És volt, hogy nem szóltál hozzánk

És volt, hogy nem szóltál hozzánk,
mikor beszélned kellett volna,
megfojtott években,
elsüllyesztett időkben,
csak úszkáltál a roncsok körül,
csizmás hal,
szétmázolt bajszú hal,
kerülgetted az ártatlanul
megfullasztottak arcát,
a rothadó ablakokon kifordulókat,
szemeket és ajkakat
kemény, összehúzott szemöldökkel,
mintha nem is te volnál.
Ha akkor a csizmádat odavágtad volna,
bajuszodat bemázolod vörösre,
hadd vigyorogjon a roncsok
repedés-szája,
hadd vesse föl a gázbuborékos röhögés
az egész hínáros iszapot,
jaj, hadd csurogjon ránk feketén
a nap gyerek-arca!



Hátra Kezdőlap Előre