ékesiték fel azokat, de idők s körülmények változtával nem egyszer lobbant fel bosszujok lángja az egyházak tetőin, s azok birtokaiba elégszer vete zsákmányt kapzsiságuk.

Alig érkezett meg hire, hogy Várnánál az ország király- s a váradi megye főpásztor nélkül maradt: a külellenség fenyegette s pártokra szakadt hazában azonnal mutatkozni kezdének a fejetlenség szomoru következményei. A cseh rablólovagok követőkre találtak főuraink soraiban is, s a fogságából hazaszabadult Hunyady megdöbbenve hallotta egyebek között, hogy a tiszai vidék fő védbástyáját, a váradi püspökséget, mint teszik tehetetlenné maguk e haza fiai, szétragadozván annak birtokait.*Olnodi Zudar Simon és Jakab a püspökségnek szabolcsmegyei birtokaiban tettek foglalást, Kwpctheleke és Doboka praédiumokat saját birtokukhoz, Thashoz csatolván. Az ország rendei Váczról intézkednek ez ügyben 1447. okt. 21. [Sabbatho prox. post fest. b. Lucae evang.] Leleszi orsz. levéltár. – A hevesmegyei Poroszlót a Rozgonyi-ak foglalák el. Budai orsz. levéltár kincst. osztály: N. R. 1017. 4l. – Hasonló történt a püspökség egyéb birtokaival s ilyesmit jelenthetnek Vitéz János püspök szavai, midőn egy 1451-iki oklevelében mondja: „Oppidum Belenes, quod his temporibus retroactis per manus saeculares, laicos videlicet gubernatores non parum attritum, desolatumque fuerat.” Váradi székeskáptalani levéltár: 14. l. – Belényeshez tartozván ama vidék fő védelmi erőssége a fenesi vagy más néven Bélavár, jogosan mondhatá Hunyady 1445-ben a pápához irt levelében: „Dum diebus superioribus, post conflictum memoratum [Várna], plurimorum communiter aures fama pervolasset de casu quondam Reverendi Patris Domini Johannis de Dominis Episcopi Waradiensis, festinavere plures, alii occupare castra, extorquere census de Bonis Ecclesiae eiusdem ...` SCHWANDTNER J. GY: Scriptores Rerum Hung. II. 23. l.

{270.} Ennélfogva Hunyady, midőn az 1445. év tavaszán a székesfejérvári gyülés végzéséből Erdély s a tiszántuli vidék kormányát átvette, egyik első teendőjének tartá, hogy e vidék központjának, Váradnak mielőbb püspököt adva, képessé tegye azt egyházi s hazafiui fontos szerepének folytatására. Püspökül Vitéz János váradi prépostot szemelte ki.

Vitéz születéshelye, melytől előnevét is kölcsönzé, régi irmodorban Zredna, ma Szrednya Bellovármegyében, mely jelenleg Horvátország, de a XVI. század előtt, tehát Vitéz korában még Magyarország volt. Született a XV-ik század első tizedében, 1408. körül. Atyja Csévi, másként Vitéz János, kinek ősei Pilismegyéből származtak s ki Vitéz nevét, melyet elődjei még nem használtak, a harczok mezején érdemelte ki. Anyja a Hunyady-akkal rokon Garázda nemzetség törzséből eredt.*

Vitéz mind atyja, mind anyja után magyar volt, s ha mindemellett egykoru irók is slavoniainak nevezik, evvel földrajzi, nem pedig nemzetiségi fogalmat akarnak megjelölni. Családfája, melynek különben is három, legszebb ága nyulik be egyházmegyénk történetébe, a következő:

E családfa, valamint ez életrajz mindazon adatai, melyeknél külön forrás nincs megjelölve, FRAKNÓI V: Vitéz János esztergomi érsek élete czimü, nagybecsü müvéből meritvék.

{271.} Az ifju Vitéz szülőföldén, a zágrábi püspökségben az egyházi rendbe lépett s alig szenvedhet kétséget, hogy Olaszhon hirneves egyetemeinek valamelyikén nyerte magasabb kiképeztetését. Jövő összeköttetései s müveltségének és müizlésének irányai emellett szólanak. Korán felismert, kiváló tehetségei nyithatták meg oda az utat előtte.

Életének biztosabb adatai Zsigmond király utolsó éveivel kezdődnek, melyektől kezdve sürün emlitik nevét történelmi forrásaink, sőt hazai történelmünk lapjai is.

1433. táján püspöke, Gothalóczi Mátyás királyi korlátnok révén a királyi irodába került, hol mint jegyző kezdé meg ama pályát, mely hazánk primási székén ére véget.

Valószinü, hogy a honn és külföldön egyre utazó Zsigmondot a királyi irodával együtt követte Vitéz is, miközben „a nagy világesemények közvetlen szemlélete, a politikai és irodalmi élet kiváló egyéniségeivel való érintkezés széles látkört nyitott meg előtte és magas czélokra irányozta szellemét.”

Itt ismerkedett meg Hunyady Jánossal is, s ismerettségök benső, a sirig tartó barátsággá fejlődött, mely később mindkettejök, de kivált Vitéz életére fontos következésü vala.

Albert király rövid uralkodása alatt már mint királyi főjegyző müködik; s midőn 1440-ben országos küldöttség megy Krakkóba, annak, mint már láttuk, Vitéz is tagja, s az ő tollából folyt ama fontos államirat, mely a feltéleleket tartalmazá, melyek alatt Ulászló a koronát elfogadta. Ez oklevélen Vitéz már „zágrábi őrkanonok és Magyarország főjegyzője.”

Csakhamar azonban s kétségkivül fentebbi, jelentékeny politikai müködése jutalmául még előkelőbb egyházi állásra emelkedék a váradi székeskáptalan prépostjává neveztetett ki. Ez állásában csak 1442. nov. 28-án találkozunk ugyan először nevével;*Budai orsz. levéltár kincst. osztály; D. L. 13688. de kétségtelen, {272.} hogy már jóval előbb prépost volt s valószinüleg mingyárt krakkai müködése után, ami annál is inkább hihető, mert prépost elődje a fentebb emlitett Konrád még 1440-ben eltünik.

Uj állása nem tette lehetetlenné, hogy tovább is az udvarnál maradjon, hol rangjával egyaránt emelkedék szellemi jelentősége is. Az ő tollából folytak a legfontosabb államiratok s diplomatiai levelek 1444. tavaszáig. Ekkor azonban egyszerre megválik a királyi udvartól s elfoglalja váradi prépostságát.

Mi vitte e lépésre? bizonytalan. Lehet, hogy csalódás, keserüség, vagy épen a csendes, elvonult élet utáni vágy; az bizonyos, hogy távozása a gondviselés müve volt. Ha a király oldalánál marad, hihetőleg ő is Várnánál fejezi be pályáját.

Ezentul a tudományoknak kivánta szentelni életét s utra kelt a természeti szépségeknek épen ugy, mint a tudományos és mükincseknek classicus földjére, Olaszországba. De mintha a végzet jelezni akarta volna, hogy itthon szükség lesz reá, csak Zágrábig juthatott, s mint kortársa, Ivanich Pál megjegyzi, Thallóczi Máté horvátországi bán nem ereszté tovább, s különben is a szerte kalandozó rablócsapatok miatt nem látta utját bátorságosnak.

