HARMADIK FEJEZET: NÉPI NACIONALIZMUS ÉS POROSZ HEGEMÓNIA

„Hol az a Németország, melynek megteremtéséért kemény harcra szólítottatok fel bennünket? Ez a Németország él lelkünk bensejében. Mutassátok meg, hol találjuk azt meg a valóságban, mert különben arra kényszerülünk, hogy mi magunk keressük meg azt!” Így szól a bécsi kongresszus idején az ifjú német nemzedék egyik tagja. E szavak jellemzik a háborúutáni új német nemzedék, a volt frontharcosok lelkületét. A felszabadító hadjárat e nemzedékben az erő és önbizalom érzetét keltette fel. Megismerték egymást a Landwehr csapataiban, résztvettek a jénai ütközetben és régebbi diákszervezetük, a Vandalia-Landsmannschaft tagjai alkották a Lützow-féle híres szabadcsapatot. A frontról hazatérve a kis német államok szegényes keretei az aktivitáshoz szokott nemzedék szemében elviselhetetlennek látszottak. A fiatalok elképzelése és a német valóság között súlyos összeütközések támadtak. Amikor a valóság német Bundjával szemben a „lelkükben élő Németországot” akarták megvalósítani, azokhoz az eszközökhöz folyamodtak, melyekkel a felszabadító hadjárat idején ismerkedtek meg. Szinte katonai jellegű szervezeteket alakítottak és a régebbi tornászegyesületek keretében politizáltak tovább. Minthogy céljuk az egységes német állam kialakulása volt, érzelmi közösségbe kerültek azzal a porosz állammal, melynek belső berendezésében a számukra oly rokonszenves militarizmus szelleme élt tovább. Nacionalizmusuk tehát egyszersmind Poroszország hegemóniájának elismerését is jelentette.

A háború után alakult szervezetekben a frontharcos nemzedék tagjai mellett nevelődött az ifjúság, mely villogó szemekkel hallgatta a felszabadító hadjárat hőstetteit. A Burschenschaftok mellett élénk tevékenységei fejtettek ki a tornászegyesületek is. Ezeknek élén Jahn Frigyes Lajos (1778–1852) állt, fáradhatatlan, különös jellemű, szenvedélyes tanító, diákvezér és politikus. Résztvett a Napoleon elleni háborúkban, a jénai csatában s 1813-ban egyik főszervezője a Lützow-különítménynek, melyben több tornásztársa szolgált. A felszabadító hadjárat végeztével az általa szervezett tornászcsapatok nem oszlottak fel, bárhogyan is hangsúlyozták a hivatalos körök, hogy e csapatokra tulajdonképpen többé nincs szükség… Igaz, hogy az ellenség kitakarodott a német területről, a tornászegyesületekben tömörült ifjúság azonban folytatni akarta a maga „felszabadító hadjáratát”. E nemzedék a háborúban az eljövendő hatalmas német birodalomért vérzett s a békében egy mesterséges szövetséget, egy Bundot talált. A német nemzeti eszmények, Fichte nacionalizmusának hatása alatt küzdött az ellenséggel, hazajövet pedig egyes német körökben a francia szellem túltengését tapasztalta. A napoleoni háborúk demokratikus frontszellemét sem találták meg otthon, ahol a nemesség lenézte a polgárságot, egyes katonai körök pedig a béke éveiben elítélően nyilatkoztak a Landwehrről, a népi miliciáról. A frontharcos nemzedék e jelenségekkel szemben a Jahn munkájában körvonalazott német népiséget kívánta érvényesíteni. Jahn Deutsches Volkstum című 1810-ben megjelent műve szerint az állami élet alapja a népiség s ennek megmentése fontosabb feladat, mint az állam kiépítése. Az állam csupán arra való, hogy a népi gondolat létfeltételeit biztosítsa. Az állami keretek átalakíthatók, a népi erők színben és energiában való elhalványodása azonban úgy az egész emberiségnek, mint a német történelmi fejlődésnek nagy veszteséget jelentene. A népi erők feladata lesz a német egység megteremtése, vagyis a Bund helyébe a megfelelő új állam kiépítése. Az új állam alapja Jahn felfogása szerint Poroszország, melynek katonai szervezettségén nem győz eléggé csodálkozni. A nagy feladatok megvalósítására szükséges, hogy a német nép sajátosságait minden külföldi vagy külföldet utánzó belső befolyással szemben megőrizzék. Ez a meggyőződés magyarázza meg Jahn gyakran nevetséges tüntetésekig fajuló idegengyűlöletét, s a Burschenschaftok és tornászegyesületek „germán” külsőségeit. A „német népiség” tiszteletéből a szervezeteik számára azonban pozitívebb programmok is fakadtak, így a népviselet megmentésére irányuló törekvés, a vándorutak, túrák megszervezése, melyeknek során a németek megismerkednek egymással és fokozatosan csökkennek a német territóriumokat egymástól elhatároló válaszfalak. A tornászegyesületek fizikai célja viszont a német nép széles rétegeinek testi újjászületését teremti meg.

