Egészen aprók a mi dolgaink, |
egészen kicsik, fű alatti dolgok, |
víz alattiak, meg se látszanak, |
föl se pattannak, mint a buborékok. |
|
Lent maradnak a vak hegyek alatt, |
minden széttörő, föltornyosuló, |
|
Ki látja nagynak a mi házainkat |
repülőgépről a felhők közül? |
Az égre talán árnyékot vetünk, |
ha megmozdítjuk a köveket? |
|
Egészen aprók a mi dolgaink |
énekelünk, még messze van. |
|
Csak a szív ugrásait érezzük, |
csak apró gépeinket vonszoljuk |
örökké habos, örökké fekete |
éj-, hang-, fém-, gáz-zivatar alatt. |
|
Leghangosabb ordításunk is, |
hidrogénbombánk tombolása is |
csöndes suhogás, távol minden csillag |
homályba-fagyott hallgatásától. |
|
De teremtsünk és vonuljunk tovább |
a tavasz mennydörgése alatt: |
minden, még minden messze van. |
|
|