« ÖTÖDIK FEJEZET: AZ INDUS-MENTI MŰVELTSÉG | KEZDŐLAP | MÁSODIK FEJEZET: AZ EGYIPTOMI KÖZÉP-BIRODALOM » |
MIKÖZBEN a larszai és izini dinasztiák a Sumér-Akkad birodalom romjain huzakodtak egymással, a harmadik és második évezred fordulóján egy sémi törzs telepedett meg az Akkad területén fekvő Bábel (Báb-ili isten kapuja) nevű kis városban és ennek környékén. Ez a sémi törzs a héber, moabita, phoinikiai stb. nyelvekhez közelálló nyelven beszélt. Szíriában volt a hazája, amelyet az ékiratok róluk Amurru-föld néven emlegetnek s ahol a Biblia amori néven ismeri őket. Ez amurruk (amurriták) különböző törzsei a Kr. e. harmadik évezredben talán az akkadokkal egyidőben már megjelentek Mezopotámiában, sőt egyikük-másikuk egy-egy városkában a hatalmat is magához ragadta. Igazán történeti jelentőségű szerepet azonban csak az a törzs játszott köztük, amely Bábelt választotta továbbterjeszkedése bázisául.
Ennek vezére Szumu-abum (20532044) volt, aki egy háromszáz évig uralkodó dinasztiának vetette meg az alapjait. Utódai a háborús és békés eszközök ügyes váltogatásával egyre növelték hatalmukat s Szin-muballit (19751956) a larszai és izini királyok mellett már a harmadik legjelentékenyebb tényezője Mezopotámiának. Bár ő is a hegemóniára vágyik, mint ezek, van benne annyi önmérséklet, hogy igényét titokban tartja. Tanácsosabbnak látja, ha a két versenytárs közül az egyiket a másik segítségével távolítja el az útból. Elismeri tehát a távolabbi Larsza főségét, ahol ezidőszerint az elami Kudur-Mabug ifjabbik fia, Rim-Szin (19851925) ül a trónon s hűbérurával szövetkezik a közéjük eső izini birodalom megdöntésére. A kétoldali támadásnak Izin kétségbeesett védekezés után 1961-ben áldozatul is esik, úgyhogy Mezopotámiában csak két nagy hatalom marad: Rim-Szin és területben alaposan meggazdagodott hűbérese Szin-muballit.
A Bábel és Larsza közti leszámolásra azonban még nem érkezett el az idő. Szin-muballit három évre Izin bevétele után meghalt s nagyhatalmi terveit és Rim-Szin hűbéruraságát fiára, Hammurápira hagyta örökségül.
Hammurápi (19551913) azután nemcsak elődei álmát váltotta valóra, hanem hála örökölt uralkodó tehetségének s a kitűnő politikai iskolának, melyben atyja mellett része volt a világtörténelem egyik legnagyobbszabású uralkodójává nőtte ki magát.
Uralkodásának első éveit Rim-Szin hűségében arra szentelte, hogy dinasztiáját minél szorosabban eggyé tegye azzal a földdel, amelyet eredményes fegyvertények juttattak birtokába. Ezért megszervezi országa közigazgatását és megteremti azt a hivatalnoki kart, amely később birodalmát oly rövid idő alatt szerves egésszé építi majd ki. Hogy a dinasztiához hű elemek gazdaságilag megerősödjenek s az egész országgal összenőve a közigazgatásnak biztos támaszául szolgálhassanak, a harcok során elnéptelenedett és elzüllött területeken afféle vitézi telkeket hasít ki, amelyeket örökös hadiszolgálat fejében vele egyfajú harcosainak adományoz.
Miután az ilymódon biztosított ország erejére nyugodtan támaszkodhatott, a továbbterjeszkedésre gondolt. Terjeszkedésében azonban óvakodott attól, hogy hűbérura Rim-Szin érdekkörébe ütközzék. Ezért észak- és nyugat felé szerez új területeket. Megszerzi nagy részét Közép-Mezopotámiának s az Eufrát-mentén egészen a Habur torkolatáig hatalmi körébe vonja az apró államalakulatokat.
Mikor azután elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy a győzelem biztos reményével léphessen fel, kenyértörésre viszi a dolgot hűbérurával. A végleges döntésről egy szűkszavú értesítés tudósít bennünket, amely szerint Hammurápi uralma 29. évében összegyüjtötte csapatait s Rim-Szin, Ur királya ellen vonult, Urt és Larszát meghódította és vagyonukat Bábelbe vitte. Hammurápi e győzelmével egész Dél-Mezopotámiát Bábel fősége alatt egyesítette.
