3.2. Eredetileg is digitálisan publikált irodalom 

1. A hipertext fogalma

1.1. Bevezetés

A XX. század közepén kezdődött, gyorsuló ütemben zajló digitális forradalomból az irodalom is kivette a maga részét. Azzal, hogy a Norton Anthology of Postmodern Literature 1998-as kiadásában a nyomtatott formában publikált művek mellett hipertextes környezetben írt szövegek is helyet kaptak^[1], a hipertextes irodalom deklaráltan is részévé vált a kulturális kánonnak.

Az új médiumban - az internetben -, valamint natív kifejezési formájában, a hipertextben sokan az esélyt látták arra, hogy megvalósuljon a barthesi értelemben vett ideális szöveg: "[e]bben az ideális szövegben számos és sokrétű hálózat akad, amelyek úgy alkotnak játékteret egymással, hogy egyik sem képes elfedni a másikat. Ez a szöveg nem a jelentettek struktúrája, hanem a jelentők galaxisa; nincs kezdete, reverzibilis, több bejárattal rendelkezik, melyek közül egyik sem nyilvánítható nyugodt szívvel főbejáratnak."^[2]

A hipertextben számos olyan lehetőség rejlik, amely eddig elképzelhetetlen perspektívákat nyitott meg az irodalomban is. A dokumentumok, illetve azok szegmensei közt közvetlen kapcsolatot biztosító linkelhetőség kiszabadította az írást a linearitás korlátai közül: a linkek révén könnyűszerrel valósíthatók meg olyan narratív struktúrák, amelyeket a nyomtatásban megjelent szövegek a legrafináltabb írói fogások révén sem tudtak létrehozni. A nem-szöveges információhordozó elemek (kép-, hang-, videofájlok stb.) beágyazásával közel kerültünk egyfajta totális Gesamtkunstwerk megvalósításához; az azonnali olvasói visszacsatolásnak a lehetősége, valamint az aktív olvasói hozzáállást sürgető szövegstruktúrák pedig összefoldozni látszanak azt a szakadást, amely "a szöveg előállítója és felhasználója, tulajdonosa és vásárlója, írója és olvasója"^[3] között az irodalomban fennáll: az olvasó a szöveg egyszerű fogyasztójából annak létrehozójává, társszerzőjévé lép elő. "A számítógép megjelenésével alapvető fordulóponthoz érkezett az irodalom. A lineáris olvasás és írás szerintem előbb-utóbb eltűnik. A szöveg egy újabb dimenziót kap. Hasonló változás történhet az irodalomban, mint a művészetben, amikor megjelent a síkfestészet után a térábrázolás", hirdette egy interjúban^[4] Farkas Péter, aki Gólem című on-line regényével^[5] a magyar internetes irodalom kevés időtálló darabjainak egyikét alkotta meg.

Természetesen olyanok is akadtak, akik fanyalogva tekintettek az új technikára, a nyomtatott irodalom, a minőségi kultúra elleni fenyegetést látva benne^[6]. A többséget azonban felvillanyozták az új horizontok, egyre-másra születtek és születnek a digitális irodalomról szóló elméleti írások. S bár ezeknek az elméleteknek a gyakran egymásnak ellentmondó kusza dömpingje néha azt a benyomást kelti, hogy a gyakorlati megvalósulás nem tükrözi azt a sokszínűséget (és mennyiséget), amit az elmélet előirányoz^[7], nem vitatható, hogy a hipertext az utóbbi évek irodalmának és irodalomtudományának egyik legizgalmasabb, és magyar vonatkozásban sajnálatos módon alulreprezentált területe.

A jelen dolgozat arra tesz kísérletet, hogy vázlatos képet nyújtson a kutatási területekről, bevezesse a hipertexttel kapcsolatos (alap)fogalmakat, rámutasson az ellentmondásokra, és példákkal gazdagon illusztrálva - ám anélkül, hogy egy-egy szöveg részletes elemzésére vállalkozna - ráirányítsa a figyelmet az új közegben rejlő kiaknázott, illetve még kiaknázásra váró perspektívákra.