Az kegyes Szent László királ teljes minden lelki jószággal, szentséggel és Úristennek malasztjával múlék ki ez gyarló világból, menvén az mennyei halhatatlan örök királi dicsőséges életnek társaságában ő birodalmának tizenkilencedik esztendeiben. Azt látván és hallván, nemcsak Magyarországban, de mind egész keresztyénségben nagy siralom és bánat támada ilyen kegyes királnak halálán, és három esztendeig ez országban szép öltözet, táncjárás és fény, vigasságtétel sem láttaték, sem hallattaték.
Miért kedéglen még ő életében meghagyta vala, hogy Biharváraddá vinnék temetni ő testét halála után, az magyarországi fejedelmek kedég látván az időnek alkolmatlan és messze voltát, félének rajta, hogy az szent, kegyes királ testének romlása ne lenne az nagy buzgó hőségnek miatta, tanáccsal élvén, közelségnek okáért térének Fejérvár felé, holott az szent királok teste nyugoszik vala. És mikoron az szálláson elnyugodtak vóna, nem alszik vala sem az Úristen, sem az bódog szent. Embernek tanácsa és akaratja nem olyan, mint az Úristené! Kelének fel reggel, hogy tovább mennének. Láták hát, hogy nincsen ott az szekér, sem az szent test. Megszomorodának rajta, és futosván tétova, és kérdezősködvén, ha ki látta vóna. De mikoron Várad felé tértenek vóna, láták hát, minden emberi segödelem nélkül Várad felé mégyen az szent test mind szekerestől. Látván az nagy isteni csodát, dicsérik Úristent.
1527