Fészekrakás
Nem ismered a köveket,
se pedig a fákat.
Nem ismered a helyeket,
mit szemeid látnak.
Nem ismered a vizeket,
se pedig a nádast.
Nem ismered az ízeket,
árokban a lábast.
Nem ismered a hangokat,
búzamezők neszét,
elhullajtják a magokat
körötted szerteszét.
Nem ismered a szagokat,
se pedig a földet.
Szellő vagy, mi ablakokat
kíváncsian zörget,
benézel a hidak alá,
patakban mi fürdik?
Csillag az, a hold takará,
és aludni küldik.
Patakon túl diófa áll,
óriások őse,
ágaira egy szarka száll,
nem ismered őt se.
Ismeretlen fűből, fából
építesz majd fészket.
Szereteted tűzből-lángból
téged erre késztet.