Visszatért tehát Váradra, mire csakhamar bekövetkezett november 10-ike, a várnai harcz napja, s ennek következményeként az ország, s különösen a váradi püspökség azon állapotja, melyet már fentebb érinténk.

Hunyady azonnal belátta, hogy a gondjaira bizott tiszai vidéken csak ugy müködhetik sikeresen, ha a váradi püspökség mielőbb betöltve lesz oly férfiuval, kit hazafisága felül emel a pártokon s bölcsessége, tisztelettel környezett neve pedig alkalmassá tesznek arra, hogy nagy munkájában kezére járhasson. Ilyen férfiu volt Vitéz János.

Püspökké neveztetése azonban szokatlan akadálylyal találkozék. A püspök-nevezés e korban, mint láttuk, királyaink apostoli jogaihoz tartozott, de a hazának épen nem vala királya. Hunyady, a kard férfia, bátor kézzel ragadta meg az ügyet s Vitéz püspökségét maga hozta javaslatba a pápánál, kire király nem létében a kinevezés joga visszaszállt s ki előtt nem mulasztá el hangsulyozni, {273.} hogy csak akkor fordulhat nyugodtan a török ellen, ha Váradon Vitéz lesz püspök, oly férfiu, kiben bizhatik.

Hunyady lépését támogatták Biharmegye rendei is, a pápához s a bibornoki testülethez intézett levelekkel szorgalmazván a köztök élő férfiunak, Vitéznek kineveztetését. Az első és egyetlen eset egyházi történelmünkben – jegyzi meg találólag Vitéz életének irója – mikor a vármegye a területén létező püspöki szék betöltésére befolyását érvényesiti. A hivek szózata ez, kik a politikai közeg utján juttatják el ohajaikat a szentszékhez. E szózat Vitéz egyházi s polgári erényeinek szerény, de legszebb koszoruja.

Vitéz, mint e korból fenmaradt levelei visszatükrözik, lelkesedés nélkül tekintett fényes jövője elé, inkább fájlalta reményeinek, melyeket egy szerényebb, de nyugalmasabb életbe vetett, meghiusultát: kötelességérzetből hódolt a gondviselés akaratának.

Átvette a püspökség világi ügyeinek vezetését, s hihetőleg, mint káptalani választott helynök, az egyházmegye kormányát is. Emellett szolgálta hazáját tanácscsal és tollal. Ő irta az 1445-iki pesti országgyülés törvénykönyvét, valamint azon leveleket, melyeket Hunyady a pápához s az európai hatalmakhoz intézett, segélyt sürgetve a török ellen.

Az egyház feje 1445. junius 4-én csakugyan kinevezte Vitézt s midőn Péter mester, Hunyady udvari káplánja s később váradi kanonok, ki urának s Biharmegyének emlitett leveleit személyesen vitte Rómába, a pápai bullát meghozá: Hunyady e jellemző szavakat iratá Rómába: „amennyire kedves nekünk a kinevezés, annyira és még inkább előnyös a váradi egyháznak, mely máris felszabadulását köszönheti neki . . . . . és korábbi állapotába vissza van helyezve.”

Kétségkivül nem kisebb örömmel fogadta e kinevezést Biharmegye közönsége, de legkivált a váradi egyházmegye papsága. Hunyady fentebbi szavai sokat mondanak, de nem többet, mint hogy a püspökség külső ügyei, birtokviszonyai rendbe jöttek; a székesegyház bizonyosan még mindig rom, és sok egyéb, mi évek közben {274.} elhalt vagy elveszett, még pótlandó vala: de hogy mindez majd másképen, jobban lesz, kitől lehetett volna inkább remélni, mint Vitéztől? Várad bizalommal nézett a jövőbe, örömmel az uj főpásztor elé.

De Vitéz kineveztetését nemcsak itthon, hanem a külföldön is élénk rokonszenvvel fogadák, különösen ama tudományos körök férfiai, kikkel már ekkor ismeretségben vagy benső barátságban állt. Azok egyike, Guarino Baptista, kétségkivül első sorban Vitéz kineveztetésének hatása alatt irta hazánkról ama magasztaló szavakat, hogy itt a főpapi székekre a tudomány férfiait szokták emelni.

A következő 1446. junius havában megtörtént a rákosi országgyülés, mely Hunyady Jánost az ország kormányzójának választá. E választással Vitéz életében is uj fordulat állott be.

A csaták hős férfiának az ország kormányán szüksége volt ügyes tollu, a politikában jártas férfiura, s Hunyady Vitézhez folyamodott. Ő lett legelső tanácsosa, azon fontos állami tiszt viselője, kit király létében főkorlátnoknak neveznek. Ő irta ezentul Hunyadynak mindazon leveleit, melyeket a külhatalmakhoz intézett s melyek méltó társai lévén a római udvar s a florenczi államtitkárok leveleinek, a legalkalmasabbak valának arra, hogy müveltségi állapotainkról kedvezőbb képet nyujtsanak s hazánk nemes törekvései iránt rokonszenvet keltsenek. Hunyady kivivott sikereiben s nagyságában Vitéznek is része van.

Nem merül fel ezentul fontosabb államügy, melynek lefolyásában irányadó, sokszor döntő részt ne venne.

1447-ben mint Hunyady képviselője ő kezdi meg Bécsben s vezeti tényleg a békealkudozásokat Frigyes császárral, s 1450-ben Pozsonyban sikeresen be is fejezé.

Midőn pedig 1448-ban Hunyady ismét a törökre indul, Vitéz püspöki zászlóaljával követi őt Rigómezejére, valamint a következő évben szintén oldala mellett van Temesváron és segiti a kereszténység hősét ujabb hadikészületeiben.

Ő eszközölte ki a pápánál az 1450-iki jubileum alkalmával, hogy a begyülendő összegek a haza oltárára, a török elleni védelem költségeire fordittassanak. Ő köté meg végre 1451-ben az anynyiszor {275.} hütelen rácz fejedelemmel, Brankovics Györgygyel Szendrőn a szövetséget. Ő volt lelke az V. László kiszabaditása végett folytatott alkudozásoknak, s midőn az ifju király valahára Frigyes kezei közől kiszabadult ismét Vitéz volt, ki által László, mint magyar király, először szólott a császári követekhez.

A hazába visszaérkezett ifju király nemis késett hiveinek legjobbikát kitüntetni s mennél szorosabban füzni trónjához. Vitéz Jánosra ruházta a magyar főkorlátnokságot, melynek terheit, mint láttuk, viselte eddig is, bár annak czime nélkül.

Az uj kormánynyal tehát csak folytatást nyertek Vitéz életének régi gondja, régi dolgai, s mig az ő befolyása birt tulsulylyal a királynál, Hunyady méltánylással találkozott, László birta a nemzet szivét is s az ország dolgai szerencsés fordulatot vettek.

László prágai koronázása alkalmával 1453-ban Vitéz köté meg a szövetséget Csehország s Ausztria rendeivel; később pedig, a német-ujhelyi congressuson, lelkes fellépésével s Aeneas Sylviusnak (később II. Pius pápa) és Capistranoi Jánosnak megnyerése által hatalmasan elősegité Hunyady 1456-iki győzelmes hadjáratát, mely Nándorfejérvár felszabadulásával végződött. E hadjáratban személyesen részt vőn Vitéz is zászlóaljával együtt.