Azt a feladatot, amely e hódításával reá hárult, Hammurápi nagy körültekintéssel oldotta meg. Erős politikai érzékével jól látta, hogy minden eddigi birodalomalakulási kísérlet a partikulárizmuson bukott meg. Ez a partikularizmus Dél-Mezopotámia földrajzi viszonyaiból nőtt ki. Az Eufrát és Tigris melléke ugyanis valójában sohasem volt egészen összefüggő kultúrterület, hanem megművelt oázisoknak laza csoportja. Az ilyen területen természetesen könnyebben tenyésznek ki a helyi hatalmasságok s a nyelvi, jogi, vallási s életmódbeli dialektusok s nehezebben történhetik meg a különböző eredetű lakosság egybeolvadása. Ezenfelül az ország déli felének sumér lakossága történeti okokból is nehezebben vesztette el nemzetiségét, sőt miután elvesztette is, kultúrája őserejének tudatában megőrizte lelki fölényét a jött-ment barbár hódítóval szemben.
Ahogy Hammurápi a szándékai elé tornyosuló nehézségeken úrrá lett, az a legnagyobb mértékben megérdemli az utókor csodálatát. Átlátta, hogy a partikularizmus helyére az egységet kell állítania, tapintatos de következetes munkával meg is teremtette ezt az egységet minden vonatkozásban. Gondosságával, amellyel a fegyverek ütötte sebek gyógyításához látott, mikor a harcok közben szétszórt lakosságot lakóhelyeikre visszatelepítette s az élet megindulásához szükséges eszközökkel ellátta, meggyőzte országa népét arról, hogy gondos apja óhajt lenni alattvalóinak. A legyőzött helyi nagyságokat nem bünteti ellenállásukért, hanem barátaiul fogadja és Bábelbe viszi. Itt azok helyes képet alkothatnak maguknak a birodalom erejéről és szervezetéről s azután később a birodalom másik végében kitűnő hivatalnokokká lesznek. Az adminisztráció ütemének biztosítására nagyszerű műutakat épít s oly postajáratokat szervez, amelyek a központi kormányzat rendelkezéseit a birodalom legtávolabb eső pontjaira is egy-két nap alatt eljuttatják. Az egynyelvűség előnyeinek a felismerése nyomán pedig birodalma hivatalos nyelvévé az akkad nyelvet teszi, mivel tudja, hogy az ország lakóinak nagyobb része ezt vallja anyanyelvéül. Ez intézkedése annál figyelemreméltóbb, mert ő maga amurrita eredetű volt s családjában, mint ez a maga s utódai nevéből kitűnik, az amurrita eredet tudata elevenen élt.
Mindez azonban nem volt elég. Hogy szándékait megvalósíthassa, bele kellett avatkoznia a mennyei hatalmak életébe is. Az országot Bábel fősége alatt óhajtván egyesíteni, állandóan kellemetlenül érezte a disszonanciát a vallási énekekben megrögzített mennyei rend és az általa szándékolt berendezés között. A mezopotámiai mitológia az istenek vezéreként a sumérság nemzeti istenét, Enlilt dicsőítette. Bábel istene, Marduk pedig az istenek ranglétráján meglehetősen alacsony rendfokozattal szerepelt. Hogy ezt a disszonanciát eltüntesse, átdolgoztatta az egész mitológiát. Innen kezdve Enlil helyét Marduk foglalja el. Ő győzte le az őskaoszt az istenek megbízásából, miután a többiek hiába kísérleteztek s ő kapja meg jutalmul a sors intézésének jogát és ezzel az istenek fölötti uralmat. Hogy a megfejelt mítoszokat, époszokat és egyéb vallásos szövegeket sémi nyelven terjesztette el, az mindenre kiterjedő gondoskodása mellett, magától értetődik.
Nagyszabású alkotásai mellett nem hanyagolta el a legapróbb feladatokat sem. Részben fennmaradt levelezése azt mutatja, hogy legkisebb alattvalóinak ügyes-bajos dolgait éppoly gonddal intézte, mint országos érdekű feladatait. Uralkodói célját ő maga jellemzi a legszebben törvénykönyve befejező soraiban: A feketefejűekkel (= alattvalóimmal) szemben, akiket Enlil ajándékozott nekem s akiknek pásztorságát Marduk reám bízta, bizony nem voltam hanyag; karjaimat sohasem eresztettem le A nagy istenek hívtak el engem: én vagyok az üdvözítő pásztor, akinek pásztorbotja egyenes. Jóságos árnyékom városomra borul s ölemben Sumér és Akkad népeit tartom. Őrangyalom és fivérei segítségével békességben vezéreltem őket és bölcsességembe zártam be őket.
