| « IV. | KEZDŐLAP | A magyarság megtelepülése (1919) » |
1.) Karácsonyi J.: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Bpest, 1900. I–III. kötet; különösen: I. köt. IV–VI. l.
2.) A magyarok megtelepedéséről. Századok, 1877. 381. l.: feltétlenül hitelt érdemlőnek tartja a genealógiai adatokat és a birtokfoglalások leírását. V.ö. A magyar nemzet története Szt. Istvánig. Bpest, 1900. 34. l.
3.) Költött személytől – középkori krónikások – csak a legritkább kivételképpen származtatnak családot. Ha szerepeltetnek is ilyet, utódait többnyire nem említik.
4.) V.ö. Marczali H.: A magyar történet kútfői az Árpádok korában. Bpest, 1880. Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árp. korban. 2. kiadás. Bpest, 1899. II. 600. s. köv. l. Domanovszky S.: A budai krónika. Bpest, 1902. A pozsonyi krónika, Bpest, 1905. Kézai Simon mester krónikája. Bpest, 1906. Kaindl R. Fr.: Studien zu d. Ungarischen Geschichtsquellen. VII. és VIII. 1898–99. c. műveit.
5.) Wertner, Pór, Ortvay s különösen Csánki Dezső és Karácsonyi János munkái.
7.) Magyar Honfoglalás Kútfői. Bpest, 1900. 35–36. l.
8.) V.ö. Pauler: A m. nemz. tört. Szent Istvánig. 160. l. Marczali: A magyar nemzet története. I. 130. l. Jellemző a törzsszervezeti népek ilyen településére Konstantinus császár leírása a besenyőkről, melyből kitűnik, hogy a nyolc besenyő törzsnek (geneai) ugyanannyi kerület, vidék (Jemata oktw) felel meg, vagyis a nyolc törzs külön-külön foglalt el egy-egy nagyobb területet. A négy nyugati törzs közül, melyek a Donon innen laktak, Bulgáriával a Giazé vezérlete alatt álló Khopon-törzs, Magyarországgal (Tourkia) az Alsó-Gyla. (a magyar fordítás helytelenül Felső-Gylát mond alsó helyett. V. ö. Pecz Vilmos ismertetését, Századok, 1903. 162. l.), Oroszországgal Kharoboé-törzs, Jabdi vezér Étém-törzse pedig a drevliánokkal s más szlávokkal volt szomszédságban. M. Honf. Kútfői 116–117. l. Ugyanez tűnik ki a magyarokról írt fejezetből, mely szerint a már mai hazánkban lakó magyarok „nyolc törzse nem engedelmeskedik saját fejedelmeinek (t. i. a következő mondatban felsorolt Árpád nembeli nagyfejedelemnek, a gylasznak és karkhásznak), hanem szövetségük van háborúra és amely részt megtámadják, azt teljes tanáccsal és törekvéssel megsegítik”. Ez csak úgy érthető meg, ha a nyolc törzs külön-külön lakott. M. Honf. Kútfői 127. l.
9.) V.ö. Gardezi leírását Lebediáról. Magyar Honf. Kútfői 168. s köv l.
10.) V.ö. Herman Ottó: A magyar halászat könyve. Bpest, 1887. 66. l. és a keleti írók adatait: Magyar Honfoglalás Kútfői 169. s köv. l.
