{3-385.} HUSZÁR TIBOR: BIBÓ ISTVÁN – A GONDOLKODÓ, A POLITIKUS

FEJEZETEK

{3-387.} A négy évtized termését átfogó három kötet – amely tematikus gazdagságával, érvelésének árnyaltságával, szigorú tárgyszerűségével akkor is lenyűgöz, ha sok kérdésben nem osztjuk a szerző álláspontját – mindenekelőtt két kérdéssel szembesített. Az egyik feltehetően közös olvasói élmény: miért késtünk írásainak közreadásával? A másik személyes emlékhez kapcsolódik, ám közérdeklődésre tarthat számot – és az életmű értékelésének magas feszültségfokú vitakérdéseként is értelmezhető.

1976 őszén dokumentumfilm készült Erdei Ferencről. Ebben – más kortársai mellett – Bibó István is felidézte emlékeit. A forgatás után Erdei egykori dolgozószobájában hosszan elbeszélgettünk a család tagjaival, majd a gépkocsihoz kísértük Bibót. A Benczúr utcai ház udvara sötét, a járda jeges volt. Csoóri Sándorral, Sára Sándorral és Hanák Gáborral – ők voltak a készülő film társszerzői –, mert féltünk, hogy megbotolhat, közrefogtuk őt. Beszélgetésünk számos mozzanatára csak homályosan emlékszem, a kertben elhangzott néhány mondata azonban mélyen emlékezetembe rögzült. A történelmi és a biológiai idő „aszinkronitásáról” kezdett beszélgetést folytattuk. Bibó gondolataiba mélyedve hallgatta „elmélkedéseinket”. Melyikünk mondta: „az idő kiszámíthatatlan játékos”, nem tudom, mint ahogy arra sem emlékszem bizonyosan, kitől származott a formula: Erdei-képünk is más lenne, ha a betegsége a mezőgazdaságunk nagy fellendülése előtt viszi el. Az a pillanat azonban máig előttem van, ahogy Bibó megállt, felénk fordult. Töprengve, szaggatottan fogalmazott: „A Ferenc által érvényesnek tekintett premisszákat én 1945 után nem fogadtam el, s a falvainkban végbement változásról is másképp vélekedtem: sajnos a paternalizmus ma is erősebb, mint az új közösségi morál. Pályaképét {3-388.} mégis új fénybe helyezi, hogy gondolatilag előkészíthette s a maga eszközeivel támogathatta a falvak modernizálását. Igen. Ferenc biológiailag és történelmileg is 1971-ben fejezte be pályáját.” Ekkor egy kis szünetet tartott. „S mit vésnek fel majd az én fejfámra? Bibó István. Élt: 1945–1948.”

Súlyos szavait érthetően csend fogadta; közben továbbtapogatóztunk a félhomályban. Mikor a gépkocsihoz érkeztünk, a csöndet megtörve, csak ennyit mondott: „Fárasztó dolog ez a televíziózás.”

Két kérdést említettem: a második Bibó idézett szavaival kapcsolatos. Részletesebben erre kísérelem válaszomat megfogalmazni.

Az idézett állítás jelentheti azt, hogy a történelem elsősorban ezekben az években biztosított cselekvési teret a számára, cselekvésen aktív jelenlétet, a történelmi folyamatok befolyásolásának közvetlen vagy közvetett formáit értve. Ebben az értelemben az állítás kiegészítésre szorul: 1937–1938-ban csatlakozott a Márciusi Fronthoz; 1956 drámai napjaiban – ha csak rövid időre, órákra is – Bibó István a Petőfi Párt (Nemzeti Parasztpárt) képviseletében, a Nagy Imre-kormány államminisztereként vállalt szerepet, s a két manifesztuma szerepet játszott az események alakulásában. Műveinek megkésett megjelentetését ez a körülmény magyarázza leginkább.

Minősítheti-e kijelentése különböző időszakokban írt tanulmányai mélységét, érvényességét? Összegyűjtött írásait olvasva úgy véljük, nem; ám arra a kérdésre, hogy az értékek milyen folytonossága jellemzi az életművét, illetve mikor és milyen hatásokra visszavezethetően jelennek meg új minőségek munkásságában, a válasz csak a szaktudományok (jog, politológia, történelem, szociológia) kutatási eredményeire építő, monografikus munka keretében fejthető ki. Ezen utószó csak a fontosabb tendenciák jelzésére korlátozódhat, s ezért az életmű korszakolásával kapcsolatos válaszunk számos vonatkozásban csak hipotetikus lehet, jóllehet előlegezzük: legfontosabb művei szerintünk is az általa megjelölt időszakban láttak napvilágot.