HARMADIK FEJEZET: GYARMATOSÍTÁS

A görög gyarmatosítások a 8–6. század folyamán egyfelől az imént ismertetett gazdasági feltételek segítségével mentek végbe, másfelől a maguk részéről is elősegítették azt a gazdasági fejlődést, melyet szintén bemutattunk nagy vonásaiban.

A gyarmatosítás eredetileg és alapjellegénél fogva magánvállalkozás volt, amelyet az állam legfeljebb jóakaratával támogatott. Céltudatos gyarmatpolitikát csak a peloponnesosi zsarnokok (Periandros) kezdeményeznek először. A mozgalom egyik legfőbb indítójául kétségkívül a földhiány, a Platontól emlegetett „stenéchoria” szolgált. Láttuk, hogy mennyien lehettek azokban az időkben olyanok, akiket az arisztokrata világrend megfosztott az exisztenciális feltételektől. Ezért szerepelnek a gyarmatosítás terén főleg az olyan államok, ahol a termőföld kezdettől fogva kevés (Korinthos, Megara, Achaia), vagy ahol a birtokviszonyok egy különösen erős nemesi rendnek kezére játszották a gazdag földeket (pl. Euboiában a lelanthosi síkságon). Attikát – úgy látszik – viszonylagos nagysága mentesítette a gyarmatosítás szükségétől. Athén csupán az 5. században jelentkezik gyarmatokért, amikor a többiek már javarészt felosztották maguk között az egész világot. Spárta Dél-Itáliában Tarentumot kolonizálja, egyébként inkább hódít.

Békés, nem forradalmi mozgalom volt a görög gyarmatosítás. Hiszen olyan időben kezdődik és folytatódik, amikor hangos, erőszakosságtól sem visszariadó demokratizmusról még szó sem lehetett. A gyarmatosítást kísérő külsőségek és az anyavárossal (a metropolisszal) fenntartott barátságos kapcsolat is a békés történés mellett tanuskodik. Mintegy a régi polist telepítették át a gyarmatosok messze idegenbe a város tűzhelyéről elvitt parázzsal és a hazai környezetet emlékbe hívó földrajzi elnevezéseikkel. De azért független államként létesült a gyarmat, az apoikia, és éppen ez különbözteti meg az ú. n. kleruchiától, amelyben a telepesek államuk polgárai maradnak. Mintegy új történeti életet kezd a gyarmat, alapítóját (az oikistést) herosnak kijáró tiszteletben részesítve. A gyarmatosítás későbbi idejében szokás szerint Delphoihoz fordultak a kivándorlók. De a jóshelynek korántsem volt akkora befolyása erre az egész népmozgalomra, mint ahogy ezt a jámbor hit feltüntetni szeretné. Az anyaországgal a gyarmat olyan jó viszonyban volt, hogy szükség esetén fegyveres segítséget is nyujtottak egymásnak. Kivételesen azonban ellenségeskedés is törhetett ki közöttük. Ennek példáját a Korinthosszal szemben álló Korkyra mutatta.