Erre azonban csakhamar setét napok következének. Hunyady visszaadta lelkét teremtőjének, és Vitéz midőn ősz barátja szemeit befogta, ugyanakkor elveszté a királyi udvarnál befolyásának legerősebb támaszát.

A nándorfejérvári véres dráma után sikerült ugyan még megnyugtatnia a királyt s Hunyady fiairól, kiket atyjok halálos ágyán Vitéz gondjaira bizott, elháritani a vészt, de csak egy időre. A Hunyady-ház ellenségei napról-napra több tért nyerének, s amely nap (1457. márczius 14.) megfoszták Hunyady Lászlót szabadságától, hogy vérpadra vigyék, ugyanakkor a Hunyadyak többi barátjaival őrizet alá helyezék Vitéz Jánost is.

Balsejtelmei, melyek püspökké neveztetésének küszöbén szivét nyugtalaniták, teljesedni kezdének.

Hogy ott mingyárt Budán nem osztozott az ifju beszterczei gróf szerencsétlen sorsában, a szentszék követének, Carvajal bibornoknak {276.} köszönhető, ki erélyesen kelt védelmére, hogy mint egyházi férfiut azon kor törvényei szerént állitsák egyházi itélőszék elé. Erre nem bocsáták még ugyan szabadon, de elfogatása után harmadnapra átadák az ország primásának, Szécsi Dénesnek ki őt Esztergomba vitte.

Az elfogatása és személyisége felőli hangulatot jellemzi a hiedelem, mely a nép között azt rebesgeté, hogy vérét ontani nem merik ugyan, hanem halálra fogják éheztetni.

Vitéz János Esztergomban, hol kétségkivül inkább menhelyet, mint börtönt talált, mintegy két hónapot tölte. Ezalatt hivei s barátai s ezek közt első sorban Aeneas Sylvius mindent elkövettek szabadon bocsáttatása végett. Kérelmökre maga a pápa is felemelte szavát Vitéz mellett, két rendbeli levelet intézvén László királyhoz.

De még mielőtt e levelek megérkeztek volna, Vitéz visszanyerte szabadságát. László király Bécsbe utaztában Esztergomban megállapodott, Vitézt szabadon bocsáttatá s megengedé, hogy viszszatérjen püspöki székére. „Budán – igy szólott hozzá, állitólag – azt kelle tennem, mit a főurak kivántak; most azt teszem, amit lelkem sugal. Fogságod az ő müvök volt, szabadulásod az enyém.”

Vitéz Váradra vonult, hol különben is nagy szükség vala megjelenésére. Alig terjedt el ugyanis elfogatásának hire, midőn hatalmaskodó főurak épen ugy, mint Dominis János eleste után, magukhoz ragadni kezdék a papökségnek némely, kivált távolabb eső birtokait. Elsők valának ezek közt a Losonczi Bánffy-ak, kik a krasznamegyei birtokokban tettek foglalásokat.*A Kraszna, Boroszló, Balla és Baksa községekben volt birtokrészeket foglalák el. - KERESZTURY J: Descriptio Eppatus et Capituli M.-Varad. L 222-4. ll.

Vitézre tehát székhelyén munka várt, a beteg szivek e legbiztosabb gyógyszere. Különben is el volt határozva, hogy ezentul a politikai eseményektől lehetőleg távol tartja magát s visszatér ama tizenkét év előtti tervéhez, hogy minden szabad idejét a tudománynak s főpásztori teendőinek szenteli.*„a strepitibus secularibus, quantum poteris, seiungi et studiis theologicis ac predicationi insistere desideras.” II. Pius pápának levele Vitézhez, mely 1458. marcz. 18-án kelt, de hihetőleg Vitéznek még a mult évi felterjesztésére. THElNER Á; Monumenta Hung. II. 320. l.

{277.} Nevezetesebb politikai szerepe, mint hivé, már ugysem lehet; László király kormányába ő nem válik be, s e kormány előtt hosszu a jövő. A király még alig több, mint gyermek s ő már öreg ember.

Azonban még ugyanez év őszén jött a meglepő hir, hogy László az ifju király meghalt. (1457. november 22.) Hunyady László véres árnya – mondák az emberek – idézte Isten itélőszéke elé . . .

A hir tettre szólitá a Hunyady-ház barátjait s köztök első sorban Vitéz Jánost. Lehetséges, hogy az ő teremtő erejü lelkében fogamzott a merész gondolat, hogy Szent-István trónjára emeljék a kereszténység legnagyobb hősének fiát s a vértanu fiunak testvéröcscsét: Hunyady Mátyást.

A többit tudjuk hazai történelmünkből. Vitéz János és Szilágyi Mihály Mátyás királylyá választatása végett nem annyira a fő-, mint inkább a köznemességre hivatkozának, melynek soraiból emelkedett ki maga Hunyady János is.

László király halála után Vitéz azonnal Prágába sietett és ott Mátyás kiszabadulását biztositá. Midőn pedig elérkezett 1458. január 23-ika, a királyválasztás napja, Szilágyi dandárai, az egybeözönlött nép, s a pesti lelkészek lelkesedése mellett Vitéz buzgalma vivta ki, hogy Mátyás király lett; valamint ugyanő hozta haza Prágából Magyarország legnépszerübb királyát, és elhozta négyszeri bécsi utja után 1463-ban a szent koronát is elhunyt ősz barátja fiának fejére.

Mátyás király a következő év márczius 29-én történt koronáztatása alkalmával igyekezett is kitüntetni elismerését s háláját Vitéz iránt.

Az ország rendei által környezve, meleg szavakkal sorolta elő Vitéz érdemeit, kiemelve a szolgálatokat, melyeket iránta gyermekkora óta tanusitott, s kinyilatkoztatá, hogy azoknak jutalmaul őt {278.} és a váradi püspökségben utódait Biharmegye örökös főispánságával adományozza meg.

Sajnos, hogy ez adomány levél nincs meg.

Nehány héttel utóbb más kitüntetésben is részesité, azzal a kiváltsággal ruházván fel, hogy püspöki birtokain oly napokon is tarthasson vásárokat, midőn azok különben tiltvák,*1464-iki törvények. 25. §. és ha törvényszéki eskü-tételre idéznék, udvari tisztje által helyettesithesse magát.

„Midőn – ugymond az erről kiadott oklevélben – hiveinknek érdemeit szorgalrnasan vizsgálat alá veszszük és mérlegeljük, mindnyájokéit tulszárnyalják János váradi püspök érdemei, melyeket dicső atyánk, saját személyünk és ezen ország körül szerzett. . . . Elhallgatjuk, mily gyakran támogatott minket a béke és háboru legnehezebb ügyeiben tanácsával; hányszor járt fontos követségekben, nagy fáradalmakat és költségeket viselve, még nagyobb sikereket mutatva fel; hányszor vett részt személyesen vagy csapatjait küldve, a haza és hit védelme végett viselt hadjáratainkban.*Ezek közt érti kétségkivül a király az 1463-iki bosznyák hadjáratot, melyben Vitéz püspöki zászlóalja élén szinten részt vett. De legkitünőbbek s örök emlékezetre méltók legutóbbi szolgálatai . . . . Ugyanis a szent koronát, mely huszonnégy esztendő óta Frigyes császár kezei között volt, . . . . . visszahozta. . . . . ő volt az, aki midőn már-már kétségbeestünk, ujabb kisérletet tett a siker előkészitéséhez, amelynek létrehozása körül is minden társánál többet tett.”

