(E cikksorozat annak egyértelmű bizonyítékai közé tartozik, hogy Kossuth nem a kiváltságosok megyéjének, hanem a népképviseletivé alakítandónak szánt meghatározó jelentőségű szerepet a megújuló államszerkezetben is.)
„Elviharzottak felettünk a szerencsétlen napok, midőn az elvakított nemesség bőszülten mint a fergeteg, úgy taposá az alkotmányos lét legbecsesb virányait; s mint kit istenek átka ostoroz, úgy rohant szentségtelen kezekkel megrázni a megyei szerkezet sarkoszlopát, nemzeti lételünk ős templomának romjai közt sírt készítendő önmagának, s a magát fékezni nem tudott szabadságnak.”
„… nekünk a nemesség öngyilkos munkája fájt, nemcsak a honért, nemcsak a szabadság, s a rend miatt, hanem fájt ő magáért is. Elvonultak emlékezetünk előtt a mult időknek árnyékképei; láttuk hazánk nemességét, miként annyi század küzdelmei közt sokszor meghajtva soha meg nem tört; láttuk az ő dicsőségében nemzetünk dicsőségét, az ő szenvedéseiben nemzetünk szenvedését, s lelkünk mélyében a hon szerelmével az ő szerelme ugyanazonult. És ámbár szívünkből gyűlölve mindazok igényeit, kik a szabadságot csak önmaguknak óhajtják, kiknek egy szolga népet kell látniok, hogy a szabadságnak becsét érezzék; éhezőket kell szemlélniök, hogy bő falatjok jó ízűen essék; mi mégis – miként már sokszor mondák – honunk jövendőjéről elmélkedve, sohasem akartuk magunknak úgy festeni e hont, mint melynek aristocratiája teljességgel nincs, hanem festők úgy, mint melynek aristocratiája a nemzet elsőrendű tagja, de ura nem; elég hatalmas, hogy a nemzetet, s abban önmagát boldoggá tegye, de nem elég hatalmas, hogy szabadalmak végett a szabadságot számkivesse. És mivel a magyar aristocratiáról ekként gondolkozánk, sokáig, s igen örömest kecsegtetők magunkat azon hiedelemmel, hogy a magyar nemesség mégis csak talán képes leend e nemzet ujjászületési processusát saját erejével végrehajtani; kecsegtetők magunkat azon reménynyel, hogy talán épen a magyar nemességnek lesz feltartva azon példátlan dicsőség, hogy szabadalmait, Istennek legfőbb adományáért az általános népszabadságért cserébe adva, magához a népet fölemelje; s önként megtegye azon osztályt, melyben egy osztó sem veszít, hanem mindenik nyer, s erősödik.”
„… hogyha a lélekvásárlás ördögi mestersége, a csábítás ármánya, s értetlen tömegek nyers erőszaka meg nem szűnnek megyei rendszerünket ostromolni, ennyi ellenséges erőnek minden ruganyosságával sem leend soká képes ellentállani, s még a mai nemzedék is megérheti, hogy a sarkából kiemelt renddel a megyei szerkezet is szerte dől.
Ezen végeredmény valószínüsége egyrészről, más részről azon tanulság, hogy a magyar nemesség honunkat regenerálni nem elég erős; ezen két dolog az, mely komoly kötelességönkké teszi, hogy a megyei rendszer ruganyosságába kelleténél többet ne bízzunk.”
„Ne mystificáljuk magunkat uraim; a magyar nemesség… a közállományban egyedül minden, a nép pedig semmi már sokáig nem maradhatnak. El fog, bizonnyal el fog a népképviselet ideje is következni.”
„… a megyei szerkezet systematizált rendezése csak a képviseleti rendszer alapján történhetik. Ámde már sokszor megmutatók, hogy a képviseleti rendszer, csak a népképviselet básisán lehetséges; azonkívül pedig, nevezetesen tisztán aristocratiai körre szorítva, vagy jogcsonkító oligarchismus volna, vagy legképtelenebb képtelenség. Mivel pedig a népképviseletnek teljes értelmébeni behozatala előzményeket kíván, melyek még nincsenek… természetesen következik, hogy e pillanatban a népképviselet egész épségbeni behozatala még alkalmasint nem egyéb, mint jámbor óhajtás.”
„… vegyük az eleven életerőt, mit megyei szerkezetünk nyerne, ha a szabad községek, mint megannyi csemetéi a rendnek és szabadságnak képviseleti rendszer által a derék törzsökbe beoltatnának!!”
„A képviseleti rendszer kikerülhetetlen föladata a jövendőnek; vagy akként leszünk, vagy alkotmányos nemzet nem leszünk. Itt az idő, itt az alkalom a szabad községek képviseletével a nagy munkának alapját megvetni. Csak ez képes a népképviselettel a megyei szerkezetet összeilleszteni; e nélkül a népképviselet a megyei rendszert fölemésztendi. Pedig – még egyszer mondjuk – ezen képviselet kikerülhetetlen.”
KLI. XIII. 136., 138., 141–2., 145., 147–8., 155.