A gyarmatvárosok majdnem kivétel nélkül kikötésre alkalmas tengerparton vagy ennek közelében létesültek. Nem szabad ennél szükségképpen kereskedelmi érdekre gondolni. A biztonsági szempont határozta meg elsősorban a telepek fekvését: idegen, ellenséges nép környezetében csupán a tenger mellett érezték magukat a görögök biztonságban. Még a víz felől fenyegető veszedelemre is különös tekintettel voltak. Gyakran építik a városokat félsziget végén, ennek előfokán a jó áttekintésnek, az őrködésnek szolgálatában. Itt-ott a szárazfölddel való közvetlen kapcsolat volt elhatározó a hely megválasztásánál. Kyrene nem a tenger mellett, hanem egy fennsík szélén épült, ahonnan könnyen juthattak a városbeliek évenként háromszoros aratást igérő földjeikre. A gyarmatosítás első idejében kereskedelmi érdekre, mint a gyarmatalapítás legfőbb motívumára már csak azért sem gondolhatunk, mert ez a görög kereskedelem – miként alkalmunk volt meggyőződni – még elég kezdetleges fokon állott a 8. században. De azután éppen a gyarmatosítási mozgalommal együtt gyarapodott. A görög kereskedelem talán még többet köszönhetett a gyarmatosításnak, mint a gyarmatosítás megindulása a kereskedelemnek. Természetesen keletkezhettek idővel gyarmatok egyenesen azzal a céllal, hogy forgalomba hozható nyersanyaghoz juttassák a gyarmatosokat. Thasos szigetére vagy a thrák partokra a régóta híres aranybányák csábítják a görögöket. A Fekete-tenger partvidékének felkeresését a gazdag halászás reménye is kívánatossá tette, különösen amióta a halak konzerválásához értettek. Távoli vidékek gazdasági találkozására is berendezkedhetett a gyarmatalapítás. Olbia itt, a Pontos Euxeinos partján, épp azon a részen fekszik, amely végpontja a Bug és Dnyeper vizén közvetített északeurópai–ázsiai közlekedésnek.

Két nagy területre oszthatjuk a legnagyobb jelentőségű görög gyarmatosítás színterét: a nyugatira (Dél-Itália és Szicilia) és a keletire (Hellespontos, Propontis, Pontos Euxeinos). Két olyan történeti folyamattal van itt dolgunk, amelyek alapjellegükben, eredményeikben lényegesen különböznek egymástól. A korábbi, a nyugati gyarmatosítás a helyszín kisebb kiterjedése következtében nagyjából görög műveltségű területté tette Sziciliát és Dél-Itáliát, a parti gyarmatvárosok mögött a szárazföld bevonásával is. Ezzel szemben a keleti gyarmatosítás csupán a partokra szorítkozó és egészen felszínes volt. Görög műveltségi hatásra keletkezik ugyan itt a Fekete-tenger északi részén is magasabbrendű kultúra. Ez – mint a krimi kupolasírok bizonyítják – még a mykenai kor örökségét megtartó görögök aranyálarcait és csigavonalú díszítéseit is megőrizte. A skytha Abaris vagy Anacharsis alakja kapcsolatokat jelent a görögség és Dél-Oroszország népei között. De éppen ezeknek a legendás alakoknak erős skytha és általában idegen vonatkozásai mutatják, mennyivel kevésbbé hatott mélyre a görögösödés a krimi Spartokidai királyságban, mint a Hieronok sziciliai tyrannisa alatt.

Szicilia és Dél-Itália hellenizálása, ez a legnagyobb jelentőségű műveltségtörténeti tény e korban, a 8. század közepe táján veszi kezdetét. Euboiai iónok valószínűleg naxosiakkal együtt alapítják Naxost az Aetna alatt. Ezt követi Katané, Leontinoi, Zanklé (a későbbi Messana), Himera, továbbá a délitáliai szárazföldön Rhegion, Kymé, Dikaiarchia (Puteoli) és Neapolis alapítása. Így e vállalkozó szellemű euboiaiak, a kalchisiek közvetítésével ismerkednek meg az itáliai népek közvetlenül is, szomszédi viszony kapcsán, a görög műveltséggel. A görögök latin megjelölése (Graeci) egy olyan görög törzs – a Graikoi – neve volt, amely Euboiával szemben, a tengerszoros tulsó partján lakott Boiotiában. Azután dórok folytatják az iónoktól megkezdett gyarmatosítást. Megarának párja támad a sziciliai Megara Hyblaiában, s ennek telepesei alapítják később Selinust, amelynek templom-maradványai ma az antik építészeti emlékek egyik leghatalmasabb rom-mezejét alkotják. Syrakusait, a görög műveltség e nagyhivatású állomását, korinthosiak teremtették meg, akik egyszersmind Korkyra szigetét (Korfut) és az acharnaniai–epeirosi partvidéket is érdekkörükbe vonták. Rhodosi dórok Gelát alapították Sziciliában, a gelaiaiak Akragast (Agrigentumot). Ión és dór ellentét nem kis mértékig határozza meg Szicilia történetét és előidézi azt a faji politikát, amely Syrakusai tyrannosainak vezetésével dór színt ad a sziget legelhatározóbb történelmi szereplésének. Dél-Itáliában, mint már említettük, iónokon és dórokon kívül achaiosok is kerültek. Ők alapították Kroton és Metapontion földmívelő gyarmatai mellett a gyors fejlődésű, szomorú végű Sybarist. A templomairól máig híres Poseidonia (Paestum) Sybarisból kiszorult troizénieknek köszönhette keletkezését vagy legalább is görög gyarmatvárossá való alakulását. Taras (Tarentum) spártaiaknak volt az alapítása. A spártai történetnek ez az egymagában álló gyarmatosítási ténye talán nem is annyira a dór, mint a régibb, amyklai görögség kivándorlása volt. Itálián túl messzebb nyugaton Massaliának, a mai Marseille-nek phokaiai iónok voltak az alapítói, akik Korzika szigetére, sőt Hispániába is eljutottak.