11.) Így az Árpád nemzetség szállásbirtokai a Duna két partján húzódó Sárvizek közt terültek el s ugyanitt kétparti helyzetet foglalt el Fejér vármegye, melynek solti része csak a XV. század végén kezdett különválni. (Karácsonyi: Árpád birtokai. Árpád és az Árpádok. 1908. 141–144. l. – Csánki D.: Magyarország történeti földrajza. III. 297–8. l. – Dedek Cr.: Pest-Pilis-Solt vármegye története. [P.P.S. monográfiája. I.] 205., 224–230. l. – Károly J.: Fejér vármegye története. Sz.-Fejérvár, 1896. I. 225. l.) Az Abák birtokai Újvár megyében, s maga a megye is a Tisza két partján feküdtek. (Karácsonyi: M. nemzets. I. 43–46. l. – Csánki: I. 50. l. – Nagy Béni: Heves megye története. 456. l.) – A Csanád nemzetségek birtokai, melynek törzsét Ajtony javai alkották és Maros vármegye (Csanád) a Maros jobb- és balpartján terültek el. (Ortvay: Az Ajtony és Csanád nemzetségek birtokviszonyai. Századok, 1891. 371–2. – Borovszky S.: Csanád vm. története. I. 1896. 36–48. l. – Karácsonyi: I. 365–70. l. – Csánki: I. 688. l.) Megmagyarázhatjuk így a magyar és horvát történetírók által annyiszor vitatott kérdést, a Dráva-parti magyar megyéknek a jobbpartra való átterjedését is. – V.ö. Hóman: A zágrábi püspökség alapítási éve. Turul, 1910. 112. l. Herman Ottónak is feltűnt, hogy „ahol a nemzetiségi és nyelvhatárok képződnek, a halászó helyeket a magyarság tartja megszállva; így a Dráva torkolatánál”; továbbá: „a halászat a Drávánál találta határát”, vagyis a Dráva halászatát a magyarok élvezték, ami csak úgy lehetséges, ha annak mindkét partja biztosítva volt. A magyar halászat könyve. I. 67. l. – A halászat fontosságát őseinknél már a Lebediában járt arab írók is kiemelik, mondván, hogy „a magyarok tartományából folyik a Dsaihun (Don?) folyó a tengerbe és ők e folyam ármentében laknak. Télen, aki tovább lakik, közelébe húzódik s halászattal foglalkozva tölti ott a telet.” Magy. Honf. Kútfői 168. l. A folyamok határvonalul szolgálása ellen bizonyít a magyaroknak etelközi lakhelye is és mindennél világosabban az, hogy a római hódítást, tatár hordákat egyaránt feltartóztató s mindenkor természetes határul kínálkozó Duna-vonal, sem a honfoglaláskor akadályt, sem a nemzetségi birtokok elhelyezkedésében és a vármegyék kialakulásánál határt nem képezett. Felemlítendő, hogy Maszudi a burtasz népről említi, hogy a róla nevezett folyó két partján lakik. U. o. 260. l.
12.) Pauler is kapcsolatot lát Somogy és Újvár megyék és a nemzetségi birtokok területi kialakulásában. (A magyar nemzet tört. az Árpádh. kir. korában. I 2. 389. l.) A kétparti vármegyék sajátságos területi kialakulása csakis a nagy, honfoglaló nemzetségek birtokviszonyaiban lelheti magyarázatát. V.ö. Károly id. m. I. 225. l.
13.) V.ö. Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. Bpest, 1904. I. 45–46. l. és Árpád és az Árpádok c. műben 182. l. Marczali H.: Magyarország a királyság megalapításáig. I. Bpest, 1895. 47. l.
14.) Árpád és Kundon kívül nála Tuhutum – Gyula nagyapja –, Tas Lélnek és Előd Szabolcsnak apja szerepelnek. Két új vezért említ: Ondot és Hubát, valamint a kunok hét nemzetségét hét vezérrel.
16.) M. Honf. Kútfői 126., 127. és 131. l.
17.) A Krónika szerint Fejérvárott ütött tanyát, Anonymus a Csepelre teszi lakhelyét. Anonymust Fejérpataky L., a Krónikát Florianus kiadásában használtam. V.ö. Karácsonyi id. ért. Árpád és az Árpádok. 141–144. l.
18.) Csánki id. m. III. 295. l. Karácsonyi id. ért (Árpád és az Árpádok. 1908. 137–142. l.)-ben levő Csált helyett helyesebbnek vélem a régi Solt etimológiát.
19.) V.ö. Karácsonyi, Dedek és Károly id.h.
20.) V.ö. Wertner: Az Árpádkori bánok. Századok, 1909. 377. l. – Pannonhalmi Rendtörténet. I. 598. l. közölt oklevél.
21.) Karácsonyi: I. 291. s. köv. l. – Csánki III. 322., 345. l.
22.) Karácsonyi id. m. I. 310. lapján a Fejér-megyei birtokokat csekély kiterjedésűnek látjuk.
23.) A Korszán vagy Kartal nemzetség Fejér és Pest megyében volt birtokos. Karácsonyi: II. 305–307. l.
24.) M. Honf. Kútfői. 106. l. Georgius Monachusnál hadvezér. Konstantinus nem említi Kurszánt, ugyanakkor szerinte Levente, Árpád fia volt a vezér. A két személy azonos lehetett.
