1.
Erdő, nap sugarával lyuggatott |
visszhangzó barlang, de messze vagy! |
Elfújta zöld lángjaidat az ősz: |
akácaid kormosan nyugszanak. |
|
2.
Sűrűidből a rigókkal együtt |
elröpült az arany-melltollú nyár |
és cigányzabból rakott fészke, most |
a csillagos tisztás is kopár. |
|
3.
Fehér betoncsíkra sötétlik |
a dombon meredő pagonysarok, |
beljebb a tölgyes agyag-völgyét |
döngetik birkapatájú záporok. |
|
4.
Arcunkba pattogtak a szikrák, |
fák csúcsáig lengett a füstszalag! |
A földön csak a tűz szenes nyoma |
s néhány elkorhadt, zörgő gally maradt. |
|
5.
A gyalogútnál fölmorajlanak |
fekete kérgű, homoki fenyők: |
így hallgatják a rögök közt a gyors |
esőpatakként elfutó időt. |
|
6.
Látom viharfogó szálfáidat, |
csörtet a száraz bozótban a szél. |
Eliramlott az áradt ifjúság: |
a gödörkútból kiapadt az ér. |
|
7.
Messzire nyúló rozstarlók fölé |
koszorúd borul, mint az éjszaka, |
és sok évnyi csöndességből |
szobámba dördül haragod szava. |
|
|