A pápa már előbb 1459-ben, kétségkivül a László király idejében történtek hatása alatt jóelőre kiterjeszté felette védő kezeit s a veszélyes pályán haladó férfiut azon kitüntetésben részesité, hogy őt káptalana, papsága s minden hozzátartozóival együtt kivette nemcsak a kalocsai érseknek, hanem még az ország primásának, sőt az apostoli követeknek joghatósága alól is s egyedül magának a szentszéknek rendelé alája.

{279.} De amint nőtt a bizalom Vitéz magas képességei iránt, ugy közeledett az idő is, melyben őt Várad elveszitse.

A zágrábi püspökség ügye 1433. óta a legnagyobb zavarban volt. Mátyás trónraléptével már hárman is valának, kik jogot tartának a püspökségre. Csupor Demeter, volt knini (tinnini) püspök, kit még Ulászló király helyezett át Zágrábba; Debrenthei Tamás szent-mártoni apát, kit László nevezett ki s a pápa megerősitett; és Boldizsár radmansdorfi plebános, kit Cillei Ulrik igyekezett a püspökségre segiteni.

A három követelő közt folyt verseny romlást hozott az egyházmegyére s veszélylyel fenyegette az országot is. A püspökség birtokait annyira szétragadozák, hogy már 10 főur kezeiben valának; emellett az egyház s a király tekintélye annyira aláhanyatlék ott, hogy ama föld már csaknem elszakadt az egyháztól s az anyaországtól.

A király, hihetőleg Vitéz tanácsára, ennek barátját, Csuport akarta a zágrábi püspöki széken megtartani, de csakhamar be kellett látniok, hogy ez nem bir a kellő tulajdonokkal, különösen nem elegendő erélylyel a zágrábi elmérgesedett állapotok rendezésére.

Ekkor a király magára Vitézre gondolt s kivánta, hogy ő vállalja el a zágrábi püspökséget, Csupor pedig legyen utódja Váradon. Vitéz azonban vonakodott; ne kivánják – mondá – hogy biztos révből tengerre szálljon, a jólétet szegénységgel cserélje fel, s magára vonja mindazok gyülöletét, kiknek érdekeivel összeütközésbe jönne.

De Mátyás nem engedett, s midőn az 1462-iki országgyülés, sőt Frigyes császár is támogatnák a király szándékát; az engedés sora Vitézre került.

Addig is, mig a pápa beleegyezése megérkeznék, Zágrábba ment, hol a király reá ruházta saját kegyuri jogait, a kanonokok kineveztetését stb. és Vitéz munkához fogott. Az elidegenitett jószágokat visszaszerezte, az ügyek élére alkalmas férfiakat nevezett ki, a zilált viszonyokat rendezé.

Eközben megérkezett a pápa válasza, mely – tagadó volt. {280.} Ekkor Vitéz, minthogy különben is zágrábi küldetésének – mint mondá – hamarabb, mint remélte, megfelelt, maga kérte, hogy a zágrábi püspökségtől felmentsék s visszatérhessen Váradra.

Kivánsága teljesült; mienk volt ismét, de már csak rövid időre. Az agg bibornok-primás, Szécsi Dénes 1465-ik év február 1-én elköltözék őseihez, s a király haladéktalanul Vitéz Jánost nevezte ki utódjává.

II.

VITÉZ JÁNOS TUDOMÁNYSZERETETE. – VÁRADI UDVARÁBAN A PRÓZA, A KÖLTÉSZET, A ZENE MESTEREI. – KÖNYVTÁRA. – KÜLFÖLDI S VÁRADI KÖNYVMÁSOLÓK. – FŐPÁSZTORI MÜKÖDÉSE. – ÉPITKEZÉSE S ALAPITÁSA. – BIRTOKVISZONYAI. – PECSÉTJE. – TÁVOZÁSA.

Vitéz már Váradra jövetelekor nagy kincset hozott magával, a tudományok szeretetét, s itt töltött évei alatt – mint életirója, Fraknói amily találóan, oly szépen megjegyzi – bármennyire igénybe vették is országos s egyházkormányzati teendői, sohasem téveszté el szemei elől magas állásának egyik kiváló kötelességét, hogy közremüködjék nemzete müveltségi szinvonalának emelésében.

Az ő nevéhez füződnek középkori müveltségünk legérdekesebb adatai, melyek hirdetik, hogy „volt idő, mikor hazánk nyugati Európa legelőhaladottabb országainak müveltségi szinvonalát részint elérte, részint tulszárnyalta.”

Versenyre kelve a pápákkal és Nápoly királyaival, a Mediciekkel és az Estékkel, a tudomány férfiainak utat nyitott az Alpeseken át hazánkba, melyet barbárnak tekintettek akkoráig. Alatta Várad „az ujkor muzsáinak lakhelye” lőn.

A külföld s a haza legnevesebb tudósait, s az irodalom legbecsesebb termékeit fényes ajánlatokkal s fejedelmi bőkezüséggel gyüjté össze székhelyére.

A külföldiek közől állandóan körében vagy épen udvarában találjuk az olasz Vergerio Péter Pált, s Podacataro Fülöpöt, amaz a latin próza, ez a költészet hivatott, müvelője; a francziaországi Péter szerzetest, ki mint a zene mestere az iskolában, és mint karnagy a székesegyházban müködött, a lengyel Szanocki Gergelyt, Ulászló király tudós nevelőjét.

{281.} A hazaiak közől ott vannak Ivanich Pál, Csezmiczei János, Polánkai Bereczk.

Jövő-menő tudós férfiakban még kevésbbé vala hiány. Ezek egyike, Miklós modrusi püspök, II. Pius pápának magyarországi követe még évek mulva is kedvesen emlékezik vissza „arra az elfelejthetetlen télre, melyet – ugymond – nálad (Vitéznél) Váradon számos tudós férfiu társaságában, kitünő könyvtáradban, a nagy irók számtalan munkái közt kellemesen és derülten töltöttem.”

Eszerént Vitéz püspöki udvarában egész irodalmi kör, mintegy kis akademia képződött, melyben költői s prózai dolgozatokat olvastak fel, irodalmi s tudományos kérdések körül folyt a társalgás. Szanocki életirója, az ő elbeszélései nyomán részletesen leirja az életet, mely a váradi püspöki udvarban folyt, s ugy nyilatkozik, hogy „magasztosabb és szentebb társaságot, mint amely ott együtt volt, képzelni sem lehet.”

Vitéz maga pedig, szellemének ritka sokoldaluságánál fogva, kiválóan alkalmas volt arra, hogy ily körnek központja legyen. Szorgalmasan foglalkozott az ókor görög s latin remekiróival, de ezek mellett lelkesedéssel csüggött a kereszténység nagy hagyományain s műalkotásain is. Legkedvesebb olvasmányai Szent-Leo, Szent-Jeromos és Tertullián müvei valának; de szerette a természettudományokat is, különösen korának kedvencz tudományát, a csillagászatot. Magának is vala csillagdája Váradon. Levelezésben állt Pauerbach Györgygyel, a bécsi egyetem hirneves tanára s csillagászával, ki nagy tisztelettel viseltelett a tudós főpap iránt. Midőn Pauerbach a nap-órát mai alakjára átidomitá, annak legelső példányát Váradra küldötte, s midőn Vitéz buzditására oly táblázatokat készitett, melyeknek segedelmével a nap- és hold-fogyatkozásokat előre ki lehet számitani, azoknak alapjaul a vdradi meridiánt vette fel, ennélfogva munkájának „Váradi táblák” (Tabulae Varadienses) czimet adott, s Vitézhez intézett ajánlólevéllel bocsátotta közre.