A jutalom pedig, amit népétől gondoskodásáért viszonzásul remél, annak elismerése, hogy Hammurápi bizony olyan úr, aki mintha nemző apja lenne a népnek.
Ez az elismerés valóban osztályrészeül jutott. Bábel népe még évszázadok multán is tisztelettel őrizte Hammurápi, az igazságos király emlékezetét.
Hammurápi egységesítő politikájának köszönhetjük a világ legrégibb ismert törvénykönyvét is. Hogy a Mezopotámia különböző vidékein különbözőkép fejlődött joggyakorlat se emlékeztessen a régi állapotokra, a birodalma területén használatos helyi törvénygyüjtemények alapján birodalmi törvénykönyvet készíttetett. E törvénykönyv egy 2.25 m magas hengeres dioritoszlopon olvasható, amely valamikor Marduk isten bábeli templomában, az É-szag-ilá-ban állott. Innen valamely elámi betörés alkalmával hadizsákmányként Szuzába került, ahol a francia ásatások 19011902 telén a napvilágra hozták. Az oszlop felső részén egy relief azt a jelenetet ábrázolja, amint Hammurápi istene, Marduk előtt imádkozik. A relief alatt az előlapon és az egész hátlapon foglal helyet a törvénykönyv szövege. Az oszlop előlapjának alsó feléről az az elamita hódító, aki elzsákmányolta, levakartatta a szöveget, hogy helyébe saját győzelmi feliratát vésesse. E felirat azonban nem készült el s így a törvénykönyvben lévő hézagért még az a kárpótlásunk sincs meg, hogy legalább az oszlop elhurcolójának nevét és az elhurcolás körülményeit ismernők.
Maga a törvénykönyv nagyjából négy fejezetre osztható: perrendtartásra, dologi jogra, családjogra és személyjogra; legalább is úgy látszik ez volt a felosztása annak az alapul használt törvénygyüjteménynek, amelybe Hammurápi jogászai az alkalmasnak látszó helyeken egyéb törvénygyüjtemények paragrafusait beledolgozták. Mivel a törvénykönyv paragrafusai egy-egy jogeseten mutatják be a jogi elveket, az egyes paragrafusok valósággal pillanatfelvételek Hammurápi korának babiloni életéből. Azt a képet, amelyet ezek alapján alkothatunk magunknak, szerencsésen egészíti ki az ez időkből fennmaradt rengeteg szerződés és levél, valamint az ásatások során előkerült egyéb tárgyi emlékek, úgyhogy a 2. évezred eleje Babilónia legjobban ismert korszakai közé tartozik.
Sokszínű és nem egy vonatkozásában az európai középkorra emlékeztet Hammurápi Babilóniájának az élete. A patriarchális hatalommal uralkodó király alatt két főrétegre oszolva végzi mindennapi munkáját a lakosság. A felső réteg a szabadok, az emberi jogok teljességének a birtokosai, az alsó a rabszolgák, akik inkább tárgyai, mint alanyai a jognak. Szabad ember mindaz, akire mint rabszolgájára senki sem tarthat törvényes igényt, rabszolga pedig az, aki valakinek rabszolgájaként született, vagy más címen például adósság miatt valakinek (akár valamely rabszolgának) rabszolgájává lett. Tulajdonosnélküli rabszolga Babilóniában nincs. A szabadok és rabszolgák között foglalnak helyett az úgynevezett muskénuk, kiknek neve arab közvetítéssel szegény jelentésben az európai nyelvekbe is eljutott (pl. francia mesquin, olasz meschino). E társadalmi réteg helyzete és jelentősége nem eléggé tisztázott. Általában kétségtelenül a szabadok alatt áll, mint ahogy neve jelentése hódoló, megalázkodó (esetleg: szolgálattevő?) is mutatja. Élete és testi épsége nem oly értékes, mint a szabadé, bizonyos vonatkozásokban azonban úgy látszik, mintha előnyösebb helyzetben lett volna a szabaddal szemben. Kiváltságos helyzetét talán a palotával, az állammal való közvetlenebb kapcsolatának köszönhette, amely esetben a középkori ministerialisokkal, vagy a mai köztisztviselőkkel volna egybevethető.