25.) „Nem a XIII. századi krónikások idéztek elő zavart, hanem előidézte az a szabadon csapongó mondaköltészet, amely ekkor már széttépte a genealógia évszázadokon át kuszált szálait.” Sebestyén: A m. honfogl. mondái. II. 170. l.
26.) Feltehetjük, hogy az Árpád-ház egy tagja, talán maga Tas házassági kapcsolatba lépett a Lél törzsével. Ezt a rokonságot támogatja a monda egy másik értesítése Zoárdról, amiről alább – Lél törzsénél – fogunk szólni.
27.) A fejedelmi törzshöz tartozó nemzetségek családi hagyományaiból származik Usubu vitéz veszprémi szállása, viszont Ete és Vajta (Boytha) kun vezéreknek a Tolna-megyei Szekcsőre, illetve a Fejér-megyei, Sárvíz-menti Vajtára telepítése két későbbi kun telepítés emlékének tekinthető. Csánki id. m. III. 355., 450. l.
28.) Mint a keleti írók Kendeh-je Kundu-vá, a Jelek Hulek-ké változhatott az e-ző és ö-ző nyelvjárásoknak megfelelően.
29.) A család tagjai közt két Zoárdot és egy Kadocsát is említenek forrásaink. – Karácsonyi: Magy. nemzetségek. III. 150–152. és 226. l. – Wertner: A magyar nemzetségek a XIV. századig. Temesvár, 1892. II. 339. l. Száárd nemzets. néven.
30.) Karácsonyi: I. 220. l. – Csánki. III. 506. l.
31.) Karácsonyi: III. 57–60., 226. l. – Csánki: III. 502., 513. l.
32.) Csánki. III. 558. és 577. l. Megemlítendő, hogy 1300-ban a Szemere nemzetség Győr birtokát is említik. Wertner id. m. II. 332. l.
33.) Kogutowicz M.: Történelmi iskolai atlasz. Bpest, 1898: a Csánki Dezső tervezte 12. térkép. – V.ö. Csánki id. m. III. 482. l.
34.) V.ö. Reiszig Ede: Esztergom vm. tört. (M.-orsz. vm.) 197. l.
35.) Adalbert: Vita Heinrici II. Annales Sangallenses. (Momun. Germ. Scr. IV. 792. és I. 79. l.)
36.) Liudprand: Antapodosis. (Monum. Germ. Scr. III. 303.) Ezt a Zoárdot a Krónika Attila vezérévé teszi meg s mint ilyennel vezettet vele olasz földre hadat. Ugyancsak a hun vezérek közt szerepel Kadocsa is, ami a két személy mondai s történelmi kapcsolatát mutatja.
37.) Konstantinus: 37. §. Magyar Honfogl. Kútfői. 128. l.
38.) Thallóczy L.: Adalék az ó-hit történetéhez. (Századok 1896. 199–206. 1. Georg. Cedrenus. Historiar. Compend. II. 328. l. (Corpus Script. Byzantin.)
39.) Gesta episcoporum Cameracensium. (Monum. Germ. Hist. Scr. VII. 428. l.)
40.) Liudprand: Antapodosis (U. o. III. 299. l.)
42.) Csánki: III. 66.; II. 590., 591., 595.; III. 33., 34.; II. 594. l.
43.) Magy. Honfogl. Kútfői. 131. l.
46.) Karácsonyi. II. 287–89. – Wertner: II. 91–92. l.
47.) A nemzetség neve (Kán) is arra látszik mutatni, hogy ősük vajda, törzsfő volt.
48.) A Képes Krónika szerint Vid bácsi ispán volt 1060–71 körül.
49.) Karácsonyi: I. 145. l. – Wertner: II. 83–84. l. és I. 119. l.
51.) V.ö. Dedek id. m. 207. és 231–233. l.
53.) Konstantinus, ki igen tájékozott a magyar viszonyokban, megmondja, hogy „a kabarok három nemének mind a mai napig egy fejedelme van” (vagyis 950-ig), ez pedig oly letelepedés mellett, mint Sebestyén véli, lehetetlen volna. M.H.K. 124. l.
54.) Karácsonyi: I. 38. s köv. l. – Wertner: I. 25–32. l.