E munka később nyomtatásban is megjelent és számos kiadást ért, mert Európa csillagászai két évszázadon át használták a „Váradi táblákat.”

De Vitéz egyénisége s tudományossága épen azáltal nyert legnagyobb {282.} jelentőséget, hogy amint buzditá Pauerbachot, épen ugy igyekezett szellemi gazdagságát mennél szélesebb körben értékesiteni s a tudományok szeretetére s ápolására mennél többeket megnyerni.

Hogy Hunyady János, amire ifju korában alkalma nem volt, azt meglett férfi korában pótolta ki s egyike 1őn kora tudományosan képzett férfiainak, az Vitéz hatásának s vezetésének tudható be, valamint Mátyás király európai hirnevének is ő rakta le első alapjait. Nem ugyan azáltal, mintha Hunyady fiainak csakugyan ő lett volna nevelőjök, mint Bonfin irja, mert Vitéz püspökké lételekor Mátyás csak 3, László pedig 7 éves volt; hanem közvetve, példája által csakugyan ő világitá meg előttök az utat a dicsőség kapujához.

Hasonlólag az ifju László király lelkében Vitéz tartá ébren s fejleszté a tudomány-kedvelő hajlamot, karöltve ama hazafias érzülettel, mely Lászlónak már Bécsben nem egyszer ajkaira sugallá ama szavakat: „én magyar vagyok.”

Midőn pedig László őseinek példáit követve, koronáztatása után Váradra jött, (1453. jul. 26.) és itt, Szent-László sirjánál kijelenté, hogy egykor ő is e drága hamvak mellett akarja örök nyugalmát találni, s hogy egy uj káptalant fog alapitani, mely a szent király sirjánál végezze az isteni tiszteletet s talán egy uj egyetemnek is alapját képezze: minde nemes szándék kétségkivül Vitéz felemelő hatása alatt születék, amint e hatás megszüntével el is enyészett.

Ugyancsak az ő szárnyai alatt nőttek nagygyá, a tudomány, az egyház s a haza oszlopaivá: Csezmiczei János, költői nevén Janus Pannonius és ifjabb Vitéz János, később amaz pécsi, ez veszprémi püspök; továbbá Várdai István és Váradi Péter mindketten utóbb Kalocsa érseki székének diszei.

De Vitéz személyes tulajdonai mellett nem hiányozának köréből ama tudományos kincsek sem, melyek a müvelt világ áhitatának tárgyait képezék mindenkor s annál látogatottabbá tették Várad püspökének udvarát.

Váradon, mint mindenütt a székesegyházi és szerzetesi monostorokban, {283.} kétségkivül volt könyvtár már Vitéz kora előtt is. Zsigmond király levele emliti, mint láttuk, hogy a sekrestyében kiütött tüz egyebek közt, megemészté a székesegyház könyveit; de e könyvek ugy itt, mint mindenütt csak kevés számuak s leginkább egyházi s tanodai czélokra vonatkozók valának. Nagyobb, a tudomány minden ágára kiterjedő könyvtárakat csak a XV-ik században kezdtek létesiteni, s tartalmokat leginkább Olaszország szolgáltatá. Itt készültek százanként, mondhatni gyáriasan azok a finom pergamenre irt, fényes kezdőbetükkel, gyakran miniature-képekkel ékesitett codexek, melyek könyvtáraink fődiszét képezik ma is.

Vitéz János szintén hódolt kora ezen fényüzésének és székhelyén, Váradon oly könyvtárt gyüjte egybe, melyhez fogható addig nem vala hazánkban, s amely később Mátyás királynak is ösztönül s példaképül szolgált budai könyvtára megalapitásánál.

Vitéz is leginkább Olaszhonból szerezte össze sokszor nagy árakon könyveit, s mint a florenczi könyvkereskedők leghiresebbje, Bisticci Vespasiano Vitézről irva hagyta: könyvtárában „a tudomány minden ága képviselve volt . . . . a mit nem talált készen, leiratta Florenczben, nem tekintve a költségre, csak arra, hogy szépek és hibátlanok legyenek.”

S épen ez utóbbi követelményének köszönhetjük könyvtára, s evvel középkori müvelődésünk legérdekesebb adatait.

Midőn legujabban culturtörténetünk körül behatóbb mozgalom indult meg, több izben merültek fel, leginkább a külföld (Konstantinápoly, Salzburg, Bécs stb.) könyvtáraiban oly codexek, melyek nemcsak pazar fényü kiállitásuak, hanem egy más, javitó kéz jegyzeteivel is telvék s a jegyzetek mellett ily signaturákkal: „Jo.” vagy „Jo. Ar.” „Jo. E. W.”*Joannes Scholasticus hártya-codexén: „Finivi legendo et signando die 26. Septembris 1470. Jo.” – A Tacitus-codexen: „Jo. Ar. Legi transcurrendo 1467. Sed mansit inemendatus.” – A Szent-Antalon őrzött, Szent-Leo-codexen: „Visa et emendata aliqualiter Strigonii 1457. Jo. E. W. – In certa autem parte Waradini completus et signatus 1458.” stb. Magyar könyvszemle. (1878.) III. 13. s köv. ll.

E szavak, vagy inkább csak szótagok s egyes betük magyatázatául {284.} legilletékesebb helyekről is különféle vélemények hangzottak fel,*Például: Joannes Aretinus. – JoannesArgyropulos, középkori irók nevei. de tökéletesen kielégitő egy sem. Végre a Csezmiczei-ek, Pray-ak váradi székének egyik örököse*Fraknói Vilmos megtalálta e rejtély nyitját is, reá mutatván, hogy az idézett betük jelentése nem más, mint: „Joannes Episcopus Waradiensis” vagy a másik helyen; „Joannes Archiepiscopus” t. i. Vitéz János, amott mint váradi püspök, itt már mint esztergomi érsek.

S e megfejtésével felette becses történeti adatok birtokába jutottunk.

Az olaszországi könyvmühelyek ugyanis gyári sietséggel s rendszerént csak technikai képzettségü leirókkal dolgoztak, ennélfogva müveik hemzsegtek a tollhibáktól. Az ily codexek, mint fentebb a florenczi könyvárus tudósitásából is láttuk, nem elégiték ki Vitézt, ezeket tehát, amint már most az idézett jegyzetekből tudjuk, más codexekkel gondosan összehasonlitá és kijavitotta. Igy javitgatá 1457-ben Esztergomban Szent-Leo homiliáit, tehát mintegy szemeinkkel látjuk, hogy mivel töltötte fogsága idejét?

De az általa javitott codexben az idézett jegyzeteken kivül ugyanazon tollból, tehát az ő tollából tartalommutató feljegyzések s nem ritkán rövid észrevételek is vannak. És azok a legérdekesebb jelentőséggel birnak: feltüntetik szellemének s foglalkozásának irányát; elárulják, hogy mily czélra szokta olvasmányait felhasználni és mi ragadta meg leginkább figyelmét?

