A szívemből a hidak...

A szívemből a hidak kiszakadtak,
s a szemembe árny után árny szalad.
Csak árnyakból épít fel hidakat most
át félsötétbe minden pillanat.

E homályban könnyes a tárgyak mélye,
s volt-életekről, kezekről mesél.
A tárgyaknak embersors-életük van:
hulló szolgák, múltjuk viszi a szél.

Nem veszitek észre: gúny lett az élet?
Igaz, ha kell, csak mint díszes halott.
Koporsójánál reklámtrombitákat
fújnak bérelt ördögök, angyalok.

Nem veszitek észre, hogy nincs varázslat,
csak műöröm, számító agyvelő,
csaló diadal, kettétört igézet,
s bánatokba táncol át az idő?

A szívemből a hidak kiszakadtak,
s árnyak hídja ível belőlem át
hamarosan, félsötétből sötétbe:
várja egy csillagtalan némaság.

Most még szólnék, de gúny van a szemekben,
s körülvesz sok bús, cicomás halott.
Hallgatagon roncsolt szívembe rejtek
elárvult dalt, elhagyott csillagot.