56.) Karácsonyi: I. 43., 46. l. – Csánki: I. 50. l. és idézett térképe. – V.ö. Nagy Béni id. m. 456. l.
57.) Karácsonyi: II. 419–420. l. – V.ö. Wertner: II. 226–227. l.
60.) V.ö. Karácsonyi: II. 363. s köv. l. – Wertner: II. 187–189. l. a Miskolcok birtokairól.
61.) V.ö. Karácsonyi: II. 289. s köv. l. U.i. a K.-nemzetséget eredetileg Dunántúlról ideszakadtnak tartja; ezt éppen nem igazolhatja a dunántúli Kaplyonokról fennmaradt, rendkívül töredékes XIII. századi adat. Az ugyanekkor már virágzó Szamos-menti Nagymihályi- és Károlyi-ágak szereplése s a nemzetségi monostor Szatmár megyei helyzete ősi birtokul a Szamos völgyét jelölik meg. – Wertner: II. 104–106. l.
62.) Karácsonyi: II. 109. s. köv. l., I. 76–78. l.
63.) A Khazar nemzet nevéről. Századok, 1908. 97. l. V.ö. Közép-Szolnokban Kurulya falut. – Csánki: I. 557. l.
64.) Magyarország társadalma XI. századi törvényeiben. Religio, 1907. 546. l.
65.) Hajdú- és Berek-Böszörmény. – Csánki: I. 597., 599., 604. l. – V.ö. Mén-Marót többnejűségével. Egyetemes Philologiai Közlöny. V. 135. l. – Melich J.: Néhány magyar népnévről. Magyar Nyelv, 1909. 389–391. l.
66.) Karácsonyi: A honfoglalás és Erdély. 19–20. l.
67.) Századok, 1901. 1055–56. l.
68.) Karácsonyi: Szent István király élete. 35. l.
69.) Karácsonyi: Szent László Nagyvárad alapítója. Kath. Szemle, 1908. 50–51. l.
70.) Csánki: I. 592–593. l. – A váradi püspöknek 50–60 helysége, a káptalannak 45 volt Bihar megye területén.
71.) V.ö. Karácsonyi: Halavány vonások… Századok, 1900. 1042–3. s köv. l. Az Abák hatalmas birtokának nagy része is országválasztó közön, a későbbi Abaúj, Sáros megyék területén feküdt.
75.) Karácsonyi: I. 206–213. l. – Csánki: I. 645–6., 661. l. – Bunyitay: A váradi püspökség története. I. 23–26. l. – Karácsonyi: Békés vármegye története. I. Gyula, 1896. 37. 177– 178. l. – Pauler: I 2. 443. l.
76.) Ortvay: Magyarorsz. egyházi földleírása. II. 500. s köv. l. – Bunyitay id. m. I. 22–35. l.
77.) Ortvay: Id. h. 500. s köv. l. – V. ö. Bunyitay id. m. III. 483–501. l. – Karácsonyi: Békés vármegye története. I. 177–181. l.
78.) Magyar Honf. Kútfői. 126–7. l.
79.) Endlicher: Rerum Hung. Monumenta. 214–218. l. Az Ajtonyról szóló rész a kútfőkritikusok egybehangzó véleménye szerint egykorú és hiteles elbeszélés. – Fejérpataky (Történetírás az Árpádok alatt. Figyelő, 1877. 258. l.) kiemeli a X. cap. hűségét. – Marczali Henrik (A magyar tört. kútfői az Árpádok korában. 1880. 30–32. l.) szerint „nincs iromány, mely jobban magán viselné kora jellemét”. – Kaindl R. Fr. (Beiträge z. ält. Ungar. Geschichte. Wien, 1893. 3–6., 27–29. l. és Studien z. den Ungarischen Geschichtsquellen. XIII–XVI. Cap. Wien, 1902. 23. l.) hasonlóan nyilatkozik. – Pauler Gyula is kiemeli e rész hűségét és jólértesültségét (Századok, 1888. 63. l.) – V. ö. még Domanovszky Sándor: Kézai Simon mester krónikája. Bpest, 1906. 103–107. l. és Századok, 1905. 56–58. l., valamint Kaindl id. műve ismertetését Steinackertól (14. l.).