Igy például Szent-Leo homiliáit kétségkivül oly czélból látta el ily jegyzetekkel, hogy egyházi beszédeinek készitésénél használhassa; Tacitus történetében pedig oly helyeket jelölt meg, melyek a főpapot, a csillagászt és a magyart érdekelhették.

És végül e feljegyzések biztos nyomára vezettek könyvtára töredékeinek legalább. Ezelőtt még csak nehány évvel is azt hittük, hogy e könyvtárból „alig menekült meg egy hártyalap is,” ma már 15 codexről tudjuk biztosan, hogy Vitéz János könyvtárából származnak.

{285.} De hogy e könyvtár egykor meglepőleg gazdag volt, igazolják nemcsak Bisticci fentebb idézett szavai, hanem azon körülmény is, hogy Vitéz kéziratait mindenünnen kérték lemásolás végett. Igy 1449-ben a krakkai bibornok-érsek külön követét külde Váradra, hogy elkérje Livius munkáit; négy évvel utóbb maga Aeneas Sylvius Vitéz példányából másoltatta le Tertullián némely iratait.

Vitéz fenmaradt codexei közül legközelebbről három érdekel bennünket.

Ezek egyike a bécsi császári udvari könyvtáré, Plautus vigjátékait tartalmazza. Fényes kiállitásu hártya-kézirat, pompásan festett czimlappal és polychrom négyszögbe foglalt arany kezdübetükkel. Oly meglepőleg szép példány, hogy az 1882-iki budapesti könyvkiállitásnak egyik legfeltünőbb darabja volt.

Ennek czimlapját tünteti fel a mellékelt hasonmás, de az eredetinek szingazdagsága nélkül.

E czimlap felső szélén az ország czimere áll, az alsón pedig a Vitéz-czimer: lépdelő oroszlány alatt, két csillag közt liliom. A czimertől jobbra-balra két mellkép foglal helyet. Az egyik ősz haju; borotvált arcz, szigoru, nem kellemes vonásokkal; violaszin föveget s ugyanoly szinü köntöst visel. A másik szakálltalan, fiatal, nemes fő, hosszu, leomló hajfürtökkel, fedetlen fejjel és szintén violaszinü köntösben. Kezében könyvet tart, mintegy átnyujtva a szemben levő öregebb alaknak. Minden arra látszik mutatni, hogy ez utóbbi nem más, mint Vitéz János, s az ifju? lehet Janus Pannonius vagy Vitéz Jánosnak hasonnevü unokaöcscse.

Figyelemre méltó, hogy Vitéz János mind ezen, mind más codexeire a maga czimere mellé oda helyezé az országét. is. A hazafiui érzés s a nemzeti öntudat nyilatkozata ez. Kivánta, hogy e müremekek fentartsák az ő emlékét, de sulyt helyezett arra is, hogy az utókor tudja, hogy azoknak birtokosa, a bőkezüség és müizlés által kitünő főpap magyar volt, ez országnak szülötte.*FRAKNÓI V: Vitéz János könyvtára. Magyar könyvszemle. [1878.] III. 17–8. ll.

A másik codex nyolczadrétü, szintén hártya-kézirat, mely Tertullian {286.} „Apologeticus” czimü munkáját foglalja magában. Legérdekesebb benne, hogy e mü itt Váradon készült. Vitéz János számára irta 1455-ben Polánkai Bereczk áldozár. A kézirat végén ugyanis a következő jegyzet áll:

EX: WARADINO: PER BRICCIUM: PRUM
DE: POLANKA: ANNO: D: M: ET: C: 55:
DNO JOHANNI: DE: ZREDNA: EPPO: S: D: W.

(Ex Waradino per Briccium Presbyterum de Polanka. Anno Domini M. etc. 55. (1455.) Domino Johanni de Zredna Episcopo Sacre Dioecesis Waradiensis.)

E codexben is Vitéz kezének s feltünően élénk veres tintájának nyomai sürün találhatók, jeleül, hogy e másolatot összehasonlitá a kézirattal, melyet a leiró használt. A kihagyott szavakat, s irásjeleket helyökre rakta, s a szöveg utolsó szava mellé a lap szélére ezt jegyzé:

deo gratias (telo.....teloV) 1455.

Tehát e codex iratása és javitása ugyanegy évben történt.

Kötése barna bőr, arabeszkes nyomatokkal, aranyvágás és rézcsattokkal. Teljesen megegyez az olaszországi mühelyek e korbeli gyártmányaival, de kétségtelen, hogy e Váradon készült kéziratot Váradon kötötték be. És e kötés tanuskodik arról, hogy a váradi könyvkötők nem maradtak olaszországi társaik mögött.

E Codex a salzburgi Szent-Benedek-rendüek könyvtárában őriztetik.*FRAKNÓI V: Vitéz János könyvtára. Magyar könyv-szemle. [1878.] III. 17–18. ll.

Hasonló betükkel van irva egy másik, csillagászati munka, mely szintén fényes kiállitásu, festett czimlappal és 22 nagy, szines illusztráczióval. Ez ivrétü, hártyája, sőt kötése is az előbbeni könyvével egyenlő. Alig lehet tehát kétségünk, hogy ezt is Polánkai Bereczk másolta, mit a czimlap lombozatos lapszéli festésének magyar jellege is valószinüvé tesz. A czimlap alsó szélén itt is megvan a Vitéz czimer, s a szövegben több helyütt Vitéz javitása a veres tintával. Az utolsó levél azonban, hol a másoló neve s a javitó {287.} jegyzete szokott állani, hiányzik. E kéziratot a krakkai Jagello-könyvtár birja.*Kalauz az 1882-iki könyvkiállitáshoz. [I. kiadás.] 50. l. 170. sz.

Polánkai Bereczk valószinüleg ugyanaz, ki az 1464. és 1466. években már mint váradi őr-kanonok szerepel, kinek eszerént tudományos értékü munkásságát Vitéz kanonoki javadalommal jutalmazá.

Egyike lehetett ő azon scriptoroknak, kik Vitéz váradi udvarában alkalmazva valának, s kiknek legalább egy része kétségkivül a váradi egyházmegye papjaiból került ki. Vitéz mindenüvé bevitte magával a tudomány s irodalom szeretetét, László király s Hunyady udvarába épen ugy, mint később Esztergomba s Pozsonyba.

Az ő szelleme, munkássága, tudományos köre, könyvtára azon negyedszázad alatt, melyet Váradon tölte, kétségkivül itt is megtette szokott hatását: érdeklődést kelte a magasabb müveltség iránt, szorgalomra serkenté kivált az ifjabb nemzedéket. S a nemes törekvés következményei észlelhetők lettek csakhamar az erkölcsökben épen ugy, mint a legszerényebb falusi egyházakon és iskolákban.

Vitéz buzgó egyházi férfiu is vala. Már 1451-ben, püspöksége kezdetén készen állt, kezében V. Miklós pápa felhatalmazásával, hogy tiz utitársával beutazza mind a nyugati, mind a keleti országokat s meglátogassa a szentföldet is. A tiz utitárs tulnyomó része papokból, kétségkivül megyéje tagjai közől vala kiszemelve, kiket azért szándékozott magával vinni, hogy szélesebb látkörrel s tapasztalatokkal gazdagon hozza őket vissza a hazába. Nem őrajta mult, hogy e kedvencz tervéről másod izben is le kellett mondania.

