a piros homokkő-torony felé, anyám. |
|
Fényárban szédül égig a fala, |
ahol a felhők világítanak. |
a derekán körbe-körbe a tetejéig. |
|
a szétlengő ágú kosárfonóbokrok mentén |
harminc éve menetelek feléje. |
a fekete pillájú városok között |
harminc éve menetelek feléje. |
|
Hús-piros a színe, mostmár látom, |
áll egy nagy vonallal hajló tér közepén. |
Mintha üvegbura volna fölötte az ég, |
melyből a szél kiitta a levegőt: |
hallgatnak a neszek körülötte. |
|
Semmi fáradtságot nem érzek, |
csak az utakat, amerre kóboroltam. |
|
Mint a dob, feszes a levegő, |
Csak a torony ujja mutat föl pirosan |
a tér nagy vonallal hajló tenyeréből. |
|
És nőcsapat szalad e tenyéren át |
a piros toronyhoz fehér fátyol-ruhában. |
Az első közülük rálép a vékony lépcsőre. |
A többi vakító árny is utána lép, |
|
Szél nem fújja a fátylukat, |
ütemre táncolnak fölfelé. |
Tisztulnak-fényesednek, lüktetnek fölfelé. |
Szél nem fújja a tollukat, |
sok havas madár kanyarog fölfelé. |
|
Eltűnnek és visszafordulnak a piros fal mögül. |
Halvány futórózsák fonnak be nagy karót, |
|
Végtelen úsznak körbe-körbe, |
Az első közülük eléri a torony-homlokot, |
A többi asszony is eléri a torony-fejet, |
s csillogva kering fölfelé, |
ahogy imbolyogva közeledek |
a piros homokkő-torony felé, anyám, |
mintha a lépcsőn kanyarogna tovább: |
|
|