80.) Csánki: II. 98–99. l. – Karácsonyi: I. 92–93. l. és Ortvay id. ért.
81.) Karácsonyi: Szent Gellért élete. 82–101. l. – Ortvay: Magyarország egyházi földleírása a XIV. sz. közepén I. Budapest, 1891. 353–355. l.
82.) Karácsonyi: I. 362–70. l. – Csánki I. 688–89., 757. l. – Ortvay: Az Ajtony és Csanád nemzetség birtokviszonyai, Századok, 1891.
83.) Csánki: II. 98–99. l. – Karácsonyi: I. 92–93. l. és Ortvay id. ért.
84.) Győr északi Komárommal határos csücske a Csallóközre átterjedt.
85.) Csánki térképe id. h. és id. m. vonatkozó részei.
86.) A vármegyék területének sajátságos kialakulása, a várföldek tagoltsága más tényezők összeműködésének következménye volt, minek Tagányi Károly: A megyei önkormányzat keletkezése, Bpest, 1899. c. műve 3–4. lapján, továbbá Szolnok-Doboka vármegye klasszikus monográfiájában és Szolgagyőr, Századok, 1882. c. értekezésében adja magyarázatát. – V. ö. Pauler: A magyar nemzet tört. az Árpádh. kir. alatt. I. 2 25–26., 388–389., 250–253. és 481–485. l.
87.) Ereky István: A magyar helytartósági önkormányzat. I. köt., 2. kiad. Budapest, 1910. című művében azt a felfogást vallja, hogy a nemzetségi szállások semmi hatással sem voltak a várföldek területi kialakulására. Nézete szerint éppen ezekkel szemben, a nemzetségi hatalom gyengítésére volt szükség a várföldek szétszórására. Szent István azáltal, hogy a várispánokat geográfiailag nagyon is tagolt területek élére helyezte, azt akarta volna elérni, hogy az ispánok ne jussanak összefüggő, nagy földkomplexumok fölött való uralom által kelleténél nagyobb, a királyi közigazgatásra káros hatalomhoz. (Különösen I. 235–238., 312–344. lap.) Erekyt itt félrevezette Stubbs és Gneist magyarázata az angol grófságok szétszórt területéről. Hasonló indokok feltevése Szent Istvánról annál kevésbé lehetséges, mert az Istvánéhoz hasonló centralizációt véghezvivő uralkodónak, ki munkálatát az új rend ellen fellázadó elemek legyőzése és az ország teljes pacifikálása után fejezhette csak be, mindig azzal a feltevéssel kell szervező munkáját végeznie, hogy a közigazgatás élére helyezett tisztviselők személyileg és politika tekintetében is feltétlen hívei. Ellenkező esetben az egész szervezés félmunka, mert e korban az ispáni hatalom gyöngítése a központi királyi hatalom rovására ment volna. Az Ereky feltételezte felfogás mellett István Csanádnak valahol a nyugati vagy északi megyékben adott volna magánbirtokot vagy csanádi birtoklása mellett más vidéken tette volna ispánná. Ez természetesen a kezdetleges viszonyok idején abszurd és kivihetetlen dolog. Az ispáni hatalom veszélyessé növekedésének korlátozására egyedüli, de igen hathatós biztosíték, a tisztség személyes és nem örökölhető jellege volt. A várispánságok kialakulásának sajátságait Tagányi kifogástalanul magyarázza meg id. munkáiban. Magyarázatát Ereky (I. 341.) is elfogadja, csak nem tartja egyedül elég indoknak.
88.) Az egyházi és állami szervezet kapcsolatáról kellő tájékoztatást nyújtanak Ortvay id. nagy földiratán, Ereky művén és Hajnik: A magyar bírósági szervezet és perjog az Árpád- és vegyesházi királyok korában, Bpest, 1899. c. munkáján kívül az általános köztörténeti művek, így Pauler, Marczali id. művei.
89.) Ortvay (id. m.) nagy gonddal tervezett térképe a XIV. sz. egyházmegyéiről a korábbi állapotok ismertetésénél is joggal felhasználható. Egészen bizonyos, hogy a középkorban területváltozásnak csak annyiban voltak alávetve, hogy idővel a püspökök joghatósága addig lakatlan vagy az országhoz szorosan nem tartozó területekre is kiterjeszkedett.