Olvasmányai közben, mint láttuk, lapszéli jegyzeteket szokott tenni, s ezek kétségtelenül mutatják, hogy a könyvek szellemi kincseit értékesiteni szándékozott, amint értékesité is levelei s politikai beszédeiben épen ugy, mint egyházi szónoklataiban.

Hogy gyakran és szivesen lépett a szószékre, mutatja II. Pius pápához intézett s már emlitett levele, melyben unokaöcscsének Csezmiczeinek segédpüspökké neveztetését kérve, ezt azzal indokolja, {288.} hogy több időt akar nyerni hittudományi tanulmányokra és az egyházi szónoklatra.

Annál nagyobb kár tehát; hogy egyházi beszédeinek csak egy töredéke sem maradt ránk. Ugy is, mint nyelvemlékek s mint a magyar egyházi szónoklat müvei mily becsesek lennének azok!

És nemcsak tudósokkal, hanem tudós papokkal is környezteté magát. Polánkain kivül Szanoczkit, Ivanicsot, Csezmiczeit szorosabban is magához füzte, káptalana tagjai közé iktatván őket s ugyancsak a káptalan élére, mint prépostot, egy hittudóst helyeze, Thapolczai János egyházi jogtudor személyében.

De Vitéznek, Aeneas Sylvius szerént „a legtudósabb, a legjobb atyának” hatása nemcsak a tudományos s erkölcsi téren nyilatkozott.

Szent-László váradi székesegyháza 1443-ban, mint láttuk, elvesztette egyik tornyát, s ez alkalommal egyéb részeiben is nagy romlást szenvedett. Vitéz elődjének már nem volt ideje a drága, szent helyet régi fényébe visszaállitani;*„Caeterum – irja Hunyady János Jenő pápának, Vitéz mielőbbi püspökké neveztetését indokolva – compatiendo etiam statui eiusdem Ecclesiae [Waradiensis], quae dirutis iam et collapsis turribus, stallis et choro, quotidianam intrantibus, minatur ruinam ...” SCHWANDTNER J: Scriptores rerum hung. II. 23. l. visszaállitá Vitéz.

Ő, ki könyvtárára annyi gondot fordita, ki egyes könyveit is pazar fénynyel, mert fejedelmi költséggel állitá ki, bizonyosan elkövete mindent ama hajlék dicsőségéért, mely alapitó szent királyán kivül annyi fejedelmi halottnak hamvait takarta s melyet oly szent vallási s nemzeti kegyelet övezett körül.

Az épités még be sem vala fejezve, már előre 1451-ben gondoskodik mesterről, ki a székesegyház ének- és zenekarát szervezze;*„1451. die 29. April indultum obtinet a Nicolao V. ut possit ... . retinendi penes se ... Petrum dictum Gallicum, ordinis S. Joannis Jerosolymitani in musica expertum, qui Chorum Ecclesiae Varadiensis regit et pueros instruit.” PRAY GY: Hierarchia Hung. II. 182. l. b. jegyz. és nem feledkezék meg a képzőmüvészet felkentjeiről, a szobrászokról, a fal- és üvegfestőkről sem, amint biztos adataink {289.} vannak róla, hogy épitése a csucsives izlés gazdag ékitményeivel történt s a falakat freskó-festmények takarák.*Az emlitett 1881-iki épités alkalmával oly faragott, alakos és falfestményes kövek is felszinre kerültek, melyek a XV-ik század styljére vallanak. Különben az épitési munkálatok lényeges és költséges voltát igazolja ama körülmény is, hogy azok egy évtizednél tovább tartának. A székesegyház homlokzatán a következő, ép oly rövid, mint szerény felirat állt vala:

J. E. W. 1456.
(Joannes Episcopus Waradiensis 1456.)

A betük Vitéz keresztnevének s állásának kezdőbetüi, a számok pedig az épités befejezésének évét jelentik. Ez év egyszersmind Hunyady nándorfejérvári nagy győzelmének és – halálának éve. A megujitott székesegyházat az egyház áldásán kivül még ugyanazon évben nemzetünk öröme és gyásza is felszentelé.

De Vitéz váradi püspökségének fényes egyházi állapotjai között van egy kevésbbé kedvező, melyet azonban Vitéz gondoskodása jóraforditani s felemelni szintén igyekezett.

A széltében, de legkivált a szerzetesrendeknél alkalmazott gubernatori vagy commendatori rendszernek s az egyházi javadalmak összehalmozásának gyümölcsei a XV. század folyamában már mutatkozának a váradi püspökség területén is.

Egyházmegyénk két legrégibb intézménye, a szent jobbi apátság s a várad-előhegyi prépostság, melyek pedig, mint hiteles-helyek, közjogi életünknek is tényezői valának, szintén annyira jutottak, hogy – mint az egykoru tudósitás mondja – csaknem teljesen lakatlanok s puszták lőnek.*„a veteri eorum statu plurimum exciderint, adeo, ut iam pope de stituta et desolata sint.” THEINER Á: Monumenta Hung. II. 321. l. Mindkét monostor kegyura e korban az időszerénti váradi püspök vala, mely viszonynál fogva Vitéz még élénkebben érdeklődött azok sorsa iránt.*„quorum collatio et, provisio ... . ad episcopum Waradiensem pro tempore existentem pertinere dinoscitur.” THEINER Á: i. h. A kor, mely a szerzetesrendek restaurálását s reformálását tüzte ki feladatául, még csak ezután vala eljövendő, és igy Vitéz egészen más módon szándékozott javitani e monostorok helyzetén.

{290.} Megemlékezve, hogy V. László király a váradi székesegyházban egy uj káptalant akart alapitani, de szándékában kora halála megakadályozá: Vitéz felkarolta a fennakadt tervet s kész volt magán vagyonából is áldozatokat hozni, ha emellett az uj káptalan részére az emlitett szent jobbi s előhegyi monostorok birtokait megnyerheti.*„libenter pro perfectione huiusmodi operis de bonis suis propriis certam et quidem magnam quantitatem exponere intendit.” – Az egy prépostból s 12 kanonokból álló káptalan hivatása lett volna naponként isteni tiszteletet tartani „et alia, ad quae praefatus Johannes Episcopus iuxta statuta et ordinationem per eum desuper edenda eos astringere voluerit.” II. Pius pápának 1458. márcz. 18-án kelt levele. THEINER Á: Monumenta Hung. II. 320–2. ll. II. Pius pápa, kihez az ügyet felterjeszté, helyeselte Vitéz tervét, de még meghallgatni akarta a pécsi és csanádi püspökök véleményét s az ügyet ezekhez áttevé.

A dolog, mint láttuk, melegen érdekelte Vitézt, de nem László király emlékezete miatt. A pápa idézett levele annyit mond, hogy Vitéz Váradon, oly látogatott helyen, az isteni tisztelet emelése végett ohajtotta felállitani az uj káptalant; de kétségkivül voltak más tervei is, például jelesebb papjaink kitüntetése s emellett valamely magasabb tanintézet felállitása.*„libenter pro perfectione huiusmodi operis de bonis suis propriis certam et quidem magnam quantitatem exponere intendit.” – Az egy prépostból s 12 kanonokból álló káptalan hivatása lett volna naponként isteni tiszteletet tartani „et alia, ad quae praefatus Johannes Episcopus iuxta statuta et ordinationem per eum desuper edenda eos astringere voluerit.” II. Pius pápának 1458. márcz. 18-án kelt levele. THEINER Á: Monumenta Hung. II. 320–2. ll. E feltevés mellett szól maga azon kor, mely a tudományokért, mondhatni, rajongott, és még inkább Vitéznek élete. Annyi bizonyos, hogy átmenetele után Esztergomba alig két hónapra már meg is nyeré a pápa engedélyét, hogy egyetemet állithat; tehát már kész tervvel ért Esztergomba s e tervet Váradon érlelte meg.