A népesség alapjában két rétegre oszlását a muskénukon kívül keresztezi, megbontja és színezi a különböző hivatási szervezetekbe való tömörülés: az egyes városok, ezeken belül és felül az egyes iparoscéhek, kereskedelmi kamarák stb. szervezetei, amelyek sokkal inkább az előtérben állnak, mint a rendi tagozódás. Ez a mezopotámiai települési és történeti viszonyok mellett éppúgy magától értetődő, mint az a körülmény, hogy az egymás után érkezett hódító népfajok a legrövidebb időn belül elvesztették eredeti törzsszervezetüket. A népek olyan vásárában, mint Babilónia, a homogénebb fajok egységesebb rendi és szociális tagozódását hiába keressük.
E sokrétegű társadalom életét szabályozza, védi és korlátozza a törvény s a hivatalos jogszolgáltatás. A törvénynek legfőbb alapelve, hogy a jogrenden esett minden sérelem a sérelem elkövetőjét terheli: a büntetés mértéke a bűn, tehát a bűnöző ugyanazt a kárt szenvedi, amit okozott, vagy okozhatott volna, ha ellenfele ártatlansága ki nem derül. Egyetlen kivétel a közönséges lopás, amelyet a törvény, hogy a háborúk zavaraiban megromlott vagyonbiztonságot helyreállítsa, halállal torol meg. A jogszolgáltatás az állam feladata s ezért az önbíráskodás még abban az esetben is tilos, ha egyébként a törvényekszabta korlátok között marad. Aki jogos követelését önhatalmúlag hajtja be, elveszti követelését. A hivatásos bírák, akik elé minden per tartozik, a területi illetékesség, vagy külön kiküldés alapján eléjük terjesztett ügyeket a vádló és vádlott bizonyítékainak egybevetése alapján bírálják el. Bizonyítékok lehetnek: írásos okmányok, tanúk vallomásai, vagy olykor az istenítélet. A bíró döntése ellen az elítélt a legfőbb bíróhoz, az uralkodóhoz fellebbezhet, aki végső fokon dönt.
A kérlelhetetlen szigorral védelmezett jogrend oltalma alatt Hammurápi Babilóniája szinte hihetetlen mértékben felvirágzott. A pezsgő gazdasági élet, amelyből az uralkodó és a papság is kivette a maga részét, lehetővé tette, hogy főként a kereskedelmi téren működő magánemberek kezében addig ismeretlen nagyságú vagyonok halmozódjanak fel. E vagyonok tulajdonosai azután rövidesen megszerzik a gazdasági vezetést s a szó szoros értelmében vett nagykapitalizmus uralma kezdődik meg az Eufrát mentén a kapitalisztikus gazdálkodás minden előnyével és hátrányával együtt. A nagykereskedő-pénzember hatalmába kerül az őstermelés, rabszolgáit vagy bérmunkásait foglalkoztatja a legkülönbözőbb iparágakban, kereskedelmi vállalataival behálózza az egész akkor ismert világot. A Libanonban az ő munkásai vágják a cédrust, Ciprus szigetéről az ő hajói szállítják a rezet, Núbiában aranyat bányásztat, az örmény hegyekből követ, ezüstöt hoz Mezopotámiába s a hazai gabonát és iparcikkeket híressé és keresetté teszi a környező országokban.
Hogy szinte korlátlan gazdasági hatalmának valamelyes határt szabjon, a törvény irányárakat állapít meg s védeni igyekszik, legalább elemi csapások alkalmával az eladósodott kisembert. Sajnos azonban, hogy a gyöngének oly nagy hangon hirdetett védelme az erőssel szemben mint minden időben ekkor is csak bizonyos korlátokon belül értendő. A törvényes kamatláb, amely 2025%, sőt gabonakölcsön esetén eléri a 30%-ot is, önmagában elegendő volt ahhoz, hogy elemi csapások nélkül is a nagytőke igájába hajtsa azokat a földművelő, vagy iparos kisembereket, akik kölcsön útján kényszerültek forgótőkét szerezni maguknak. Ez a kamatkötelezettség előbb vagy utóbb felfalta az adós minden vagyonát s ha az nem volt elég, a hitelező követelése fejében eladhatta vagy rabszolgájává tehette az adóst családostúl együtt.