90.) Karácsonyi J.: A honfoglalás és Erdély c. értekezése és Szent István élete. Bpest, 1904. 35. l. – V.ö. még Pauler id. m. I. 41. l. – Ortvay id. m. II. 614. s köv. l.
91.) A váci püspökséget forrásaink és íróink egy része I. Géza és Szent László alapításának tartja. Ezt a nézetet támogatja az a körülmény is, hogy a XI. századi pogány lázadások éppen Szolnok-Békés-Csongrád megyék vidékéről indultak ki. Ez esetben annak alapítása a kuntelepítéssel lehet kapcsolatos.
92.) V. ö. ezekről: Pauler id. m. 30. és 391. l.
93.) Balassa József: A magyar nyelvjárások osztályozása és jellemzése. Térképpel. Bpest, 1891. A másik kettő, a királyhágóntúli és székely a honfoglaláskor el nem foglalt területek később kialakult nyelvjárása. Előbbi Balassa szerint a Felső-Tiszaiból szakadt ki.
94.) Éppen elszigetelt voltuk nyújt bizonyítékot régiségükre. Mindenütt a régi, református vallású lakosság beszéli ezt, a XVIII. században betelepített tót és német származású, ë-betűvel beszélő katolikus és evangélikus nép között.
95.) Balassa J.: A magyar nyelvjárások keletkezése (Ethnographia, IX. 1989.) című értekezésében, Sebestyén Gyulának a törzsszállások és nyelvjárások találkozására vonatkozó megjegyzésével szemben arra az eredményre jut, hogy eredetileg csak négy nyelvjárás lett volna s ilyenekül a dunántúli, melyből a nyugati, a Felső-Tiszai, melyből a Királyhágón-túli nyelvjárás szakadt ki, a palóc és az ő-ző alföldi nyelvjárás tekintendők. A Tisza-Dunai e-betűs a török idők után alakult ki. Ezek ellenére érdekesnek találtam e tünetet ismét felemlíteni s arra a nyelvészek figyelmét felhívni.
96.) Különösen Paulernek (A magyarok megtelepedéséről. Századok, 1877. 373. és 48. l.) írt cikke, Tagányi K.: A honfoglalás és Erdély című (Ethnographia, 1890. I. évf.) és Karácsonyi hasonló című értekezése (Bpest, 1896.) vitték előre a kérdés megoldását.
97.) Halavány vonások hazánk Szent István korabeli határairól. Századok, 1901.
98.) A magyarok ló- és szarvasmarhatenyésztéssel foglalkoztak, a disznó- és birkatenyésztés az erdős vidéken lakó szlávok s a kopárabb vidékeket megszálló kunok közt terjedt el.
99.) Arra nézve, hogy a nagy sziget alatt nemcsak a Csepelt értették, figyelemreméltók Zolnay Jenő megjegyzései: Árpád vezér sírja. 19–24. l. V. ö. Dedek id. m. 205–206.
100.) V.ö. Presbyter Diokleas értesítését Ciaslav szerb fejedelem s a magyarok harcáról, valamint Kiis Magyar vezér esetét. – Schwandtner: Scriptores. III. 486–88. – Thallóczy: id. ért. (Századok, 1896. 492. s köv. l.)
101.) A XI. századi besenyő és kun betörések kivétel nélkül a Szamos völgyén át történtek.
102.) A magyar honfoglalás mondái. I., II. Budapest, 1904–05.
103.) Karácsonyi: A székelyek eredete. Budapest, 1905.
104.) A körzeteket, hol e mondák létrejöttek, főképp három helyen keresi: az országhatár őrvonalain letelepedett székelyek közt, kik – szerinte – a nyugati határon avar, az észak-keletin (utóbb Erdélyben) kazár-kabar eredetűek lettek volna, továbbá a királyi család hagyományaiban. A mondáknak a krónikásoknál fenntartott összefüggőbb formája Sebestyén szerint az avar-székely és kabar-székely mondaköltészetnek az Árpád-család hagyományaival összekapcsolt egysége.