Miféle felterjesztést tettek a pécsi és csanádi püspökök a pápának? arról nincs tudósitásunk; de akár azért, hogy a felterjesztés kedvezőtlenül hangzott, akár pedig, hogy más akadályok merültek fel: az uj káptalan szervezése a szándékolt modorban elmaradt. Legalább a szent jobbi s előhegyi monostorok fennállanak még ezután is, de, mintegy igazolandók Vitéz előrelátását, csak egy ideig; pár évtized mulva csakugyan egészen átváltoztatják őket.

De épen e korban mégis feltünik egy uj káptalan Váradon, melynek székhelye a vár, külön egyháza, külön birtoka van, czime: {291.} „Keresztelő-Szent-János társaskáptalana”, s első ismeretes prépostja püspökünk unokaöcscse, szintén Vitéz János.

E káptalan alapitója oklevelileg eddig még ki nem mutatható, de az imént elősorolt körülmények s nevek, és mindenekfelett Vitéznek féluton megállni nem tudó jelleme jogot adnak arra, hogy e káptalan alapitóját keresve, Vitézen állapodjanak meg szemeink.

– Vitéz János püspöknek gyakori tartózkodása a királyi udvarnál, a hadjáratok, követségek, mint már Mátyás királynak idézett adománylevele is emliti, sok költségbe kerültek; tudományszeretete, épitkezései pedig épen nagy összegeket igényelének. Szerencsére oly püspökségnek állt élén, mely mingyárt a két érsek-, s az egri püspökség után következék, mely eszerént rangra nézve az ország főpapi méltóságai között a negyedik vala, de ami a jövedelmet illeti, a századok folytán felszaporodott birtokok s kiváltságok következtében talán még előbbre is állt. Mindemellett Vitéz fejedelmi költekezéseit püspöki birtokai alig viselhetik vala, ha gondjait s lelkének termékenyitő erejét ki nem terjeszti ama birtokokra is. Vitéz jó gazda volt.

Nemcsak arról gondoskodott, hogy a püspökség elidegenitett birtokait visszaszerezze, hanem, hogy e birtokok pusztán ne álljanak, jövedelmezők legyenek, sőt lehetőleg gyarapodjanak is.

Amit a Zudarok, Bánffiak, Rozgonyiak stb. a püspökség javaiból elfoglaltak, vagy amit elődje, Dominis János (?) elzálogositott,*„ ... super centum florenis auri puri, in quibus possessio episcopalis dictae ecclesiae waradyensis Jank vocata et ad eandem pertinens, in Comitatu Zathmariensi existens et habita per quondam Reverendum in christo patrem, dominurm Johannem episcopum dictae ecclesiae ... . pro pignore tradita et obligata” fuit. – Leleszi orsz. levéltár: Actorum. 1445. év. Nro. 25. azt visszaszerezte, mert még az ő életében ama javak birtokában látjuk ismét a püspökséget. Püspökségének már első évében kezdi benépesiteni elpusztult falvait, s Oláh Mihály vajdáját épen azon érdemeért adományozza meg Kocsuba falu haszonélvezetével, hogy ezt, valamint Buzásd és Verempataka falvakat idegen helyről hozott jobbágyokkal megnépesité.*Az oklevél kelt: „Waradini feria quarta proxima post festum b. Luciae V. 1445.” [deczemb. 15.] Erdélyi muzeumi könyvtár. Gr. Kemény József gyüjteménye.

{292.} Birtokainak vásárjogát azoknak emelése végett, mint már láttuk, régi terjedelmében megőrzötte, de különösen Belényest, a váradi püspökök e második székhelyét karolta fel, két rendbeli oklevelével rendezvén annak külső s belső viszonyait, s oly kiválságokat biztositván számára, hogy e városnak a puszta néven s a szabad papválasztás jogán kivül egyéb sem hiányzott arra, hogy szabad királyi város legyen.

Oklevelein a mellékelt s családi czimerét feltüntető gyürüpecsétet használta.*A budai országos levéltár Vitéz Jánosnak több pecsétjét őrzi: D. L. 321 dobozban 1462. évből van három; a mellékelt metszet azon pecsét után készült, mely a D. L. 14767. számu oklevelén függ.

Még jelentékenyebb gazdasági intézkedése volt egy másik, melylyel a püspökségnek azon apróbb birtokait, melyek Szabolcs-, és Szatmármegyékben, tehát Váradtól távol és védtelenül állottak, nem rettenve vissza még pénzbeli áldozattól sem, – elcserélte Várdai István kalocsai érsek s testvére, Aladár Bálványosváráért (a mai Szamos-Ujvár) s ennek doboka-, kolos-, és középszolnokmegyei {293.} tartozékaiért.*Ajak, Patroha szabolcsmegyei egész-, továbbá Jank, Guge, Hermanzeg, és Irewch szatmármegyei részbirtokokért „ac pro certa pecuniarum summa vendidissent, inscripsissent et permutassent. 1464.” Leleszi országos leveltár: Actorum. 1492. 29. E nevezetes várral mig egyrészt biztositá a püspökség ottani birtokát, másrészt jelentékeny védelmi pontot szerzett Erdélyben püspökutódainak s általok a magyar koronának.

E gazdasági sikereit kétségkivül ama körülménynek is köszönheté, hogy meg tudta választani embereit, anyagi gondjainak részeseivé megbizható férfiakat tett s azok hüségét jutalmazni sem mulasztá el. Váradi várnagya Garázda János volt;*THEINER Á: Monumenta Hung. II. 283. udvarmestere Petherdi János; egyik tisztje Upori László,*„nos illam pecuniam, qua nobis ratione salium, alias per nos vobis datorum obligaris, egregrio ladislao Wpory familiari nostro deputavimus.” Vitéz eredeti levele Koncz Osvaldhoz. „Datum Budae dominica die proxima post festum b. Bartholomei ap. [august. 26.] Anno etc [igy] quinquagesimo nono. Johannes Episcopus Ecclesiae Waradiensis.” Kis negyedrét papiron, melynek vizjegye: ökörfej; a püspök gyürüpecsétjével. Leleszi országos levéltár: Actorum. 1459. 73. a másik Nagymihályi András. Ez utóbbi számára „hü szolgálataiért” Mátyás királytól adománylevelet is eszközölt ki.*A királyi adomány: részbirtokok a szabolcsmegyei Erdegháza s a biharmegyei Sáránd községben, melyeket a király Sárándi Bárán Mihálytól, minthogy testvére lábát veszekedés közben elvágta, elvett. 1464. Budai orsz. levéltár kincst. osztály: N. R. 862. 26.

Igy történt, hogy midőn 1465. tavaszán Esztergom primási székére távozott,*1465. február 16-án már választott esztergomi érsek. a virágzás és jólét legmagasb fokán hagyta itt az egyházmegyét.

De Váradnak jó csillaga távozott el vele.