Elég volna Szent László dicsíretire megmutatni, hogy szent eleinek szent nyomdokiba lépett; ha nem látnám, hogy praedecessorának dücsőségét majdnem meg is előzi. Valamint a fejedelmek a jó szomszédságban egymásnak nagy segétségül lenni szoktak, amint Szent Henrik császár Szent István királlyal nagy barátságot tartott, testvér húgát néki adván házastársul, akitől született Szent Imre herceg, szent gyökérnek szent csömötéje; úgy ellenben Szent László királysága az Anyaszentegyházzal üstököt vonó Negyedik Henrik császár idejére esvén, nem volt mit várni az ilyen szomszédtól, de nem is volt miért félni! Sőt itt jelent meg világosan, ki nagy böcsületben és tekéntetben tartatik az olyan fejedelem, ki mindenekben az egy Istent keresi, és annak pártján hadakozik, vitézkedik. Némely impériumbéli hercegek és főrendek jól látván az Anyaszentegyházzal való visszálkodásból óránként következhető veszedelmet és birodalomnak nagy dőlését, minekutána Henrikkel nem végezhetének izenettel, szép szóval, könyörgéssel, kezdének más császárról gondolkodni. Mindeneknek szemei Szent László királyra terjedve valának, mint valami fényes csillagra: kipróbált vitézségének és szentségének jó hírivel az egész Európát annyira bétöltötte, hogy követséggel hívattatnék a császári kettős sasnak szárnyaira.
De aki a méltóságon nem kapott, a fáradságtól pedig magát nem kimíllette, történt azon idő közben, hogy a pogány saracénusok ellen indulóban, minden nemzetekből gyűlő keresztyén hadak, előttök járó fejedelemnek választanák Szent Lászlót; jól látván, a jeruzsálemi hadakozásra ha kévántatnék hadi erősség, azt Szent Lászlóban feltalálnák; ha szentség (mert Szentföldért szent had kévántatott), ha igazság, ha hadi törvény és fenyíték, Szent László élete, fegyvere tükörül leendő vala; ha kévántatnék mennyei áldás sok népek táplálásában, a szent király imádsága sok társzekerek helyett leendő vala, szomjúságban vizeket, drágaságban eledeleket készítendő. Második Orbán pápával a keresztyénségnek óhajtó szava volt: Járjon előttünk az a magyar szent vitéz! Amaz csudatévő fejedelem mindenek közül méltó, ki az Úr hadait igazgassa! Látom, dücsőséges Szent László, magadat nem mented, veréjtékidet nem kimíled Krisztus vérivel, nyomdokival megszentelt földtől. Oh! ha ott történik néked holtod, koporsód, temetésed, itt megnyered a boldog feltámadást is! Fegyveredet sok rabok várják; sok szemek kévánják személyedet látni, tanácsodat hallani, példáidban gyönyörködni, vitézségeddel bátorodni, imádságiddal mint kőfallal környülvétetni, Krisztus ellenségit vagy neved hírével megszalasztani, vagy tekéntetednek mennykövével rontani. Az ostort tehát, kit a régi Etele, fene Mars, a keresztyének nyakára vött vala Istennek láthatatlan kezéből, most fordítsd azoknak tapasztalható oltalmára; kezed ne legyen lágyabb az építkezésben, mint Eteleé volt a rontásban; azon nemzetből érdemeljenek vigyázó pásztort, ahonnét dúló farkast szenvedtek a nyájak. Az egész keresztyénség szemei reád néznek, tőled függnek, te veled halni vagy élni kévánnak; adj választ, mondj egy igét, minéműt Nagyasszonyod mond vala a mennyei követnek: fiat! és Jeruzsálem rabságának vasát levágtad. Fiat! Légyen meg!
És (oh Isten itíletinek mélységes titkai!) ímé, mikor az országot jó rendbe hagyván, roppant hadi készülettel szándékozik megindulni, ágyba esik hirtelen, akiből következő halálát megismérvén, a földi gondokat úgy rendelte a szent király, hogy mindenek fölött Istennek országát keresné, akihez közelít vala nagy lépésekkel: minden tulajdon keresményit a szent egyházakra és szegényekre parancsolván felosztatni, az egész hazának és keresztyénségnek keserves fájdalmával s nem kevésb kárával, a szép igyekezeteket markában töré a halál, a feszület karjai között lelkét kiadván annak, akinek jó harcot harcolt, törvény szerént hadakozni tovább is készen lévén, ha Isten a jó akaratot áldozat gyanánt nem fogadta volna. Az ország három esztendős gyásszal tisztelte koporsóját, elfelejthetetlen fájdalommal, hogy abban temetett nagy szentet, nagy vitézt, nagy csudatévőt, egyszóval második Szent István királyt!
1708