Anonymusnál ezenkívül bizonyos helyi kapcsolatokat vél felfedezni az erdélyi püspökség területével, amit Anonymus elméletének köszönhetünk. Sebestyén Adorján erdélyi püspököt tartja Anonymusnak, de – megvalljuk az igazat – nem látjuk „Erdély történetét, földrajzát és néprajzi viszonyait olyan mértékben ismertetve (Anonymus művében), hogy azt csakis az erdélyi püspöki széken ülő Adorján írhatta” volna. Sőt ki merjük mondani, hogy Névtelenünk Erdélyt kevéssé, annak csak igen kicsi, a Meszes-kapu és Szamos-völgy közt elterülő részét, Kolost és Dobokát ismerte. Ezt Mika Sándor is kiemeli Anonymus magyar kiadásához (Budapest, 1898. 5. l. Magyar Könyvtár) írt bevezetésében. Általában Sebestyént kiváló művének írásánál, korábbi értekezéseiben (Ki volt Anonymus); A székelyek eredete) felállított elméletei korlátozták és zavarták.
105.) A hun krónika dunántúli eredetét Sebestyén is kiemeli, id. m. I. 519. l.
106.) Karácsonyi: Magyar nemzetségek. I–III. köt. vonatk. helyei és III. 226–27. l.
107.) V.ö. Domanovszky S. id. tanulmányait és (Árpád és az Árpádok. Budapest, 1908. című műben): A kútfők. 4–8. l. című összefoglaló értekezését. – Pauler id. m. II. 600–615. l. – Marczali id. m. 38–85. és 90. l. – Kaindl id. m. VII. 8–50. l., VIII. különösen 101–109. l. IX– XII. 1–34. l.
108.) Karácsonyi id. m. II. 365. l.
109.) Csánki id. m. I. 667. l.
111.) Ki volt Anonymus? Budapest, 1989. II. 1–58. l.
113.) V.ö. Békefi Remig: A pásztói apátság története. I. Bp., 1898. 28–33. l.
114.) Az Erdélyt megszálló Maglót nem és a (Baár-) Kalánok birtoklása – mint említettük – szomszédos helyzetük révén a Felső-Tiszai hagyományokhoz tartozik.
115.) 1247-ben két Szemere nembeli tanúskodott Koppán nembeli Bályán javára négy kávai szabados ügyében. Karácsonyi: III. 59. l.
116.) Wenzel: Árpádkori új okmtár. VII. 180. l. – Karácsonyi Keczelnek írja id. m. II. 332. lapján. Érthető, hogy Katapán az egyházmegyéjében folyó Kelet-patakot a családjában divatos Ketel névvel hozza kapcsolatba.
118.) Erről id. mű. II. 49–51. és 80–81.; I. 6. 136. lapon.
119.) Fejérpataky: A kir. kancellária. 93. l.
120.) Erdélyi László: Szent István király címe. Turul, 1907. 150–151. l.
121.) V.ö. Fejérpataky id. m. 33. l.
122.) Az Anonymus-irodalom idézését és a polémiákat szükségtelennek véltem, csak utalok Sebestyén id. művére, mint a legalaposabb ily irányú munkára.
123.) Szabó Károly fordítása a Toldi-féle kiadásban, (Marci Chronica. Pestini, 1867.)
125.) V.ö. Domanovszky, Pauler, Marczali és Kaindl id. helyeit.
126.) Már 1111-ben említik az erdélyi vajdák ősét: „Mercurius princeps Ultrasilvanus”-t. Fejérpataky: Kálmán király oklevelei. Budapest, 1892. 44. l.
127.) V.ö. Karácsonyi id. műveit, különösen Századok, 1901. 1053–58. l. és a Székelyek eredete. Budapest, 1905. 65–67. l.
128.) Testvérpárt tekintett ősének a Gút-Keled, Hont-Pázmány- és (Baár-) Kalán nemzetség is (utóbbi Kalánt és Kalocsát).
129.) Karácsonyi id. m. II. 109–114. l. és III. 230. l.
130.) U. o. I. 76–78. l. és III. 230. l.
131.) Domanovszky: A Budai Krón. 60–61. l. Kézai Krón. 107–115. l. és id. ért. Árpád és az Árpádok. 4–8. l. – Pauler id. m. II. 2 602–3. l. – V.ö. Marczali id. m., ki 1230 körül írtnak és Kaindl id. m., ki Kézai művével azonosnak tartja ez újabb krónikát.
132.) Karácsonyi id. m. II. 287–289. l. Ősi birtokaik Baranya, Verőce, Pozsega és Körös megyék területén a Dráva két partján feküdtek.
