| a szálas erdőbe, hull arcodra |
a zöld őszi árnyék a fákról, |
| és homlokod a legelső tisztáson; |
| mi a ti gyökereitekből nőttünk ki: fogadjatok vissza, |
| a ti véretek a mi vérünk, |
| de már simogatjátok-karcoljátok |
| a lábunkat, kezünk szárát, |
mint lejjebb a folyó a kanyar |
| úgy járunk itt roppanó gallyakon, |
| csontvázakat, koponyákat látunk |
| magamhoz szorítom a vállad, |
| gyere beljebb és még beljebb, |
| itt már a vadon csak éjszaka |
komoran lesi fehér bőrünk, |
| finom ruhánk, cipőnk, megmosott, |
| puha tenyerünk és ujjunk, |
amit már összevérzett valahol |
| ijedt szemünk kapkodását. |
| és egymás selyem-húsába öltözünk föl, |
hallgatom az égből és a fák levél-forgatagából, |
| és én fejem csúcsáig iszom |
| tiszta selyemhús-lüktetésed. |
|
|