Jahn már a francia háborúk idején arra törekedett társaival együtt, hogy a német partikularizmus szellemét kifejező diákszervezkedés iránya megváltozzék. A német egyetemeken eddig a „Landsmannschaftok” működtek, az azonos területről származó diákok a maguk egyesületében tömörültek és ezek a szervezetek gyakran szabadkőműves, nemzetközi irányú szellemekkel állottak kapcsolatban. Az új irány első eredménye a jénai Burschenschaft megalapítása. Ennek alkotmányát főként a Vandalia-Landsmannschaftből kölcsönözték, melynek tagjai Jahn és Friesen társaságában a Lützow-különítményben harcoltak, ahol megismerkedtek Jahn erkölcsi és politikai eszményeivel. 1814-ben a Jénába visszatérő diákok, a volt különítményvezetők irányítása mellett egyelőre a „Jenaer Wehrschaft”-ot alapították meg, melyben a volt tisztek haditudományi előadásokat tartottak. Amikor azután a jénai Burschenschaft „…a nemes szeretet, a közös, mindent átfogó haza iránti nagy gondolat jegyében…” megalakul, a szervezet színeit a volt különítmény egyenruhájának színeiből kölcsönzi, ezáltal külsőleg is hangsúlyozva a frontharcos szervezettel való összefüggést. A fekete, vörös és arany szín tehát itt, az 1815-ben alakított jénai bajtársi szövetségben jelképezte az egységes nagy német birodalom szellemét. A Burschenschaft-mozgalomban a Landsmannschaft intézménye tovább él, az új alakulások azonban demokratikus elemekkel, a nemzeti, egységes Németország gondolatóval új tartalmat adnak az ifjúság szervezeteinek. Az irányító eszmék között szerepel olykor a német felvilágosodás hagyománya, a felszabadító háború élménytudata azonban ennél jóval jelentékenyebb. A politikai fejlődésnek e szervezetek révén való befolyásolása már a háborús nemzedék eszmevilágát juttatja kifejezésre.

A német ifjúság keresztény-germán felfogása az 1817 október 18-án lezajlott, emlékezetes wartburgi ünnepélyen mutatkozik be. Ez az első alkalom, „amikor az ország a maga feltámadását saját ifjúságában ünnepli”. A Burschenschaftok testületileg vonulnak fel s a reformáció 300-ik évfordulóján 200 diák járul áhítatos lélekkel az Úrvacsorához. A protestáns kereszténység és a német nacionalizmus e felemelő ünnepélyén egyaránt résztvesznek a városi hatóságok, a lelkészek és a professzorok. Délután a nézőket tornagyakorlatok látványossága gyönyörködteti. Fries professzor lelkes beszédet mond az ifjúság eszméiről, a Jugendbundesstaatról, melynek megalakítása az eljövendő német haza munkája lesz. Úgylátszik, hogy hatalmas lépéssel közeledik a mozgalom a cél felé, az ifjak meg fogják valósítani a lelkükben élő Németország eszményét. Az ifjúság e nagy mozgalmában azonban nem tudnak közös programmban megállapodni. A német diákság már nem egységes. Az ellentéteket nemcsak a déli katolikus és északi protestáns szervezetek között mutatkozó, később olyan jelentős különbségek fejezik ki, hanem mélyebb politikai ellentétek merülnek fel főleg a porosz hegemónia kérdésében és a monarchista s a demokratikus-republikánus fiatalság között.

Az ifjúság mozgalma egyre jobban radikalizálódik. E folyamat két oldalon nyilvánul meg. Egyrészt a francia forradalom eszmevilága, az 1789-es tanok hódítanak, másrészt a tornászegyletek mozgalma a nagy-német kultúrforradalom tüneteire mutat, egyes képviselőiben olykor valóságos lázadássá fajul az állam, a polgári erkölcs, a kereszténység és a humanizmus világrendje ellen.

A giesseni Burschenschaft köreiben uralomra jutó túlzók, a Follen Károly vezetése alatt álló „feketék” hamarosan akcióba lépnek. E radikális republikánus professzor a forradalmi eszmék hirdetője, aki radikális átdolgozásban terjeszti fivérének, Follen Adolf Ludwignak német alkotmánytervét. A feketék felkelést készítenek elő, birtokukba akarják venni a hatalmat és Follen Károly a maga Jugendbundját a forradalmi célkitűzések megvalósítása érdekében szervezi meg. E tevékenység eredményeképpen kerül sor az 1819-es évek merényleteire.