Keleten, a Fekete-tenger környékén, a 7. század közepétől kezdve indul meg a nagyarányú gyarmatosítás. Miletos áll a mozgalom középpontjában. Az idősb Plinius adatai szerint nem kevesebb, mint 90 telepet létesített – ezek közül 45 ma is kimutatható. Így jött létre a Dardanellák tengerszorosában Abydos az európai parton fekvő Sestosszal szemben, továbbá Lampsakos (utóbbi Phokaia alapítása); a Propontis (Márvány-tenger) déli részén Kyzikos és folytatásképpen a Fekete-tenger mellett Sinope és Trapezus. A Pontos Euxeinos északi partját sem hagyták a miletosiak látogatatlanul. A kolchisi Phasison és Dioskuriason kívül a benépesített Krim félszigete (Pantikapaion és a chersonesosi Herakleia), s távolabb nyugaton Olbia, Istros, Odessos, Mesembria és Tomoi telepei tettek tanuságot az ión vállalkozási kedvről és élelmességről. A Pontosba vezető út legjelentékenyebb állomását azonban, a thrákiai Bosporost, nem az iónok szállották meg, hanem – elébük vágva – a dór megaraiak Chalkedonnak (Skutari) és kevéssel utóbb Byzantionnak alapításával.

V. NYUGATI GÖRÖG GYARMATOK

A makedon és thrák partokat iónok vették birtokukba, még mielőtt itt az athéni érdek mutatkozott volna. Chalkidiké félszigetének városai, mint már a név is mutatja, Chalkis és Eretria alapításai voltak. Csak Potidaia volt korinthosi telepítés. Thasos megszállására parosiak vállalkoztak; Abdera – már a perzsa veszély idejében menekülő teosiaknak lett az új hazája. Az európai és ázsiai partvidéken kívül Afrika északi részét is érdeklődésének körébe vonta a görög vándorlási kedv. Egyiptomban a miletosi zsoldosok első telepe után Naukratis városa létesült Miletos, Samos és Aigina külön templomaival és külön rakodópartjaival. A többi görög közös helyen kereskedett itt és a közös „Hellenion”-ban mutatta be istentiszteletét. A Naukratisban talált cserepek legbeszédesebb tanui a görög iparnak, kereskedelemnek a 7–6. században. Egyiptomból nyugatra therai kivándorlók Kyrenét alapították a 7. században. Egyedülálló példa volt a görög gyarmatok történetében, hogy itt még az 5. században is királyok uralkodtak, a Battiadai.

A görög gyarmatosítás nagyobbá tette a görög műveltség területét; alkalmat adott sajátos helyi műveltségek keletkezésére; kiszélesítette a görög szellemi látókört idegen népek és országok megismertetésével; de ezzel együtt egyszersmind a görög egység eszméjét is erősítette, mert népek különállásuknak és összetartozásuknak tudatára igazán csak idegen környezetbe való beléütközéssel jutnak el.