A nagy király mindent hatáskörébe vonó egyénisége, a hozzáforduló kisemberek ügyes-bajos dolgai iránt való érdeklődése s az a kérlelhetetlen szigor, amelyet az elébe került hatalmi túlkapások esetén a rosszhiszeműekkel szemben tanusított, nem engedték, hogy a bomlasztó csírák már az ő életében észrevehető pusztítást idézzenek elő. Éppen ezért a későbbi századokban, amikor az uralkodók magasabban állóknak vélték magukat, semhogy minden vonatkozásban személyesen ellenőrizték volna a jog és igazság szellemének érvényesítését, Hammurápi ideje aranykorként élt a nép emlékezetében. Törvénykönyve pedig, amely az aranykor életét szabályozta, a babiloni jogászok szemében a klasszikus jog alkotásának számított. A jogi iskolákban még akkor is szorgalmasan másolták és tanulmányozták, amikor már több mint ezer éve megszűnt a törvénygyakorlat irányítója lenni.
Hammurápi utódai a jelek szerint nem örökölték ősük lenyűgöző egyéniségét. Közvetlen utóda Szamszu-iluna (19121875) az uralkodói képességek hiányát azzal akarta megbocsáttatni, hogy adóelengedésekkel iparkodott alattvalói jóindulatát biztosítani. Háza addig fékentartott ellenségei azonban más következtetéseket vontak le viselkedéséből, mint azt ő szerette volna. Egymásután gyultak ki a lázadás tüzei a birodalom különböző pontjain s Szamszu-iluna csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudta magát a viharban tartani.
A belső nehézségek mellett külső zavarok is jelentkeztek. Az indogermán népvándorlás hatása alatt az észak-keleti hegységek lakói, a kassuk ez indogermán hatás alá került kaukázusi nép rátörtek a kultúrterületre s rengeteg véráldozatba került, míg a támadást Babilónia vissza tudta szorítani. Az általános zavarban Közép-Mezopotámia is elveszett, sőt magában a szoros értelemben vett Babilóniában is sikerült egy Ili-ma-ilu (18841875) nevű fejedelemnek a Perzsa-öböl mentén levő mocsaras Tengerföld-ön megvetnie a lábát s eredményesen ellenállnia Szamszu-ilunának.
Utódai Abi-ésuh (18741847), Ammi-ditana (18461810), Ammi-szaduga (18091789) rendkívüli erőfeszítések árán helyreállították ugyan a szoros értelemben vett Babilónia integritását, az ország katonai ereje azonban annyira meggyöngült, hogy egyetlen erőteljes támadás elég volt ahhoz, hogy a dinasztia hatalmának véget vessen.
E vég Szamszu-ditana (17881758) idején következett el. Egy szűkszavú, de sokatmondó krónika a Hammurápi-dinasztia korát a következő megjegyzéssel zárja le: Szamszu-ditana és Akkad ellen felvonultak a hattiak. Mit jelentett a hattiak e felvonulása, mi sem bizonyítja jobban, minthogy ez időtől kezdve az ősi kulturájú, virágzó városok egész sora egyszerűen kikapcsolódik a történelemből. Suruppak, Umma, Lagas, Adab és sok más város ekkor fejezte be nagymultú életét.
Bármily borzalmas volt is azonban a csapás, amelyet a hatti dúlás Mezopotámiára mért, a Hammurápi-dinasztia bukása nem jelentette egyúttal Babilónia megszüntét is. A birodalom, amelyet a dinasztia alkotott, annyira szilárd építménynek bizonyult, hogy túlélte azt a vihart, amely alkotóit elsöpörte. Éppen azért a Hammurápi-dinasztia, főként pedig Hammurápi szerepe világtörténeti jelentőségű. Azokban az időkben lépett rendezően Elő-Ázsia történetébe, amikor a sumérság már teljesen kiélte magát s amikor a kultúrterületeken folyó állandó háborúskodás azzal a veszedelemmel fenyegetett, hogy a sumér kultúra minden értéke veszendőbe megy. Babilónia megszervezésével nemcsak új és a régieknél elevenebben ható földrajzi fogalmat ajándékozott a világnak, hanem a sumér kultúrát is megmentette. Bábel sémi országa örökébe lépett a sumérok országának, átvette tőle történeti és kulturális tudatát s az emberiség érdekében e kultúra fenntartója és ápolója maradt mindaddig, amíg a rábízott szellemi értékeket egészen át nem adhatta a felfelé törtető fiatal Nyugatnak.
Babilónia mint földrajzi, politikai és kulturális fogalom az elkövetkező századok minden viharában megmarad s csak a görög hódítás utáni időkben tűnik majd el véglegesen a történelemből.
« ÖTÖDIK FEJEZET: AZ INDUS-MENTI MŰVELTSÉG | KEZDŐLAP | MÁSODIK FEJEZET: AZ EGYIPTOMI KÖZÉP-BIRODALOM » |