133.) Karácsonyi id. h. II. 280. l.
134.) Karácsonyi és Wertner hét Gyulát ismernek.
136.) Karácsonyi id. m. II. 287–289. l. a királyfogó László idetartozását nem látja teljesen beigazoltnak, Pór Antal (László vajda című értekezése), Pauler (id. m. II. 583. l.), továbbá Wertner Mór (Újabb nemzetségi kutatások. Turul, 1908. 122–129. l.) érvelései azonban teljesen meggyőznek arról, hogy László a Kán nemzetség tagja volt. A család XIII. századi tagjainak leszármazása Wertner újabb kutatásai alapján:
137.) Az ősforrás és Kézai csak annyit tudott, hogy az egyik honfoglaló Gyula volt s hogy Szent István legyőzte anyai nagybátyját, Gyulát két fiával.
Eszerint:
Anonymus származási táblája így alakul:
A Képes Krónika elbeszéléséből pedig, mely egy helyütt Saroltot a honfoglaló leányának mondja, egy közbevetett megjegyzését figyelembe véve, két családfa állítható fel:
1
2
Az utóbbi kétségkívül a kronológiai tévedés észrevételéből keletkezett.
138.) Annales Altahenses maiores. Ed. altera. Hannoverae, 1891. 16. l. – Monumenta Germ. Hist. Scriptores. III. 91. l.
139.) Az arab írók szövegének értelmezésére nézve v.ö. Őstörténelmünk keleti forrásai. (Századok, 1908.) című dolgozatom III. fejezetét. – Magy. Honf. Kútfői. 167–168. l.
140.) A gyula, akár a fejedelem, a kendeh és a karhász, egyszersmind egy-egy törzsnek vajdái is voltak. V.ö. Kund és Kende összefüggéséről mondottakat és Bulcsú karhász méltóságát.
141.) Bresslau H. közli és ismerteti: Neues Archiv der Gesellsch. f. ält. deutsche Geschichtskunde. VIII. 1883. 589–598. l.
142.) Petz Vilmos fordítása. Századok, 1903. 163. l.
143.) Szabó Károly fordítása. A vezérek kora. Pest, 1869. 233–34. l. – V.ö. Századok, 1896. 202. l. – Georg. Cedrenus: Historiar. Compendium. II. 328. l. (Corpus Script. Byzantin.)
144.) Thallóczy: Adalékok az ó-hit történetéhez Magyarországon. Századok, 1896. 200–201. l. A szláv forrás összekeverte Szent István és Gyula emlékét.
146.) Jólértesültségére vall például, hogy tudja Bulcsú kivégeztetését Ottó császár által.
147.) Másképp áll a dolog Bulcsúval, ki a görög forrás szerint hazatérte után újra visszasüllyedt a pogányságba.
148.) Viddin bolgárföldön volt, de a XI. század végén élő legendaíró idején már bizánci uralom alatt állt.
150.) Marczali: A magyar nemzet tört. I. Budapest, 1895. 279. l. már céloz Ajtony és Gyula kapcsolatára s Thallóczy is összefüggést keres Gyula és Ajtony közt, id. ért. Századok, 1896. 205–206. l.
151.) Karácsonyi: Szent Gellért élete. Budapest, 1887. 87–90. l. – Pauler I. 44. és 398. l.
153.) Bresslau közlése id. h. és Pauler I. 378. l. 18. jegyzet, 396. I. 89. jegyz.
154.) Ennek a marosvári püspökség szervezése sem mond ellent, mert Szent Gellért 1015 táján jött hazánkba. – Karácsonyi id. m. 61–62. l.
155.) Így Baranya, Bodrog, Hunyad, Alsó-Fehér, Doboka, Kolozs, Zala, Abaúj, Ugocsa s más megyékben, különösen a Kán és Gyula-Zsombor nemzetségek birtoka közt.
156.) Gyula (Békés), Gyulavári, Gyulavarsány, Gyulatő, Kápolnár-Gyula, Gyula (Temes). – Csánki I. 647. l. 732., 863. II. 12., 60., 106. l.
157.) Ebből Pauler (I. 398. l.) Ajtony és Kean azonosságára következtetett.
| « IV. | KEZDŐLAP | A magyarság megtelepülése (1919) » |