A másik Follen-fivér nyilatkozatában viszont jellemző megállapításokat olvashatunk a népi mozgalom szinte kultúrforradalomba hajló túlzásairól: „mi fontosabb mindannál korunkban, mint ami a tornászmozgalom érdekében történik? Egész állami életünknek és művészetünknek új fejlődése a tornahelyekről kell hogy kiinduljon és gyökeréig egészséges legyen. A művésznek ide kell iskolába járnia: az isteni mesterhez: az Élethez. Egy szép tornászdal többet ér nekem, mint az egész Goethe!”

Ez a Völkisch-mozgalom a neoklasszicizmus helyébe új életstílust akar állítani, a daloló ifjúságot sokan a tornászénekek karában szeretnék hallgatni, veszélyt látnak abban, ha a német ifjak a goethei új humanizmus kiegyensúlyozott világképében magasabb eszményeket tisztelnek, mert az esztétikai lelkület esetleg belenyugszik a fennálló berendezkedésbe. A művészet mesterének az isteni életet tartják Follenék, s amikor a köztársaságot hirdetik, a pozitív kereszténység helyébe a dogmanélküli egységes keresztény vallást szeretnék állítani… A szélsőséges mozgalmak nemsokára véres merényletekre vezetnek. 1819 március 23-án Sand Károly jénai teológiai hallgató meggyilkolja Kotzebuet. Az orosz zsoldban álló író ugyanis védelmére kelt annak az államférfinak, aki gúnyt űzött a németeskedőkből és az alkotmány fanatikusaiból. 1819 július 1-én újabb politikai merénylet hozza lázba a német közvéleményt. A Follen-kör tevékenységéről túlzott hírek terjednek el, pedig a Burschenschaftok történetével foglalkozó kutatás legújabban megállapította, hogy a belső tisztulási folyamat, a szélsősködők kiküszöbölése magában a Burschenschaft-mozgalomban megindult ebben az időben. A porosz bürokrácia azonban tényleg mindenütt az anarchia és terrorizmus jeleit láthatta, aminek hátrányát elsősorban a tornászmozgalom érzi, mely kezdetben a porosz hivatalos körök támogatását élvezte. 1819 március 14-én megtiltják Jahnnak, hogy tornatermét megnyissa. Kotzebue meggyilkolása súlyos csapást jelent a tornászmozgalomra, melyet az 1820 január 2-án megjelenő királyi rendelet teljesen meg akar tiltani. Megkezdődik a több mint 20 esztendeig tartó úgynevezett „tornászzár”. A karlsbadi kongresszus határozatai viszont a Burschenschaft-mozgalom ellen irányulnak, amelynek fejlődése azonban, ha titokban is, de 1819 után is szinte zavartalanul folyik.

A német Völkisch-mozgalom ellen irányuló támadás azonban nemcsak a merényletek következtében, vagy azoknak ürügyével kiadott abszolutisztikus intézkedésekben jelentkezik. Egyes professzorok – köztük a volt kiváló frontharcos Steffens Henrik 1817-ben és 1819-ben kiadott műveiben – fordulnak szembe a mozgalommal, mely a XIX. században Spártát akarja megvalósítani. Már pedig a humanista, liberális professzorok szerint a spártai életforma nem illik a keresztény világnézet alapján álló német államba. A kereszténység s a polgári gondolat az ifjak számára a család és az iskola keretét jelölte ki a jellemnevelés céljára. A tornászmozgalomban a végtelen túrák, a „szabad életben” veszélyes irányok, a családi ideával szembenálló új pogányság eszméi jutnak kifejezésre. A tornászmozgalom kiszakítja az ifjút a humanista nevelést biztosító iskola padjaiból, a polgári erkölcsöt képviselő család kötelékéből és számára olyan szférát teremt, amelyben egyedül a „pure blanke Deutschheit” uralkodik. E támadásokból is láthatjuk, hogy a német humanizmus eszményei még elevenebb erővel élnek a közvéleményben, semhogy e mozgalom kultúrforradalma szélesebb körökben vagy az emelkedett szellemeknél is elterjedhetne.

A Burschenschaft-mozgalom azonban a formális betiltás után is továbbél. Az ifjúság rokonszenve elfordul Poroszországtól, érdeklődése a déli államok liberalizmusa iránt növekszik. A német valóság átalakítására irányuló frontharcos népi ifjúsági mozgalmak egyelőre mégis sikertelenek maradnak, főként annak a porosz hivatalnokrétegnek ellenállása és „demagógüldözése” következtében, mely ellen, másik oldalon, a feudális ellenállás s a romantika vonult fel.